A Vegas Mafia zenekar 2013-ban alakult, az egykori Mafia és Los Vegas utód-zenekaraként.
A Mafia zenekar 2006-ban alakult, két gyerekkori barát, Sidlovics Gábor (Sidi) -jelenleg Tankcsapda- , valamint Tóth Levente (Don LeVito) gitárosok kezdeményezésére, Steklács Miklós-basszusgitár (Zanzibar) ,Markó Ádám-dobok (Special Providence, Ganxsta, stb.), Hamza Gábor-ének csatlakozásával. Első albumuk, Aki mindent lát... címmel 2008-ban látott napvilágot a Hammer Records gondozásában. A zenekar 2010-ben adta utolsó koncertjét, mivel a tagok más zenekarokban betöltött szerepük és elfoglaltságuk miatt a koncertek szervezése szinte ellehetetlenült.
A Los Vegas zenekar 2011. tavaszán alakult, a Kowalsky meg a Vega zenekarból kivált hangszeres szekció, azaz Chacha-gitár, Jimmy-basszusgitár, Sóder-dobok ötlete nyomán, majd miután Chachára hárult a frontember szerepe is, meghívták a zenekarba gitárosként Don LeVitot, és ez a négyes készítette el a Los Vegas "Ez arról szól..." című lemezét. A zenekar sikeresen koncertezett, míg Chacha 2012. őszén családjával együtt a tengeren túlra költözött, Sóder és Jimmy pedig Kowa hívására újból felsorakozott az újjászerveződött Kowalsky meg a Vega csapatban.
Don LeVito a korábbi zenésztársak egyöntetű bíztatására és a nagyérdemű felől rendszeresen megmutatkozó érdeklődés, hiányérzet okán úgy döntött, hogy nem engedi veszni hagyni és a feledés homályában eltűnni a dalokat, amelyek megírásában, hangszerelésében és rögzítésében is számottevő szerepe volt. Baráti körből szervezte meg az utód-zenekart, Vegas Mafia néven.
A Mafia és Los Vegas hagyatékának méltó ápolásán kívűl a cél saját közös szerzemények komponálása, a Vegas Mafia önálló hangzásának kialakítása. A dalok folyamatosan születnek, 2014 áprilisában elkészült a bemutatkozó, 4 dalt tartalmazó -Ne Várj!- EP .