Egy önéletrajzot is kiad az új albuma mellé Billy Idol
A punk-rock veteránja, az új album felvételeinek közepén jár, és a Billboard.com-nak elmondta, egy öneletrajzot is elkezdett írni. Azt is megemlítette, hogy Június 15-én, a Bonnaroo Music & Arts Festival-on fog fellépni, ahol már hallható lesz pár dal az új albumról, mint a Ghosts, vagy a Love And Glory. Idol azt is hozzátette, hogy a júliusban befejeződő turné után, az új lemez munkálatait fogják befejezni.
„Egy új albumot készítünk az ősszel. Vannak dalok, amik már nagyjából készen vannak. Az új számok között lesz, ami balladaszerű, de akad majd köztük természetesen igazi Billy Idol nóta is, hiszen azt várják az emberek. Hozzátenném, ez azért nem olyan egyszerű dolog. Egy új dal olyan, mint egy felfedezetlen ország… te megálmodsz egy világot, és az dal formájában fog létezni. Van olyan, amit könnyen össze lehet rakni, de akad, ami elég nehézkes. Szerintem ez egy nagyon érdekes folyamata a dalszerzésnek.”