„Abyssus, abyssum invocat.” - Bál diszkográfia ismertető
Rendhagyó lemezismertető rovatunk következik, melyben Rósz Gy. Bálint 2017-ben manifesztálódott, rendkívül obskúrus black metal formációját, a BÁL-t fogom górcső alá venni, az első kiadványtól egészen az utolsóig. Fókuszom, ezért kivételesen most a teljes diszkográfiára kiterjed, időrendi sorrendben haladva, de előtte pár szóban szeretném bemutatni ezt az érdekes zenei entitást.
Az Ígéret földjén (bőven az ókori Fönícia területe) Bál, vagyis Baál, a közel-keleti vallás szerint, a termékenység, a háború és az eső istene, férfi attribútum, a Tanakh-ban (avagy a héber bibliában) Jahve ellensége, több kultusz is fűződik a nevéhez. Szíriában, Palmüra városában templomot emeltek neki, mely sajnos már nem tekinthető meg régi pompájában, ugyanis 2015-ben az ISIL felrobbantotta. Több formában-alakban létezik, különböző kultúrákban van jelen (mint pl. a babilóniai Bel istenség, de ez egy külön történet) így például Bál = Bael (Bael-Zebub és Bael-Berith, újabb szálak) a démonológiában és az okkultista tanulmányokban is felbukkan, méghozzá a Salamon Kulcsai grimórium lapjain. Mitológiai-vallási háttere végtelenül színes, s mint olyan, rengeteg zenészt, művészt inspirált (vagy szállt meg) az alkotói folyamat során.
Rósz Gy. Bálint több mint 3 éve tevékenykedik a BÁL akarata alatt, egyszerűbben véve, kreatív energia kivetülésnek tekinthetjük, mely a szélsőséges zenék egyik csapásmérő eszközében, a nordikus black metalban talált igaz otthonra. Idáig 3 nagylemez (Duna, Bú és Krampusz), egy demó (Ősszel a Csillagok), egy split (The Infinite) és egy EP (Hirsch) fűződik a nevéhez. Volt még egy single (Kerek Erdő II címmel), erre is kitérünk, és ha jól tudom, pár kivételtől eltekintve, eddig mind csak digitálisan látott napvilágot. Az összes hangszer, vokálok, szövegek és a felvétel is az ő munkája, ezért az „egyszemélyes zenekar” kategóriáját tökéletesen kitölti. Abyssus, abyssum invocat!
2018. október, Duna
Ha egyetlen szóval kellene körülírnom: súlyos. A közel egy órás játékidővel rendelkező debüt hallgatása közben elveszik az időérzékelés (Amíg el nem bomlasz – A Sötétség Terme), mintha végtelen lenne. Már a felén is túl voltam, de a hullámok, amiket keltett bennem, mintha ezer és ezer éve itt tartanának fogva… Ebben a „valóságban.” Nem könnyű hallgatnivaló, elsőre nagyon nyomasztó és klausztrofób érzéseket váltott ki belőlem. (Mondjuk sokadjára is.) Fenyegető aurájú, masszív feketeség. Itt-ott disszonanciát rejtő tételek épülnek bele a többnyire gyors, tuka-tukára írt és olykor lassabb sodrású dalokba (Doubt és Duna), de a hangsúly az egyszerűségen és a romboláson van (pl. Változtatnom kell). Néha bizonyos részek a francia Mütiilation apatikus, reménytelen ridegségét sugározzák, mondjuk az ének nem torokszaggatóan extrém, de így is roppant brutális képet kapunk. Néha pedig nagyon erős Svartidaudi hatást érezni. A gitártémák szinte beszélnek hozzád. A Suffering means nothing to the others-ben hallható lélekfojtó merengés utáni téma totál szétvitt és még korán sincs vége az egésznek. Az Elcsépelt Szótlanság epikus könyörtelensége zárja a Dunát, konkrétan megsemmisíti azt a transz-állapotot, amibe eleinte beletesz. Majd visszaköp a felszínre.
