Ha New York undergroundjait (földalatti metróállomásait) járjuk, tapasztalhatjuk, hogy sem a falakat, sem a padokat nem borítja bársony. Azonban abban az esetben, ha a hatvanas évek közepén NYC művésztelepeit járjuk, könnyen előfordulhat, hogy rátalálunk a "bársony földalatti"-ra, a Velvet Undergroundra.
Az együttes tagjai 1964-ban jöttek össze és később felvett nevükhöz hűen underground zenét játszottak. Olyan zenei irányzatot képviseltek, amely elvontsága miatt csupán nagyon keveseket ragadott magával. A csupán underground és művészkörökben ismert zenekarra 1966-ban olyan jelentős művész figyelt fel, mint Andy Warhole. Az együttes ekkori neve Andy Warhole's Exploding Plastic volt, majd később állandósult Velvet Undergrounddá. Warhole pártfogásával sikerült a zenekarnak a Verve kiadóhoz szerződnie. Andy Warhole a zenébe nem szólt bele, viszont hozott az együttesbe egy németországi énekesnőt, Nicot.
Az együttes 1967-ben jelentette meg első albumát. Már az első korongon meg lehetett találni a zenekar jellegzetességeit, kiváló improvizáló képesség, hosszú szólók, a diszharmóniák és disszonanciák felhasználása elvont gondolataik kifejezése céljából. A feedback, az erősítő és a mikrofon vagy a gitár közti öngerjedés tudatos felhasználása, és végül az addig még rockzenészek által sem megénekelt témák megszólaltatása egyedi színfoltja volt a bandának. Az öt művész-zenész azonban mind más-más elképzelést akart megvalósítani. A legkomolyabb konfliktus Nico és a zenekar vezetője, Lou Reed (1944. március 2.) között alakult ki. Az egyetértés hiánya miatt Nico távozott, sikeres szólókarriert kezdett, amely 1988 júliusában agyvérzés miatt bekövetkezett haláláig tartott.
A Velvet Underground ismét quartettként működött. Zenéjükben érdekesen ötvöződött a kemény és a lágy hangzás. Dalaik témájában megjelent a misztika és a flower-power jegyei, de gyakran írtak a városi élet realitásairól is. Viselkedésükkel és törekvéseikkel olyan alapokat fektettek le, amelyeket csak egy évtized múlva használtak fel és fejlesztettek tovább a punk és a new wave előadói. A négy bohém zenész azonban nem bírta sokáig együtt.
1968-ban távozott John Cale (1942. december 5.), és ő is szólókarriert kezdett akárcsak Nico. Helyére Doug Yule került. A zenekar még több változást megért, majd a 70-es évek elején felbomlott. A négy alapító tag közül hárman önállóan készítettek albumokat. Cale és főleg reed sikeres zenészek lettek, nagyon sok jó és sikeres lemezt adva ki.
A Velvet Underground nevével 1985-ben ismét találkozhatunk, amikor teljesen váratlanul újraalakultak. 1990-ben szellemi atyjuk, Andy Warhole emlékére készítettek egy korongot Song For Drella címmel. Drella, - Warhole beceneve volt - a Cinderella (Hamupipőke) és a drakula szóból származott.
A szólókarrierrek mellett 93-ban ismét összejött a nagy négyes és egy európai koncertkörutat követően kiadtak egy live albumot. Ezt követően igencsak megnőtt az érdeklődés irántuk, de Morrison 95-ös halála megakadályozta a folytatást. Még ugyanabban az évben a Velvet bekerült a Rock Hallhatatlanok klubjába.
A Velvet Underground olyan együttes amelyet a mai napig csak kevesen és ugyancsak felületesen ismernek, annak ellenére, hogy nagyon nagy hatást gyakoroltak a rockzene fejlődésére.
