Rocklegendák a Zöld Pardon színpadán - Action, Kalapács, Beatrice
Három napon át igazi zúzás várja a keményebb műfaj híveit a ZP-ben, hiszen augusztus 6-án, 7-én és 8-án három élő legenda mér csapást a fiatalok kedvenc szórakozóhelyének színpadára. Kedden az Action, szerdán a Kalapács, csütörtökön pedig Nagy Feró és a Beatrice hozzák el örökérvényű rockhimnuszaikat a szabad ég alá.
Ha rock, akkor Zöld Pardon! Ez is lehetne a jelmondata annak a három napig tartó őrületnek, ami augusztus 6-a és 8-a között várja a fémesebb zenék kedvelőit a Rákóczi híd budai lábánál.
A zúzást kedden a ’90-es évek második felének legszókimondóbb csapata, a 10 év szünet után ismét aktív Action kezdi, akik anno a Sex Action zenekarból egy éles stílusváltással - a sex szócskát elhagyva - lettek hazánk egyik legsúlyosabb hardcore/crossover bandája. Az egykor dirty rockban nyomuló zenekar hamar nagy népszerűségre tett szert a Body Count és a Biohazard - itthon akkoriban még ismeretlenebb - vonalát képviselő muzsikájával. Öt lemez és néhány tagcsere után a 2000-es évek elején aztán összeállt az eredeti Sex Action, az Action pedig parkolópályára állt. Egészen 2012-ig, amikor is Szasza ötlete alapján összeálltak, hogy új felállásban szedjék le a fejeket, amerre csak járnak. Augusztus 6-án ezt éppen a Zöld Pardonban teszik majd, 20 órai kezdettel.
Action - Piros
Szerdán nem kisebb név követi őket a sorban, mint Kalapács József és zenekara, a Kalapács. A Pokolgép és az Omen legendás volt frontembere 2002 óta adja ki egykori bandáinak stílusához hű albumait és folytatja az általuk elkezdett utat, de immáron a róla elnevezett zenekara segítségével. A banda saját dalai mellett természetesen a ’80-as, ’90-es évek klasszikus Gép és Omen slágereinek tolmácsolását is feladatának érzi, így nem kérdés, hogy minden metalrajongó megtalálhatja majd a repertoárjukban kedvenc slágerét augusztus 7-én, szerda este a Zöld Pardonban.
Kalapács - Dühös Nemzedék
Végül, de nem utolsósorban csütörtökön biztosan előkerülnek a babos kendők, hiszen a sort a Nagy Feró vezette Beatrice zárja augusztus 8-án, akik egy nagy dobásra is készülnek a ZP-ben.
- Szerencsére rengeteg fellépésünk van, sokszor már kedden elindulunk és csak vasárnap este érünk haza. Természetesen ezek között vannak exkluzívabb koncertek, többek közt a Zöld Pardon is ezek közé tartozik. Az ilyen nagyszabású bulikra mostantól készülünk egy kis meglepetéssel, újítással, amivel együtt jár egy kis imidzsváltás is. Nem szeretném lelőni a poént, de akit érdekel, hogy mi lehet ez az egész, az nézzen utána, mi történt Tusványoson, ott debütáltunk vele. Ezen kívül bevettünk egy-két feldolgozást is a műsorba a régi klasszikus slágerek mellé, ezeket is elhozzuk majd. Nagyon nagy boldogság látni, hogy az emberek ennyire imádják a bulijainkat, és mi mindent megteszünk, hogy ez augusztus 8-án, csütörtökön este a ZP-ben se legyen másképp. – mondta el Feró.
Beatrice - Nagyvárosi farkas
A belépő mindhárom koncertre – egyenként - 400 Ft-ba kerül.