2018. december, Ősszel a csillagok
Demó, két track (Maradj Néma és Kerek Erdő I) 20 perc felett járunk. Már eleve „rosszul” kezdődik, és a gyomrom összeszorul: a Maradj Néma nyitóhangjai komoly érzelmi mélyrepülésre késztetnek, valami nem oké. Nagyon nem oké. Gyűlnek a drone-felhők. Frusztráció. Fájdalom. Majd beindul a gépezet. Korai Darkthrone-ra emlékeztető megoldások. A sound hasonlóan minimalista mint a Duna esetében, mindent kihallani a mixben, illik a black metal nyers miliőjéhez, bár nekem a Duna hangzása jobban tetszett. A magyar nyelven előadott károgás végig érthető, szélsőségesen kegyetlen mivolta ellenére is. A gitár-centrikus, katartikus Kerek Erdő I-ben aztán kiteljesedik a BÁL személyiség: vad, szilaj, dühvel s keserűséggel átitatott érzések kavarognak, de valahol mégis valami felemelőt érzek benne, amitől „megnyugszik” a lélek. A sötétség mélyén ott van az „igazi szépség”, csak meg kell találni. Mint idegen a rengetegben…
2019. október, Kerek erdő II.
Mivel az előző demó vége olyan volt, mintha elvágták volna a „torkát”, így a Kerek Erdő II címmel egy single formájában megkapjuk a folytatást. Megyünk tovább a kijelölt útvonalon, kerek erdő közepébe, bele a végtelenbe, ahol a történet más, de mégis „ugyanaz”. Satyricon lángjai felvillannak… A közép-tempó dominál végig a számban, mely néha átcsap a már védjegynek számító fanyar riffekkel megírt tuka-tukába, de most áthatja egy magasztos íz az egészet. A kiállás, majd záró basszusrész csodálatos. A háttérben, itt-ott az atmoszférát erősítendő, billentyűk (?) bújnak meg, miközben az ukrán Drudkh szelleme lebeg előttem.
2020. január, Bú
Második nagylemez, melyben közelítünk az egzakt valósághoz: kristályosodik az anyag. Realizálódik. Marad a fanyarság (Fojtó kétség), de közben érezni egyfajta modern-avantgárd megközelítést is, ami a norvég zenekarok sajátja volt a múló 90-es majd 2000 évek környékén. A fennkölt, pengealakú és éles gitárriffek spirálszerűen magába húzó hangulatot teremtenek, nincs megállás. 7 tételen keresztül kapjuk az arcunkba a koncentrált mocskot (Én, ők és a moslékuk), a mélyről jövő utálatot és megvetést. Szinte fénylik, csillog. A maga nemében „komplexebb” felépítésű kompozíciók, a dobolás nem merül ki pár téma variálásban, mint eddig (félreértés ne essék, amit idáig hallottam az ütős-szekcióból az mindig megfelelő és pont passzoló volt) de senki ne számítson túlbonyolított dolgokra. Mindent önmagukhoz mérten vizsgálunk. Amúgy tisztára olyan, mintha egy külföldi bandát hallanék. A Hiems Vision közepe a régi „ént” idézi, de gyorsan átvált a mai tudatállapotba. Egy töredék, egy látomás szilánkja. A számok érezhetően valami megfoghatatlan koncepció mentén haladnak, de valahogy mégis túlnyúlnak a forráson. Még a Mámoros legényes hipnotikus szürrealitása sem lóg ki a sorból. Érdekesség, ami ugyanakkor furcsaságnak tűnhet, hogy egyre több érzelem, szín jelenik meg a BÁL-palettán. Képes a hallgatót ismeretlen helyekre teleportálni (Kelj fel és járj), ami csak azok számára lehet idegen, akikből az emóciók utolsó szikrája is végleg kihalt. Lehet, hogy maga a fájdalom s kín szinte elviselhetetlen, nem emberi mértékű… megvakít, megfolyt; de ettől érzed azt, hogy még emberből vagy. A következő dal, a Bonfire a halandó ember melankóliáját hivatott reprezentálni számomra, egyes pillanataiban a Gorgoroth kísérletezőbb oldalát eleveníti fel, a vokálok is hasonlóan durvák, A Keserű keringő a második instrumentális track a Mámoros legényes után, egy szépen megírt, akusztikus-gitáros levezetés, szomorkás hangulata mégis elgondolkodtató. Számomra ez a legtöményebb és legerősebb BÁL megnyilvánulás (a The Infinite-es dalok mellett) az összes közül.
