Bejelentkezés

x
Search & Filters

Dave Lombardo – „Undorító ez az egész… csak egyenlő bánásmódot szeretnék.”



Már lassan egy éve annak, hogy se szó se beszéd, Dave Lombardot kirakták a Slayer együttesből, az ausztrál turné előtt. A szégyenletes nap óta először tér vissza az Egyesült Királyságba, ebből az alkalomból ült le beszélgetni vele a PlanetMosh, hogy meséljen nekik a látogatásról, valamint arról, hogyan távozott a bandából, melynek megalakulása részben neki köszönhető.

PM.: A jövő hónapban Belfastban fog tartani egy előadást dobosoknak, és arra voltunk kíváncsiak, mi a szándéka ezekkel az előadásokkal és mit fognak ebből profitálni azok, akik részt vesznek majd rajta.


Dave Lombardo: Számomra az egész lényege az, hogy növeljük a választott zenész munkájába való belelátást. A rajongóknak/résztvevőknek lehetősége lesz meghallgatni, ahogy játszom azokat a számokat, amiket éveken keresztül hallgattak - mindezt közelről, személyesen. Természetesen lesz egy olyan része is, ahol kérdéseket tehetnek fel, és válaszokat is kapnak rá, gyakorlatilag bármiről kérdezhetnek. Remélhetőleg, aki majd megjelenik, inspiráltan és ettől vezérelve fog távozni. Az életem, hogy autodidakta módon tanultam, és már fiatalon sikereket értem el, nem olyan gyakori eset. Úgy érzem, sok bepillantást tudok felajánlani mindebbe…

PM.: Ezeken az előadásokon, közvetlenebb módon tudnak a rajongók a zenészekkel kapcsolatba kerülni, különösen a Facebook és Twitter hozzáférésekkel.  Sok művész elzárkózik, és távol tartja magát a rajongóitól: ez a fajta (közeli) kapcsolat a rajongókkal fontos számodra?

Dave Lombardo: Azt hiszem egy bizonyos mértékig fontos. Nekik köszönhetem ezt az életet. Szeretném, ha megismernének… a munkamorálom, érdeklődésem, stb. De szeretném, ha a magánéletem továbbra is bizalmas maradna. Egy kis rejtély sosem árt.

PM.: Nem igazán lehet interjút készíteni anélkül, hogy ne térnénk ki a Slayer-re, különösen arra, ahogy tavaly hirtelen távozott a zenekarból Lombardo… most, hogy a por valamennyire leülepedett, hogy tekint vissza a történtekre és hogyan tudja kezelni?

Dave Lombardo:  Csak egyenlő bánásmódot szeretnék. Tudom, hogy követtem el hibákat, de a szándékom az volt, hogy soha ne hagyjam el őket. Ki tenne ilyet a zenekar arany évei alatt? Undorító a helyzet, ahogy most állunk. Jeff nem akarta ezt – és én sem.

PM.: Tom Araya egy interjúban azt nyilatkozta rólad, hogy „te vagy a banda működő fele”, de mégsem voltál partner. Mit fűzöl hozzá ehhez, mikor te voltál a zenekar alapító tagja?

Dave Lombardo: Visszataszító. ’92-ben otthagytam a bandát, mert hazamentem a fiam születésére, pont. Egyetlen előadás megváltoztatta a zenekar irányát. Tom elfelejtette a múltat… lenyelte a sztorikat, amelyek az évek során történtek, hogy el tudja adni a jegyeket. Ha ez nem történt volna meg, akkor a Slayer már nem létezne. Beálltam Kerry mellé, hogy megalakuljon a banda. Valahogy ezt útközben elfelejtették.

 

Slayer - Still Reigning 2004 (Full Concert)

 


PM.: Később ugyanebben az interjúban, azzal vádolt, hogy kiteregettél Facebookon, olyan dolgokat osztottál meg, amelyek magán dolgok és nem lett volna szabad: megbántál bármit is abból, amit akkoriban mondtál?

Dave Lombardo: Nem. A dolgok kiszivárogtatása még mindig áll, mert így helyes.

PM.: Hogyan jellemeznéd most a kapcsolatodat Kerryvel és Tommal?

Dave Lombardo: Sajnos, nem létezik ilyen.

