Harminc évvel ezelőtt játszotta Phil Lynott utolsó Thin Lizzy-műsorát
1983. szeptember 4-én lépett utoljára színpadra Phil Lynott azzal a zenekarral, melyet ő maga alkotott meg; a nagyszerű Thin Lizzy-vel.
A Thin Lizzy népszerűsége nem bizonyult tartósnak az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban azonban képesek voltak folyamatosan jelen lenni. Az egyik legnagyobb problémát Lynott kábítószer-használata okozta, amely nagyjából ezidőtájt kezdődött. Ez vezetett később a házassága felbomlásához, és a zenekar széteséséhez is.
Az együttes tervezett egy "búcsúturnét", amely egybe esett a ‘Thunder And Lightning’ című album megjelenésével. A lemez nagyon népszerűnek bizonyult, és rámutatott arra is, hogy a zenekar még mindig igen fontos szerepet tölt be a zenei életben. A "búcsúturné" végül egy közel egy évig tartó kalanddá vált, amelynek betetőzése egy különleges előadás volt a legendás Hammersmith Odeon-ban. A műsorra alkalmi vendégként Lynott meghívta a banda olyan korábbi tagjait is, mint Brian Robertson, Eric Bell és Gary Moore.
A zenekar utolsó hazai szereplésére 1983. augusztus 28-án került sor a Reading Fesztiválon, míg a legutolsó koncertjüket, amelyen Lynott is részt vett, szeptember 4-én tartották meg a németországi Nurembergben megrendezett Monsters Of Rock Fesztiválon. A fellépők listája többek között olyan nagy neveket foglalt magában, mint például a Whitesnake, Ozzy Osbourne, a Blue Oyster Cult, vagy a Motorhead. A Lizzy szettje a régi kedvencek mellett néhány új dalt is tartalmazott.
Lynott 1986. január 4-én hunyt el szívelégtelenség és tüdőgyulladás következtében. Habár a zenekar ezután még próbált fennmaradni ilyen-olyan különböző felállásokkal kísérletezve, azonban ez az együttes már sohasem lett ugyanaz a vezetője nélkül.