2020. június, The Infinite
Megosztott kiadvány a brazil Far from Everything zenekarral, melyen a BÁL két új szerzeményét hallhatjuk. A Far from Everything elemzésétől most eltekintek, legyen elég annyi, hogy a BÁL bandcamp oldalán fenn van a split, ott meg lehet nyugodtan hallgatni. Szóval a Vak Látnok és Benned él, ismételten 20 perc fölötti összjátékidőt mutat, és ha lehet azt mondani, még fajsúlyosabb kompozíciók, mint amit tapasztalhattunk. Az izlandi Svartidaudi jelenléte itt nyomatékosabb, mely összekeveredik a BÁL-esszenciával, sajátos elegyet alkotva. Érezni a fejlődést a dalokban, sőt dalszerzői szinten is előrelépés történt, a Vak Látnok az egyik legpazarabb BÁL nóta (a Kerek Erdő I és II-ben van hasonlóan részletes kiteljesedés) a diszkográfiából. Sodró lendületű modern black metal, nyers és barátságtalan disszonanciával, ahogy kell! A Benned él a maga dicsőséges 12 percével tovább emeli a megkezdett nívót, a lendület nem hagy alább, a pusztító formula mégis váratlanul 7:30-nál véget ér. Nem tudom, mi lehet ennek az oka (van rá tippem) mindenesetre, ez a negyed óra remekül megmutatta a BÁL új arcát.
2020. szeptember, Krampusz
A meglehetősen termékeny kreativitásnak köszönhetően, ez már a harmadik nagylemez viszonylag rövid idő alatt, de tartalmilag még véletlenül sem gyengébb társainál. A hangulatos intro után (Szeptember) beindul a lélektépő cséphadaró (Körök Tánca), az első szembeötlő dolog a hangzás, ugyanis totálisan nekro. Bevallom őszintén, kicsit szoknom kellett és váratlanul ért az előző anyagok tükrében. A zene fagyos, kaotikus, ha lehet még hidegebb. olyan mintha szándékosan az Északi-sark, Arktisz felé vettük volna az irányt. Az amerikai Leviathan / Xasthur zenekarok mozognak hasonló fizikális-nem fizikális territóriumokon. A dob kissé alá van temetve az overall sound-nak, de homályosan azért kivehető, a cinek zajosak, hangosak (Szíved utolsó dobbanása), a pergő épphogy hallható a gyors darálásoknál. Térben távolabb került minden, kb. mintha egy jég-barlang gyomrában lettek volna rögzítve a sávok, aminek eredményeként még atmoszférikusabb lett az egész. Csak azt tudom elképzelni, hogy ez tudatos lépés volt Rósz Gy. Bálint részéről, ugyanis a BÁL mindig az aktuális belső érzések intenzív lenyomata; nem evilági hangok formájába kiöntve. A lassú, elmélkedős részek most nagyobb szereppel bírnak (Elég volt), kifejezetten OSBM-feeling hatja át a nótákat (Kárhozat), ami sűrűn váltakozik a BÁL által képviselt világgal.
