glam punk
A glam punk (vagy más néven mock rock) egy olyan kifejezés, amely arra az egykori, rövid életű divatra utal, mikor bizonyos zenekarok a protopunk zenébe glam rock elemeket vittek be, főleg az 1970-es évek elején és közepén. Az érintett előadók között említhetjük a New York Dolls és Harlots of 42nd Street zenekarokat.
A glam punkot sokan egyfajta visszalépésnek tartottak a ’60-as évekbeli hippiefolk trend irányába. Lucy O’Brien úgy jellemezte a New York Dolls stílusát, mint „silány Rolling Stones másolat egy rakás kölcsönvett elemmel a lánycsapat-korszakból.” Pedig az együttes nagy hatást gyakorolt a ’70-es évek New Yorkjának éjszakai életére, s nem kevésbé a zenészek következő generációjára is, hiszen több későbbi zenekar átvette stílusukat, ahogyan a Harlots of 42nd street is. A Dolls 1976-ban esett szét; ekkorra a trendből kialakult a punk, és már az újhullám küszöbén állt.
Hatása
A New York Dolls nagyban hozzájárult a punk rock megteremtéséhez. 1975-ben MalcolmMcClaren volt a nem hivatalos menedzserük, mielőtt VivienneWestwooddal együtt Angliába ment volna. A brit szigeteken felhasználták a New York Dolls és egyéb New Yorki zenekaroktól vett ihletet, hogy megteremtsék belőlük a punk divatot és elindítsák föld körüli útjára a Sex Pistolst. A New York Dolls a ’80-as években felbukkanó glam metal szcénára is hatással volt, ami főleg a glamre jellemző külcsínben volt tetten érhető, például a Hanoi Rocks és a Guns N’ Roses esetében.
A glam punk kifejezést az olyan későbbi együttesekre használták, akik a glam esztétikumot punk zenével párosították, mint ahogyan pl. a Manic Street Preachers is tette. A glam punk hatást gyakorolt a New Yorki poszt-punk újjászületésének korszakára is, amit jól mutat pl. a D Generation, a The Toilet Boys, a The Realistics, és a The Strokes.