Ma 69 éves Nagy Feró, a Beatrice frontembere,„A nemzet csótánya"! Boldog Születésnapot!
Ma ünnepli 69. születésnapját Nagy Feró énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, „A nemzet csótánya.” Nagy Ferenc néven, 1946. január 14-én született a Zala megyei Letenyén.
Feró a hatvanas évektől kezdve énekel, zenél rock és punk bandákban, a magyar új hullám egyik vezéregyénisége.
1963 és 1970 között a Richmond Heads és a Zárvatermők zenekarok tagja volt. 1970-ben alapított meg a Beatrice zenekart Csuka Mónikával közösen, ez az együttes volt akkor az ország egyetlen női beatzenekara.
1978-ban Feró újralakította az immáron rockzenét játszó Betricét, aminek a frontembere lett. Útlevelét hamarosan bevonták, a rendszer pedig igyekezett ellehetetleníteni az együttest, felsőbb utasításra 1981-ben a zenésszervezetek is elhatárolódtak tőle, így feloszlottak. Még 1981-ben Feró létrehozta az Ős-Bikini-t, aminek 1985-ig volt a frontembere, ekkor helyére D. Nagy Lajos került.
1985-től 1987-ig szólista volt, Bergert alakította a Rock Színház Hair című musicalében, majd 1986-ban átdolgozta a Hamletet, amelyet az Egyetemi színpadon tűztek műsorra tíz napon keresztül. Ugyancsak 1987-ben alakította újra a Beatrice zenekart, amely ezután már mint sikeres együttes több slágerlistás dalt is magáénak tudhatott.
1989-től vezette a Garázs című rádióműsort, amely a problémákkal küszködő fiataloka számára nyújtott segítséget valamint amatőr zenekarok számára is bemutatkozási lehetőséget kínált a nagyközönség előtt. 1989-ben Állami Díj kitüntetésben részesült. Ekkoriban Feró a Musica Hungarica könnyűzenei fesztivál, és a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetőjeként is dolgozott. A Ford Farlaine kalandjai című film magyar szinkronjához is kölcsönözte hangját.
1992-ben megválasztották a Magyar Rockszövetség társelnökének.
A politikai ellentétek a Beatrice különböző felállásainak sem kedveztek. 1994-ben zenekara ismét felállt Új Beatrice néven, azonban a régi közönségnek az új stílus már nem tetszett.
2004-ben jelent meg válogatássorozatának I. CD-je Antológia címmel, majd 2005-ben a következő, ugyanebben az évben pedig Boldog szép napok... címmel kiadta önéletrajzi kötetét is, amely az 1978 és 1983 közti személyes élményeit taglalja.
2008-ban a Beatrice 30 éves jubilemát ünnepelték a Petőfi Csarnokban, ennek a koncertnek a felvételét 2009-ben adták ki DVD-n.
2010-ben Feró az RTL Klub az X-Faktor nevű zenei tehetségkutató műsorában mentorként működött közre, ezt a szériát az ő mentoráltja, Vastag Csaba nyerte meg. Ugyanebben a műsorban a 2011-es és 2012-es évadban is mentorkodott. Közben 2011 májusában jelent meg Vidámság & Rock'n'Roll című lemeze a Beatricével, amely sikeresnek bizonyult.
2012. április 16-án az RTL Klubon került bemutatásra a Roast című műsor első adása, amelyen Nagy Feró munkásságát méltatták a Showder Klubosok közül Kovács András Péter, Kiss Ádám, Dombóvári István, Rekop György, valamint Zalatnay Sarolta, Tereskova, Ganxsta Zolee, Sipos Péter, Magyar Attila és Jáksó László.
2013. március 16-án a Beatrice 35 éves születésnapi jubileuma alkalmából három órás koncertet adott a Petőfi Csarnokban. Szátvendégként fellépétt az omegás Benkő László, aki előző nap vette át Kossuth-díját. Itt jelentették be azt is, hogy az öt évvel korábbi, 30 éves koncert DVD-je arany- és platinalemez lett.
Forrás: wikipédia



