Bejelentkezés

x
Search & Filters

Interjú Vörös Attilával, a Leander Rising gitárosával - Itt az új klip: 'Félőlény'

Július 31-én elindult a 2013-as Fezen Fesztivál a 0. nappal, ahol a stáb a Leander Rising gitárosát, Vörös Attilát kapta mikrofonvégre.

FEZEN: - Helló, először is gratulálok a bulihoz, nem semmi, hogy elsőként, fényes nappal több, mint félig raktátok a helyet nulladik nap. Szokásos dolog ez nektek?

Vörös Attila (gitár): - Helló, hát, az a helyzet, hogy itt a FEZEN-en már harmadszor nyitjuk a nulladik napot és mindig ez van. Először a Bakterházban voltunk, az tele volt, de most szerintem még több ember jött, szóval javuló tendencia abszolút. A buli k... jó volt, jól éreztük magunkat, jól is szólt, reméljük, kifelé is.

FEZEN: - Örülünk! Hallottuk ám, hogy rajongókat visztek turnéra egy nyereményjáték kapcsán, mit is kell erről tudni?
 
Vörös Attila: - Jaa, igen, ez úgy volt, hogy csináltunk egy zenetábort, a Depresszió bőgősével, Kovács Zolival, meg még egy-két baráttal. Egy hetes zenetábor a Közvágóhídnál Budapesten, ahova dobosok, gitárosok, énekesek, és komplett zenekarok is eljöttek, és a hét végén egy játékos sorsolás keretein belül egy-két ember a turnénk valamelyik állomásán részt fog venni egy-két számban.

FEZEN: - Sikeres volt ez a tábor?

Vörös Attila: - Abszolút, most a koncerten az első sorokban ott voltak a táborosok közül sokan, a Facebook oldalon a mai napig megy az írogatás, hogy milyen jól érezték magukat, posztolják az őrült sztorikat, szóval remélem, jövőre is lesz valamiféle folytatása a dolognak.
 
FEZEN: - Mi a helyzet a külfölddel, beveszitek Amerikát?

Vörös Attila: - Hát, Amerika bevétele kicsit tolódik, mert ahhoz igazából ott kéne lenni nagyon. Túl nagy ugrás az innen. De alakul a külföld, Csehországban már háromszor játszottunk, mindig pozitív fogadtatással zajlottak a bulik, a környező országokban is járkálunk egy ideje. Valami már elindult, igyekszünk és meglátjuk, hogyan tovább.

 


 FEZEN: - Van valami preferenciátok, hogy hol szerettek inkább fellépni? Klubbok vagy fesztiválok?

Vörös Attila: - Nincs ilyen, mert ez a kölcsönhatáson múlik, egy fesztiválon is ugyanúgy meg tud lenni a kapcsolódás a közönség és a zenekar között, mint egy kis klubban. Szerintem egy kis klubban, egy intimebb környezetben könnyebben létrejön ez a kapcsolat, én emiatt azokat jobban szeretem. A fesztiváloknak teljesen más hangulata van, több a tér a zenekarok és a közönség között. De van olyan, amikor ezt át lehet hidalni, például szerencsére a mai buli pont ilyen volt.
 
FEZEN: - Egytől tízig hányas volt ez a mai koncert?

Vörös Attila: - Ez egy...kilences? (odafordul az éppen akkor belépő Leanderhez.)
 
Köteles Leander: - Hét és feles, inkább. De az csak a meleg sör miatt. :-)
 
Vörös Attila: - Akkor nekem nyolcas, mert a sör tényleg meleg. De a hangzás remek volt, nekem ez jól esett, szeretek így játszani.
 
FEZEN: - Miket várhatunk tőletek?

Vörös Attila: - Most jött ki egy új klip a Félőlény című nótához, illetve most készülőben van az Öngyötrő című dalhoz egy videóklip, ezt a dalt ma már játszottunk is. Ősszel pedig a 27 év című balladához egy ilyen sztorizósabb videót tervezünk.
 
FEZEN: - A zenekarból ki a legnagyobb parti állat?

Vörös Attila: - Dzsozi. Egyébként mindenki nagyon őrült, talán a Dzsozi a legnagyobb hippi arc, mostanában mondjuk a Béla iszik a legtöbbet, a Láder (Leander) konstansan sokat iszik, nálam ez mindig a bulitól függ.
 
FEZEN: - Mit szerettek a FEZEN-en?

Vörös Attila: - Jófejek az emberek, jó hangulat, jönnek is a népek, szerencsére egyre többen. Jó zenekarok vannak, közel van Pesthez...

 

Forrás: www.fezen.hu

 

A Leander Rising 'Félőlény' című új videóját itt megtekinthetitek:

 

 


 
Címkék: 
Vörös Attila
Leander Rising
Fezen Fesztivál