Bejelentkezés

x
Search & Filters

A 80-as évek előtt tiszteleg új albumával a Europe



Hamarosan kezdődnek az új Europe album felvételei, amelyről a banda dobosa, Ian Haugland a The Hair Metal Guru YouTube-csatornának nyilatkozott és azt is elmondta, hogy mire számíthatnak a rajongók.
 
"Az előző albumunk, a Walk The Earth 2017-ben jelent meg, de nem érzem úgy, hogy már 8 év eltelt volna azóta, aminek valószínűleg az az oka, hogy ahogy öregszem, egyre gyorsabbnak tűnik az idő múlása. A lényeg, hogy most már a célegyenesben vagyunk, hiszen októberben elkezdjük az új lemez felvételeit, ami jövőre meg is jelenik.
 
A dalszerzéssel már megvagyunk és ilyen szempontból egyébként előnyös, hogy nyolc évet vártunk, mivel így nem kellett kapkodnunk, ráadásul több szám is született, mint amennyi ráférne egy lemezre, úgyhogy válogathatunk is. A kiadó nem szólhat bele semmibe, mivel mi magunk rendelkezünk a mesterszalagokkal, szóval megtehetjük azt, amit a Led Zeppelin csinált a 60-as években: összerakjuk azt az anyagot, amit mi a legjobbnak érzünk, aztán megkérdezzük, hogy kell-e így nekik vagy sem.
 
Szerintem ez az album egyfajta tisztelgés lesz a 80-as évek előtt, legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy a szólok helyett a dallamok állnak a középpontban és azok uralják a dalokat. Szóval számomra a 80-as éveket idézi és ez nagyon izgalmas."
 
 
Fotó: Fredrik Etoall