Bejelentkezés

x
Search & Filters

Anastacia feldolgozás klippel támad a szerencsi Killer Surprise: 'Left Outside Alone'



Új klippel jelentkezett a szerencsi dallamos, modern rock csapat, a Killer Surprise. Ezúttal Anastacia - Left Outside Alone című dalára készítettek átiratot, valamint hozzá egy pörgős koncert klipet.

„Régóta nem jelentkeztünk már új anyaggal, melynek többek között a folyamatos basszusgitáros hiány volt az oka, ami mára szerencsére megoldódott. Tavaly csatlakozott hozzánk Bodzás Gábor, akivel hamar összecsiszolódtunk és végre el tudtuk kezdeni az érdemi munkát, aminek hamarosan látható, illetve hallható jelei lesznek. Ahogy elkészülünk egy-egy dallal, közzé is tesszük valamilyen formában. Ám előtte amolyan felvezetésként készítettünk egy átiratot és klipet, Anastacia – Left Outside Alone című dalára. Aki volt már a koncertünkön az tudja, hogy előszeretettel készítünk és játszunk ehhez hasonló feldolgozásokat. A klip hűen tükrözi, milyen is egy igazi Killer Surprise koncert. Ahol ha a színpad mérete megengedi, táncos lányokkal is kiegészülünk a még színvonalasabb produkció érdekében, mint ahogy a klipben is látszik. A képi megvalósítás Pozsa Norbert barátunk munkája, aki itt-ott fel is tűnik a klipben”

 

 

A zenekar az elmúlt években sem tétlenkedett. Több koncertet is adtak szerte az országban, többek között olyan zenekarok társaságában, mint az AB/CD, a Depresszió, a Zorall és a Tankcsapda. Év végéig a következő helyszíneken lehet még elcsípni a csapatot:

December 12. Eger, Sorompó (AB/CD-vel)
December 18. Kazincbarcika, Diamond Club (Zorallal)
December 19. Miskolc, Corner Stage (Zorallal)

A zenekar felállása:

Török Béla – ének, gitár
Beregi Dániel – gitár
Bodzás Gábor – basszusgitár
Smál József – dob

 

A zenekar Facebook oldala itt elérhető.