Megjelent a szentesi SicamBRia zenekar debütáló albuma
Elkészült a szentesi SicamBRia zenekar első albuma "2012" címmel, amely május végén jelent meg. Stílusában 12 hard rock dalt hallhatunk enyhén folk-os ízű énekkel fűszerezve, melyek 2011 és 2012-ben íródtak.
A zenekar elárulta, hogy maximálisan ki szeretnék használni az új korongot, tehát az erről készülendő klipekből abszolút nem lesz hiány. Az idén szeretnék minél szélesebb körben bemutatni a "2012" albumot. Mivel a fesztiválszezonról már lecsúsztak, a hidegebb időkre beindul a szervezkedés...
Sicambria ősi pontja a földnek. Ez a hely volt Attila városa, és Árpád Vezér is itt rendezkedett be. Mi is e-név erejével alapítottuk meg szellemi erődünket, és innen próbálunk utat mutatni a minden zenét kedvelő barátunknak. A SicamBRia nevet egy kedves barátjuk, Aradi János javasolta a zenekarnak, ami egészen pontosan 2011. szeptember 11-én alakult.

"Rock zenekar vagyunk, és itt élünk, mint mindannyian ebben az országban. Mivel dalaink az igazságot keresik mindenben, ezért azt gondoljuk, hogy nem az Uruguay-i igazságért kell nekünk a mai időkben küzdeni, mert bár bizonyára örülnénk neki, ha ott is rend lenne a fejekben – mert ugye sehol sincs benne rend - hanem azok a problémák, bajok, örömök, sikerek foglalkoztatnak bennünket amelyek itt történnek. Ezek a hatások változnak verssé, majd zenévé és dalszöveggé. Nem az a cél, hogy zaj legyünk a zajban, ezért nem kapkodtunk az utóbbi két évben, hanem szépen megérett bennünk minden gondolat." - vallják magukról.
"2011 júniusában le kellett zárnunk egy korszakot. A zenekar tagjaiként sosem féltünk a kihívásoktól, de nagy változás előtt álltunk és tudtuk, hogy önmagunkért kell helytállnunk.
Létezett egy lemezre való anyagunk, mely egy csodálatos szellemi tartalomra épült, de sajnos ennek a megjelentetésére a szerző megvonta tőlünk a jogot. Abban az időben volt néhány lekötött bulija a zenekarnak, így a zenei alapot rövid idő alatt kellett megtölteni mondanivalóval, sőt illett valami nevet is adni a formációnknak.
Aztán Archiregnum néven lefutottuk a már lekötött bulikat azokkal a nótákkal, melyeket a fent említett alapokra írtunk meg, majd nekiálltunk egy új lemez elkészítéséhez." -tették hozzá.
A zenekar tagjai:
Tóth József - ének
Füsti Molnár Lajos - szólógitár
Füsti Molnár István - basszusgitár
Füsti Molnár Gergely - dobok
A SicamBRia június 22-én, Szentesen, a Buffalo-ban tartja lemezbemutató koncertjét az Angertea és az Enemy Efforts zenekarok társaságában.
A "2012" dallistája:
01. Örök törvény
02. Lélek kovácsa
03. Istenek farkasa
04. Csak a lelkem
05. Tánc a tűzben
06. Égre nézek
07. Végeztünk
08. Harcos szellem
09. Szabad szép
10. Széttépett földem sikolya
11. Töled kaptam
12. Győzni születtem
További információk:
https://www.facebook.com/SicamBRia/info
http://rockbook.hu/zenekar/sicambria
Az "Örök törvény" című dalszöveges videójukat itt megtekinthetitek:


