Bejelentkezés

x
Search & Filters

25 éve, 1988 szeptember 11-én volt az első Metallica koncert Budapesten (beszámoló)

Metallica + Pokolgép koncert - 1988 szeptember 11. Budapest, MTK Stadion

1988 nyarán bombaként robbant a hír: Szeptember 11-én Magyarországra érkezik a Metallica! Szinte köpni-nyelni nem tudtunk, egyszerűen felfoghatatlan volt,  – amiben addig még reménykedni sem mertünk – hogy hazánkba látogatnak kamaszkorunk legnagyobb metal istenei, az …And justice For All… albumot bemutató „Damaged Justice” turnén. Az előzenekar a Pokolgép volt, természetesen még a klasszikus Kalapács, Kukovecz, Nagyfi, Pazdera, Tarcza felállásban.

A kérdés adott volt: Hogyan juthatnánk el a koncertre? Mivel akkor még zömében csak 14-15 évesek voltunk. Hogyan teremtjük elő a koncertjegy árát, ami akkoriban még igen húzósnak mondható 300!!!, azaz háromszáz Ft-ot kóstált. Hogyan adjuk szüleink tudtára, hogy márpaedig, ha törik, ha szakad, nekünk ott a helyünk kedvenceink első magyarországi koncertjén, a Metallica-n.

 

A 300 ft-os koncertjegy

 


A történetet enyhén súlyosbította, hogy épp akkortájt - augusztus 31-én - lépett fel az Iron Maiden (előzenekar: Ossian), a „Seventh Son Of A Seventh Son”, valamint - szeptember 2-án – a KISS (előzenekar: EDDA), a „Crazy Nights” világkörüli turnájuk keretein belül.

Mivel egy fikarcnyi kétségem sem volt afelől, hogy a három nagyágyúból az egyiket mindenképp megnézem, ezért drága jó anyámnál „óriási trükkhöz” folyamodtam, és önbizalomtól dúzzadva bejelentettem 14 évesen, hogy megyek Iron Maiden, KISS, majd zárás képpen Metallica koncertre, feldobva neki a magas labdát, és bízva benne, az egyikre úgyis elenged. Először kétkedve fogadta a határozott bejelentésem, de végül a „trükkömet” siker koronázta, majd közölte, egyet választhatok a három közül. Én pedig természetesen a Metallica-t választottam… Hozzáteszem igen meggyőző erő volt, hogy különbusz vitt és hozott bennünket, ráadásul több ismerős/barát szülei is áldásukat adták rá, hogy gyermekei is mehetnek a koncertre. A jegyeket a koncert előtt 1-2 héttel megvásároltuk, tehát szinte minden akadály elhárult, már csak vágni kellett azt a bizonyos centit.

Aztán végre elérkezett a várva-várt nap. A külön erre a kivételes alakalomra szervezett busz Hódmezővásárhelyről  érkezett Szentesre, ahol kb. 1 órás erőteljes vizsgadrukkot kísérő várakozás után, 15 óra magasságában végre elindultunk Budapestre. A busz hátsó szélvédőjén elhelyezett óriási Metallica zászló kellően propagálta mi is az úticél…

Mire Budapestre értünk gyakorlatilag teljesen elhűltünk az addig még sosem látott, óriási tömeg láttán, amelyet rengeteg rendőr, lovas rendőr, rabszállító, valamint az elmaradhatatlan régi, kék-fehér „kocka Lada” felügyelt.

Az MTK stadion felé közeledve arra lettünk figyelmesek, hogy egy vélhetően csehszlovák rockerekből álló csapat vidáman skandálta a Pokolgép – Pokoli Színjáték című második albumának záró tételét:

„…Áz á szíp, áz á szíp, ákinék a Pákálgíp, ááá-ki-ne-káááá, Pákáááál-gíp….” Ezt meghallván azonnal indiánfejest ugrottam egy ebolás szögbe egy mozgó villamos tetejéről, annyira röhögtem…

Pokolgép - Az a szép...

 


Szép lassan beszivárogtunk a stadionba, a jegyet természetesen eltéve a legbiztonságosabb helyre, hogy el ne vesszen és össze ne gyűrődjön, mint ahogy az ember élete első nagy koncertjén illik. Ez a szokásom azóta is megmaradt.

Nagyon szerencsések a Pokolgép tagjai, hogy találkozhattak a Metallica-val, habár egy interjúban Kalapács Józsi elmondta, annyira féltették tőlük a Metallica tagjait, mint a hímes tojást. Akkoriban 25 évesek voltak Hetfield-ék, mondhatnám azt, hogy szinte gyerekek, de már a csúcsra jutottak, és ekkorra már majdnem bejárták a világot.

