Megjelent az Apey & The Pea "Devil's Nectar" című albuma
Június 13-án megjelent az Apey & the Pea zenekar "Devil's Nectar" című nagylemeze amit a cikk alatt meghallgathattok teljes egészében.
A 2009-ben alakult Apey & The Pea azzal a kezdeti előnnyel indult, hogy tagjai mind harcedzett muzsikusok a szakmában és több különböző formációban is bizonyítottak már korábban. Igaz, nem volt szükségük semmiféle hátszélre a szakma és a közönség megnyeréséhez, hiszen már rögtön a kezdet kezdetén, az első kiadott dalok, koncertek bizonyították, bizony okkal lehetünk büszkék a hatásaikat egyáltalán nem tagadó, ám mégis rendkívül egyedi ízekkel és rögtön felismerhető védjegyekkel rendelkező bandára. Első nagylemezük megjelenésének és az oldal hasábjain történő debütálásnak apropóján egy villáminterjút is készítettünk a trióval.