Bejelentkezés

x
Search & Filters

Segélykoncert, avagy Punkok Luca életéért



Húsvét vasárnap, azaz 31-én pedig jótékonysági rendezvényre kerül sor a Zúzda Rock Kertben, egy példaértékű összefogás tanúi lehetünk mindannyian: a 'Punkok Luca életéért' elnevezésű esemény egy négyéves kislány megsegítése végett jött létre. Az életmentő műtét időközben sikeresen megtörtént, a további rehabilitációról, kezelésekről kell gondoskodni. Jó néhány hazai zenekar csatlakozott a felhíváshoz, s végül egy német csapat is befutott, hogy önzetlenül nyújtson segítséget egy olyan gyermek egészségéhez, kinek igen nagy szüksége van rá, s a kapott támogatás nélkül nagy valószínűséggel már csak fotók őriznék mosolyát.

Mutassuk meg mire vagyunk képesek! A kezdeményezés indulásakor Luca életmentő műtétre várt, melyet itthon nem tudtak elvégezni, az USA-ban működő klinika pedig több, mint 1 millió dollárt kért a beavatkozásért. Ezt az OEP nem, vagy csak részben fizeti. A történet annyiban módosult időközben, hogy a beavatkozás 2 hete sikeresen megtörtént, 2013.03.18-án, hétfőn már haza is engedték Lucát a kórházból! A Zúzda Rock Kert számos zenekarral karöltve csatlakozott a kezdeményezéshez, a március 31-i esemény belépőiből befolyó pénzt 100%-ban Luca felgyógyulására utaljuk át! (Aki szívesen adna többet, az a pénztárnál kihelyezett perselybe bedobhatja!)

Március 31. (vasárnap) – Punkok Luca életéért vol.1.
Fellépők: Akroprolis,  United and Strong (D), Maradék, Vogon Ultramarines, Destroy The Government, Shitpump, Söralátét, Nobody's, Frász
Belépő: 1000 Ft
Kezdés: 19.00
https://www.facebook.com/events/343539955757005/

Várható sorrend (némi változás várható, hiszen éjjel 2-ről 3-ra történik óraállítás):

 

19:00 Akroprolis
20:00 United and Strong (D)
21:00 Maradék
22:00 Vogon Ultramarines
23:00 Destroy The Government
0:00    Shitpump
1:00    Söralátét
2:00    Nobody's
3:00    Frász

Belépő: 1000 Ft (Aki szívesen adna többet, annak lesz egy persely is a pénztárnál, amibe bedobhatja!)
A belépőkből befolyó pénzt 100%-ban Luca felgyógyulására utaljuk át!

 


Az előzmények, az édasanya szavai:

 

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Drága Adományozók és Segítő szándékú Ismeretlen Barátok!

Diána vagyok a Luca édesanyja. Ő az a tüneményes kislány, akinek Stanfordban tervezett műtétjére Országos Összefogás kezdeményeződött és rengeteg felajánlás, segítség érkezett.

Luca állapotáról el kell mondanom, hogy szemmel láthatóan romlik…. Sokkal fáradékonyabb, néhány lépcsőfok megtétele után rosszul lesz, hányingerre panaszkodik. Ez amiatt lehet, hogy a 4 hónapos korában beültetett stenteket kinőtte, azok már nemhogy segítenék, hanem sokkal inkább gátolják a mindennapi tevékenységben!

Az állapotromlás és az irreálisan magas műtéti összeg miatt Luca kezelőorvosai konzíliumot hívtak össze, amelyre a férjemet és engem is meghívtak!

Az állapota miatt megállapodás született, hogy azonnali beavatkozás szükséges….

Az amerikai műtét összege 1,1 millió dollár, amit már mindannyian tudtok. Ez kizárólag a műtét költsége 12 napi ott tartózkodással, amely nem tartalmazza a vizsgálatok, az utazás és az esetlegesen elhúzódó rehabilitáció költségét, így akármilyen fellépő szövődmény esetén elképzelhető, hogy ez az összeg tovább nőhet…. Az összegyűlt adomány rengeteg pénz egy hét alatt…..azonban félő, sőt bizonyos, hogy Luca szervezete nem „bírja ki”, hogy a műtéthez szükséges összeg összegyűljön…..

Fentiek miatt, kislányom orvosai segítségüket ajánlották fel, egy azonnali, életmentő beavatkozás elvégzéséhez.

Pontosan felvázolták, hogy mit tennének a műtét alkalmával amennyiben sikeres lesz a beavatkozás, lényeges állapotjavulást sikerülne elérni. Ígéretet kaptunk minden szükséges szakmai és technikai feltétel biztosításához.

Kérték, gondoljuk át…… bízunk a gyűjtésben, várunk, de közben nem lehet tudni Luca állapota hogyan változik, milyen mértékben romlik….. vagy vállaljuk itthon, azonnal az életmentő, kockázatos beavatkozást.

Drága Barátaim, Ismerőseim! Ti hogyan döntöttetek volna?

Sok volt bennünk a kétség, hiszen annyian segítettetek, ki ahogyan tudott: utalással, alternatív gyógymódok felajánlásával, saját oldal szerkesztésével, koncertek szervezésével, licitálással és a mérhetetlenül sok megosztással…….

Az állapotáról szóló orvosi diagnózis mondatta ki velünk a végső szót: beleegyeztünk az itthoni életmentő beavatkozásba……..

Az adományokat, amelyek a számlára érkeztek Luca műtétjét követő rehabilitációra, illetve kezelésekre fordítjuk a fennmaradó összeget az Intézetben működő Alapítvány számára ajánlanánk fel.

Természetesen, amennyiben Tisztelt Adományozó kéred, az általad utalt, küldött, Luca külföldi műtétjére szánt, segítő felajánlást visszautaljuk, visszaküldjük a banki információk alapján!

Hálásan köszönöm mindenkinek, aki segített és adakozott, mert ezzel bizonyítottátok az EMBERSÉGET! Üdvözlettel: Diána

Mivel többen nem tudták megnyitni az eredeti linket amit írt a Dia, így hozzájárult ahhoz, hogy ezt is feltegyem, hisz úgyis általam kapott több mint 42ez megosztást a Drága kis Luca története!

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=558412667516745&set=pb.100000440498706.-2207520000.1362107314&type=3&theater
 

Címkék: 
Zúzda Rock Kert