Este 8 óra magasságában, a forgatókönyv szerint el is kezdete a zúzást a Pokolgép. A színpadon jól kivehető volt Lars Ulrich dobszerkója, ami ugyan le volt takarva, de még így is kétszer akkor a volt, mint Tarcza Lacié. Elnyomták a Totális Metál és a Pokoli Színjáték legnagyobb slágereit, utólag visszapörgetve eléggé silány hangzással, - főleg a Metallica-hoz viszonyítva - de ettől függetlenül bemelegítésnek tökéletes volt.

Majd jött a szokásos átszerelés, és kb. 20-25 perc múlva felcsendült a Metallica védjegyévé vált intro, a „The Ecstasy Of Gold”, Ennio Morricone szerzeménye „A jó, a rossz és a csúf” című Sergio Leone rendezte kultikus westernfilmből, hogy  utána egyből átcsapjon a „Blackened”-be, amely egyben a dal világpremierje is volt élőben. Háttérben az album borítójáról jól ismert óriási Justicia szoborral. Miután az óriási extázis közepette felvettük a libabőrdzsekit, összenéztünk a komámmal és azzal a lendülettel megiramodtunk a színpad felé, ahol célként az első sorba jutást tűztük ki, ami nem tűnt túl egyszerűnek a két friss középiskolás szemszögéből. Ráadásul közben még a produkciót is figyelni kellett. Ezután következett a „For Whom The Bell Tolls” a Ride The Lightning-ról, de azt már régi ismerősként fogadta a közönség, végérvényesen berottyantva a húslevest a színpad közvetlen közelében. Őrületes – akkor még számunkra totál idegen – tolongás vette kezdetét, de nem adtuk fel, mentünk tovább előre. Majd jött a „Welcome Home” a maga epikus beveztőjével, ami a Master Of Puppets album egyik legnagyobb gyöngyszeme, egyik személyes kedvencem. A „The Four Horsemen” akkora lendületet adott, hogy már majdnem emberi közelségbe kerültünk a zenekarral, de mivel tinédzserként még nem értük el azt a magasságot, amivel vizuálisan is élvezhető lett volna a produkció, így tovább nyomultunk. A két új dalt, a „Harvester Of Sorrow”-t és az „Eye Of The Beholder”-t egy basszusszóló követte, de sajnos meg sem közelítette az akkor két éve elhunyt géniuszt, Cliff Burton-t. Ő volt a Metallica zenei agya, legképzettebb zenésze. A „Master Of Puppets” volt talán az a dal a koncerten, amit a legtöbben vártak. Nem hiába! Óriási volt! Itt még Hetfield, Lars, Kirk és Jason is hosszú hajjal tolták. Az a dinamizmus, ami abban az időben képviselte a Metallica-t, már nem igazán mondható el a csapatról, akkor még Lars is 4 felsőtammal volt felszerelve, de azt napjainkra már lebutította kettőre, és dobtudása is erősen megkopott. A „Whiplash”-t irtózatos energiával játszották, bár arra már nem emlékszem, hogy Jason énekelt-e benne,  a későbbi koncerteken ugyanis bevett szokás volt, hogy  teljesen, vagy részben az ő kezében volt a korbács (Whiplash). Jött egy újabb világpremier, az „One”, az azóta már klasszikussá vált géppuskaropogással, robbantgatással, na meg Hetfield a legendás fehér Explorer gitárjával. Akkor még szokatlan volt a lassú dal a Metallica-tól, de ettől függetlenül elképesztő sikert aratott. A „Seek And Destroy”-nál már elértük teljesítőképességünk csúcspontját, a második sorig jutottunk, nem kis erőfeszítések közepette, így már kb. 6-8 méterre lehettünk a zenekartól. Majd jött az …And Justice For All…, - az újabb világpremier -  amely a ’88-as album talán legkomplexebb dala, amelynek közepén egyszer csak leszakadt egy lámpatartó állvány, közvetlen Kirk Hammett feje fölött, mintegy méterrel. Itt szinte az egész közönségben meghűlt a vér, de mint utólag kiderült ez csak egy show-elem volt. Mindenesetre rémisztőleg hatott abban a minutumban. A dal végén pedig leomlott a Justicia szobor, amiben már biztosak voltunk, hogy a koreográfia része. A zenészek ezután elbúcsúztak a közönségtől óriási füttykoncert közepette, majd levonultak a színpadról. Bevallom őszintén, hogy kamasz fejjel rendesen bedőltünk a trükküknek. Óriási hiányérzetem volt, amikor elhittem, hogy véget ért a Metallica koncert egyik kedvencem, a „Creeping Death” nélkül… Pár perces csend következett, és továbbra is óriási füttyvihar, visszataps. Ekkor már elkezdett élni a remény, hátha valami csoda folytán nem ért még véget a koncert. És valóban nem! Visszajött a  csapat, tapsolták a közönséget, majd egyszer csak felcsendült a várt „Creeping Death”, ami nélkül ugye nincs Metallica koncert. A dal közepén torka szakadtából ordított mindenki Hetfieldékkel: Die, by my hand…. Hidegrázós volt! Majd jött a „Welcome Home”-mal és a „One”-nal hasonló sémára felépített „Fade To Black” a Ride The Lightning-ról, amely Kirk gitárszólójával zárult. Újabb ismerős akusztikus intro után mennydörgésszerűen söpört végig a „Battery” az MTK pályán. Ekkor már szinte hiányérzet nélkül konstatáltam, hogy vége a koncertnek, mert újból elbúcsúztak tőlünk, de óriási szerencsémre tévedtem! A második ráadást két feldolgozás dallal nyitották. Jött a „Last Caress” a Misfitstől, majd az „Am I Evil” a Diamond Head-től, ami azóta már nem meglepő, mivel ők is elég sűrűn tisztelegnek koncertjeiken egy-egy dal erejéig régi kedvenceiknek. Befejezésnek az egyik legenergikusabb dalukat választották, a Master Of Puppets album záró tételét, a „Damage Inc.”-et. Ekkor már majdnem a klinikai halál állapotában volt a közönség színpadhoz közeli része, fizikailag teljesen megsemmisülve és megsüketülve. Amikor felkapcsolták a reflektorokat már sejteni lehetett, hogy nem lesz több ráadás, valószínűleg nem is várta el senki. Jött a szokásos pengető és dobverőhajigálás, amiről sajnos lecsúsztunk. Elkapták a „zsiráfok". Búcsúzóul megígérték, hogy hamarosan találkozunk, de az már egy másik történet… 1991. augusztus 22.

