A zenekar 2012 szeptemberében alakult. Miután a zenekar előző inkarnációja beszüntette működését, Horváth Jákob (gitár) Molnár Gergely (gitár) és Czirók Dávid (dob) úgy gondolták továbbra is együtt akarnak zenélni, ám egy az eddigiekhez képest dinamikusabb, agresszívabb vonalon továbbhaladva. Énekesi posztra Csoki (Kislőrincz Csaba) került, pár próbával később pedig belépett a Refraction sorait is erősítő Kótabé Tamás a basszusgitárosi posztra.Néhány fellépést követően a próbák során bebizonyosodott, hogy nem mindenki rendelkezik kellő kapacitással a folytatáshoz, ezért dobosuk Dávid elhagyta az együttest, amely nagy veszteségként érte a csapatot. Szerencsére a csonka zenekar hamar ráakadt utódjára, így újra teljes formációval tudnak haladni útjukon. Az új dobos szerepét Plesa Tamás tölti be jelenleg, aki az első EP felvételében is rengeteget segített a bandának. A zenekar a mai napig aktív és folyamatosan dolgoznak a dalaikon, valamint készülnek, hogy minél hamarabb színpadra léphessenek!