Bejelentkezés

x
Search & Filters

New York Dolls

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1971

További képek

Biográfia: 

Bár a punkzene britanniából származik, mégis meg kell jegyezni, hogy a New York Dolls a brit punkbandák előtt játszott punk jellegű zenét. Drog által vezérelt előadásmódjuk zenészek egész generációjára volt igen nagy hatással és lemezeik kultikussá váltak.

A csapat 1971-ben alakult New Yorkban. Rövid idő alatt nagy sikert értek el a város klubéletében, de a lemezcégek nem mertek leszerződni velük, extrém öltözködésük és magatartásuk miatt.

1972-ben elindultak első angliai turnéjukra, mely közben a dobos Murcia meghalt drogtúladagolásban. Helyette Jerry Nolan érkezett a dobos posztra. Még ebben az évben végre sikerült lemezszerződést kötni a Mercury Records-al és ennek következtében 1973-ban kiadták első lemezüket. Az album 116. helyre futott be az amerikai charton.

Az 1974-es második album (Too Much Too Soon) a 167. helyre került és ez nem számít jó eredménynek. A kereskedelmi sikertelenség hatására a lemezcég felbontotta a szerződést és egy időre kiadó nélkül maradt a csapat. Nem akarta senki leszerződtetni őket, így menedzsert kerestek maguknak.

A brit Malcolm McLaren személyében találták meg menedzserüket, aki később a Sex Pistols bandával lett híres. McLaren a Dolls mellett tanulta ki a szakmát, mely tudást a Pistols esetében nagy sikerrel vetett be. A csapatot vörös bőrszerkóba öltöztette be és egy nagy szovjet zászló előtt zenéltek. Az új imázs a lemeztársaságokat még vonakodóbbá tette. Ennek a sikertelenségnek hatására elkezdtek a tagok kilépni a bandából.

1975 közepén Thunders és Nolan kilépett a bandából és a megmaradt tagok (Johansen és Sylvian) kirúgta McLarent és új tagokat toborzott. A következő két évben számtalan különböző felállásban dolgozott a csapat, de sikert nem tudtak elérni. A folyamatos sikertelenség 1977-ben a banda feloszlásához vezetett.

1991 április 23-án Thunders meghalt heroin túladagolás következtében. Még ebben az évben adtak egy tribute koncertet Thunders emlékére, ahol Nolan is fellépett. Néhány hónappal a koncert után Nolan is meghalt agyvérzés következtében. 40 éves volt.

2005 júliusában akét életben maradt tag bejelentette, hogy turnéra indulnak, és új lemezt teveznek megjelentetni, ami végül One Day It Will Please Us to Remember Even This címmel került a boltok polcaire.

2009-ben jelent meg Cause I Sez So című albumuk, melyet egy világ körüli turné követett.

2011 tavaszán adták ki következő stúdió albumukat, a Dancing Backward in High Heels-t, és ezután nyári turnéra indultak a Mötley Crüe, és a Poison előzenekaraként.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
David Johansen
ének
szájharmónika
Sylvain Sylvain
gitár
basszusgitár
zongora
Earl Slick
gitár
Kenny Aaronson
basszusgitár
Brian Delaney
dob