A 'Csak az enyém' felépítése remek, óriási lendület és destrukció van benne. A gitármunka, mint mindig, most is minőségi, de a komplett hangszeres tudásra sem lehet panasz. 1013 címmel kapunk még egy outro-ként funkcionáló instrumentálisan induló számot, ami a legvégén hóviharszerűen beborítja a gyanútlan hallgatót. Mint tudjuk a black metal sötétsége csatornaként szolgál e személyes projekcióhoz, itt viszont sokkal nyersebb (kevésbé polírozott) formában tör utat magának, de ezt a többi lemezhez mérten mondom. Ha valaki esetleg a Krampusz-szal kezdené, biztosan meg fog lepődni, én sorrendben haladtam, így viszonylag üdítőleg hatott az eltérő hangkép. Nehezen befogadható album.
2020. november, Hirsch
Egy sajátos elképzelés szerint felépülő 6 számos kislemez a legfrissebb a sorban. Smara Kand osztrák művész, 4 rövidfilmjéhez készült-írodott a Hirsch EP (a Scythe és a Boszorkány bónuszként funkcionál) melyen, német nyelven előadott dalokkal követhetjük nyomon főhősnőnk különös történetét. A sztori minden csak nem hétköznapi: átjárja az ősi misztikum, miközben a vizuális megvalósítás erőteljes szimbolikája, szoros szimbiózisba kerül BÁL „mondanivalójával.” Mind a vizuálok és a muzsika simulékonyan kapcsolódnak össze a videoklipekben. A dalok letisztultak, dallamosabbak és kivehetőbb struktúrával bírnak. A Geburt – Magie – Jagd – Damon négyese képzi az alapot, visszatér a sodró lendületű disszonanciával átitatott BÁL-i melankólia, mondjuk nekem a Scythe bizarr destrukciója a svéd Shining bizonyos pillanatai juttatja eszembe. Kissé előtérbe kerülnek a billentyűs hangszerek, de nem zavaró módon. Az ének magasabb tartományokban mozgó károgás még mindig, de lemezről-lemezre egyre több energiát hordoz. A zenei progresszió tagadhatatlan. A Boszorkány akusztikus merengője zárja a Hirsch kapuit és már végére is értünk hosszúra nyúlt diszkográfiai ismertetőnknek.
Az eddigi életmű hallgatása közben, csak egy dolog ütött szöget a fejembe, szinte mindig: hogy miért nincs fizikális kiadvány. Oké, a biográfia szerint a Duna megjelent limitált kazettán (az ukrán Depressive Illusion Records jóvoltából) és a Bú elérhető CD formátumban (ami az orosz-kazak Narcoleptica Productions-nek köszönhető) de itt véget ér a történet. Úgy vélem, ha már ekkora meló van benne, akkor miért ne lehetne több fizikális verzió is? Tudom, hogy sokszor a pénzhiány szab gátat az efféle megvalósításoknak, de simán lehetnének akár D.I.Y. szellemben kiadott Cd-k, kazetták, bakelitek az ágas-bogas logóval. Nem fontos a nagy példányszám, mivel mindig is egy szűk kör hallgatta (itthon…) ezt a műfajt, nagyobb segítséget (és volument) talán egy független hazai vagy környékbeli kiadó tudna nyújtani. Kissé értetlenül állok ez előtt, de lehet a jövőben ez majd változni fog, mindenesetre azt is megértem, ha egy zenész a mai világban csak és kizárólag a digitális jelenlétére koncentrál. Mondjuk, ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor az ember a kezében tartja a saját „gyermekét”, az az érzés semmi máshoz nem fogható.
Rósz Gy. Bálint munkássága, úgy vélem hiánypótló a hazai black és death metal színtéren, ritkán találkozni ennyire átgondolt koncepcióval rendelkező zenével, ha csak a honi underground-ot veszem alapul. A stílus elkötelezett híveinek bátran ajánlott a diszkográfiájából csemegézni.
Lupus Canis
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
