Ismert hazai rock dalok szimfonikus verzióban - Interjú Erős Mártonnal
Kezdő, fiatal, tehetséges zenészeket bemutató küldetésünk keretében az alábbi villáminterjúban Erős Mártonról tudhattok meg többet, aki amellett, hogy több zenekarban is nélkülözhetetlen basszusgitár-játékával járul hozzá a rock-and-rollhoz, szimfonikus átiratokat is készít. Ezzel a munkásságával kapcsolatban kérdeztük őt.
Mivel bemutatkozásról van szó, kezdjük mindjárt ezzel!
Rockbook: - Mennyi idős vagy, milyen zenei előképzettséged van?
Erős Márton: - 21 éves vagyok, zenei tanulmányaimat egy alapfokú művészetoktatási intézményben kezdtem fagott szakon 7 évesen. 12 éves koromban ragadtam először basszusgitárt, nem sokkal később abba is hagytam zeneiskolai tevékenységeimet, és csak a könnyűzenével foglalkoztam, autodidakta módon.
Rockbook: - Mi/ki adta az ötletet, hogy szimfonikus átiratokat készíts?
Erős Márton: - Leginkább filmzenék kapcsán kezdett el foglalkoztatni ismét a klasszikusabb hangszerelés, stílus, első dolgom volt mindig az aktuális kedvencemet reprodukálni. Később kipróbáltam a különböző, számomra kedves dalokat áthelyezni ilyen közegbe és úgy éreztem, működik a dolog.
Rockbook: - Milyen módszerrel dolgozol?
Erős Márton: - 1. Végy 1 db számot!, 2. Ismerd meg!, 3. Tedd oda, ahova nem való!, 4. Állítsd elő!, 5. Fogadd az ovációt! Mindeközben természetesen a hosszú-hosszú cigi-és kávészünetek nélkülözhetetlenek.
Rockbook: - Ki/mi az, aki/ami inspirál ebben a munkában?
Erős Márton: - Leginkább a várható reakciók. Jó érzés látni, hogy a kevésbé divatos, klasszikusabb jellegű dalokat is befogadja szinte bárki, ha ilyen módon elé kerül, valamint, hogy annak ellenére is pozitívan véleményezik az emberek, hogy meglehetősen eltér a kedvenc alapművüktől.
30Y - Bogozd Ki (Full orchestra)
Rockbook: - Milyen zenei projektjeid vannak ezen kívül?
Erős Márton: - Basszusgitáros/vokalista szerepkört töltök be a Nuklea, a Barabonto, valamint a Teslavox zenekarban.
Rockbook: - Melyik ezek közül a legkedvesebb?
Erős Márton: - Mindhárom teljesen más zenei szükségleteimet elégíti ki, más a szépsége egyiknek, mint a másiknak. Legrégebbi azonban a Nuklea, így meglehetősen erőteljes az ottani kapocs minden téren. Régi szerelem.
Rockbook: - Mi volt a legutóbbi átirat, amit készítettél?
Erős Márton: - A legutóbbi a ”No roxa áj” című, jelenleg igen nagy népszerűségnek örvendő mulatós dalnak a szimfonikus átirata. Mit mondhatnék, nehéz szülés volt.
Rockbook: - Melyikre vagy a legbüszkébb?
Erős Márton: - Minden bizonnyal az elsőt mondanám, a Supernem - Azvilág-ot, hiszen ott kaptam meg először azt a sok-sok pozitív véleményt, reakciót, ami miatt úgy döntöttem, csinálom a többit is.
Supernem - Azvilág (Full orchestra)
Rockbook: - Melyik volt a legnehezebb?
Erős Márton: - Egyértelműen az utolsó, hiszen már ha csak a stílust nézi valaki, szerintem itt mondható legnagyobbnak az ellentét az alapmű, és az átirat között.
Rockbook: - Milyen műveket tervezel a jövőben még ilyen módon feldolgozni?
Erős Márton: - Per pillanat nem tervezek ilyen jellegűt, talán előveszem szép lassan a 100%-ig saját ötleteimet.
Rockbook: - Dolgoztál a Heaven Street Sevennel is a tavaszi MÜPA-béli szimfonikus koncert kapcsán, a Mozdulj, a 974 és a Burn című dal átiratával. Mennyiben volt más ez a munka, mint amikor önállóan, otthon készítesz ilyeneket?
Erős Márton: - Ég és Föld. Mindkettőnek megvan a maga nehézsége, ez leginkább a megszólalásnál jön ki természetesen. Többet ültem számítógép előtt, mint amennyi kottát írtam eddigi életemben, ezért számomra ez nehezebb feladatnak bizonyult. Adott a fejemben a zenei körítés, a hangszerkiosztás, mindkét esetben ugyanúgy, csak más-más eszközökkel kell a megszólaláshoz elővarázsolni. Mindenesetre sokat tanultam ebből is és persze borzasztóan élveztem.
Rockbook: - Milyen terveid vannak ezzel kapcsolatban a továbbiakban?
Erős Márton: - Konkrét tervem nincs, de természetesen örömmel dolgoznék ilyen, vagy ehhez hasonló projekteken.