PM.: Jeff Hanneman halála bizonyára mélyen érintett. Találkoztál vele, mielőtt elhunyt és mesélnél valamit arról, milyen kapcsolatod volt vele azelőtt?

Dave Lombardo: Halála előtt pár hónappal találkoztam vele utoljára, de elég sok üzenetet váltottunk egymással és elég sűrűn beszéltünk telefonon is addig, míg el nem ment. Tényleg senkinek se hagyta, hogy túl közel kerüljön a mindennapi életéhez. De amikor megszólalt, mintha megállt volna az idő, sokat nevettünk. Nem is kérhettem volna többet annál, mint amilyen kapcsolatom volt Jeffel. Csodálatos volt.

PM.: Meglepődtél a nyilvánvaló elhidegülés miatt, amit egykori zenésztársaid, különösen Kerry mutatott feléd Jeff halála után?

Dave Lombardo: Megdöbbentem, amikor Tom nem jelent meg a megemlékezésen. Kényelmetlen volt számomra ott lenni, a zenekarral történt dolgok miatt ugye, mégis megjelentem. Kerry önző története is sokkolt. Egyik történet se tükrözi azt, milyen is volt Jeff valójában.  

PM.: Beszéljünk a Philmről, ami az egyik legérdekesebb kísérleti projekt, amiben valaha részt vettél… mi a helyzet a második albummal? Ha jól tudom, virtuálisan már kiadásra kész az anyag?

Dave Lombardo: Már kész van. Alig várom, hogy megjelenjen. Elég kemény lesz. Nyilván sok változás történt a zeneiparban, számos módja van annak, hogy eljusson a zenéd a tömeghez. Most különböző lehetőségek után kutatunk. Független, forgalmazói megállapodás, stb… Reméljük, már nemsoká megjelenhet.

PM.: Valahol azt olvastam, hogy már a harmadik album is meg van írva részben.

Dave Lombardo: Igen, így van. Már öt dalt be is fejeztünk.  

 

Philm - Held In Light

 


PM.: Hogy megy a zenélés egy olyan bandában, mint a Philm, ami különbözik azoktól a projektektől, amikben eddig részt vettél, és vannak e konkrét kihívások vele kapcsolatban?

Dave Lombardo: Egy négy darabos dobszetten játszom, ami lényegesen lekorlátoz számos módon ahhoz képest, hogy a Slayerben ezt egy kilenc darabos szetten csináltam eddig. Korlátoz, ugyanakkor kihívás is. Furcsa, mert időnként nehezebbnek érzem.

PM.: És mi a jutalom?

Dave Lombardo: A zenei fejlődés. Mindannyian ugyanúgy lelkesedünk. Nagyon produktívak és lelkesek vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk. Ugyanolyan szenvedéllyel csináljuk, és ez üdítő.

PM.: A dublini kollegám, Steve, szeretné tudni, most hogy Steve DiGorgio csatlakozott a Testamenthez, éreznél e kísértés arra, hogy a The Gathering turnéra ellátogass, ha azzal hívnának fel, hogy elmennél-e?

Dave Lombardo: Igen, éreznék kísértést…

PM.: Egy másik kollegám, David pedig azt szeretné tudni, hogy mi a helyzet a The Fantomas-al és milyen a kapcsolatod Mike Patton-al és Buzz Osborne-al?

Dave Lombardo: A velük való kapcsolatom mindig is jó volt. Imádom a srácokat. A Fantomas elképesztő zenekar. Bármikor aktuális lehet egy új album vagy egy turné velük.

PM.: Nagyon sok tehetséges zenész - gondolok itt most Trent Reznorra – lép be a filmzenék világába. A te metál, jazz és klasszikus zenei ismereteddel, lesz olyan út, ami majd téged is odavezet a jövőben?

Dave Lombardo: Volt már rá néhány eset eddig is, például a 2004-es Holtak Hajnala, és dolgoztam már Christopher Young egyik score albumán is - Ghost Rider – most pedig a Kaliforgia hetedik évadának soundtrackjéhez rögzítettem anyagokat… szóval határozottan igen!

PM.: Végezetül: van-e bármilyen valószínűsége annak, hogy egyszer készül egy Dave Lombardo: Az önéletrajz?

Dave Lombardo: Megtörténhet… úgyhogy légy résen!

 

 

Fordította: Orendt Brigi
 

Címkék: 
Slayer
Dave Lombardo
Philm