 

Itt megtekinthetitek az 1989-es Seattle-i koncertet, amely szinte totál megegyezett a Budapestivel.

 


A stadionból kivonulva még nem teljesen fogtam fel hol is voltam pár perccel azelőtt. Iszonyat szomjúság gyötört, de már egy fillérünk sem volt, hogy vásároljuk valami szomjoltót (pedig akkor még volt fillér). A Hungária körút mellett egy nénikétől kértünk vizet, aki egy első emeleti ablakból dobott le nekünk egy üveggel, amiért nem győztünk hálálkodni. Majd vissza a buszhoz, és indulás haza.

Másnap természetesen beteget jelentettem az iskolában, hogy legyen időm feldolgozni az élményeket, meg amúgy sem volt sok kedvem félbénán beülni és bután nézni ki a fejemből. A fülem még vagy 2-3 napig zúgott, de megérte. Még hetekkel a koncert után is sztorizgattunk, felejthetetlen élmény volt életem első nagykoncertje…

Érdekesség, hogy az 1988. szeptember 11-i, budapesti Metallica koncert volt , az …And Justice For All… album világkörüli turnéjának legelső állomása, tehát Magyarorsazág aznap rocktörténelmet írt. A világon itt játszották először élőben a „Blackened”-et, az „Eye Of The Beholder”-t, a „One”-t és az előtte bő két héttel – augusztus 25-én - megjelenő új album címadó dalát, az „…And Justice For All”-t.

Olyan sztori is keringett, hogy állítólag egy hódmezővásárhelyi rajongókból álló csapat találkozott Hetfield-del, Lars-sal és Kirk-kel a Halászbástyán, és megkérdezték tőlük, merre van Jason? Mire azt felelték, hogy a szállodában pihen, mert irgalmatlanul másnapos, kiütötte az európai sör.

Egy másik történet szerint James Hetfield akarta megvenni részegen valamelyik királyunk kardját az egyik múzeumban. Mondjuk Freddie Mercury pedig 1986-ban magát a Parlamentet…

 

Metallica 1988. Budapest

 

 

A koncerten elhangzott Metallica dalok:


Intro: The Ecstasy of Gold (Ennio Morricone)
01. Blackened (világpremier)
02. For Whom the Bell Tolls
03. Welcome Home (Sanitarium)
04. The Four Horsemen
05. Harvester of Sorrow
06. Eye of the Beholder (világpremier)
07. Bass Solo
08. Master of Puppets
09. Whiplash
10. One (világpremier)
11. Seek & Destroy
12. ...And Justice for All (világpremier)

I. Ráadás:

13. Creeping Death
14. Fade to Black
15. Guitar Solo
16. Battery

2. Ráadás:

17. Last Caress (Misfits)
18. Am I Evil? (Diamond Head)
19. Damage, Inc.

 

A koncert plakátja

 

 

Balogh Péter, Sanka Baba



 

Címkék: 
Metallica 1988 Budapest MTK stadion