Bejelentkezés

x
Search & Filters

Finntroll - Megvan az új album címe, borítóterve és dallistája



A Metalfan.nl szerint a finn metal martalócai, a Finntroll zenekar a "Blodsvept" címet adta hatodik albumának, mely a tervek szerint Európában március 25-én jelenik majd meg a Century Media Records kiadó gondozásában. A 2010-es "Nifelvind" folytatásaként az anyagot Helsinkiben vették fel a Sonic Pump Stúdióban.

"Egy bizonyos ponton attól tartottunk, hogy a dalok nem lesznek eléggé dallamosak. Aztán meg attól kezdtünk félni, hogy túlságosan melodikusak lesznek. Ekkor félretettük a dalokat egy kis időre, aztán újraformáltuk őket egy olyan stílusban, amelyben a kevésbé dallamos cuccok kaptak egy kis dúdolást, a vacak popdalokat lecsupaszítottuk, és átírtuk őket kicsit agresszívebbé. Bízunk magunkban, de néha még most is attól félek, hogy az emberek mit gondolnak majd azokról a cuccokról, amiken olyan keményen dolgoztunk. Mi lesz, ha utálni fogják? Ez is rendben van, de ha azért utálnák, mert az anyag lelombozó, unalmas és „kész halál”, akkor az egy hatalmas csalódás lenne. Így aztán mi csak nyomjuk tovább, és próbálunk mindenkor naprakészek lenni, ugyanakkor a Fintrollnak továbbra is ilyennek kell lennie, mert nincs még egy zenekar, amelyik ilyen őrületes hangzással bírna.”

A "Blodsvept" dallistája:

01. Blodsvept
02. Ett Folk Förbannat
03. När Jättar Marschera
04. Mordminnen
05. Rösets Kung
06. Skövlarens Död
07. Skogsdotter
08. Häxbrygd
09. Tva Ormar
10. Fanskapsfylld
11. Midvinterdraken

 

 

Címkék: 
Finntroll