Bejelentkezés

x
Search & Filters

Erre a Korn-ra vártunk? - „The Paradigm Shift” lemezkritika



Van új Korn album! Hurrá! Lássuk be, a zenekar kiölte legtöbbünkből az optimizmust, az utóbbi években meglehetősen gyenge teljesítményeinek köszönhetően. Évről évre úgy vártuk az újabb lemezeket, hogy na, talán most végre észbe kaptak a srácok, aztán végül mindig kiábrándító volt az eredmény.

Többnyire hallgathatóak voltak az albumok, de nem hagytak mély nyomot maguk után, az fix! Persze ez alól az előző „The Path Of Totality” album némileg kivételt képez, de a háromnegyed órás dubstep orgia is csak a rajongótábor megosztására volt elég. A régi vágású „kornosok” - mint jómagam - akkor konkrétan lehúzták a tinédzseréveiket a WC-n, magam is már-már készültem letépni a posztereket a falamról. Ezek után nem voltak különösebb elvárásaim az új lemezzel, a „The Paradigm Shift” címet viselő, sorban a 11.-ik Korn albummal kapcsolatban.

Év elején jött a nagy hír, miszerint Brian „Head” Welch 8 év után ismét teljes jogú tagja a zenekarnak, illetve az új album munkálataiban is aktívan kiveszi majd a részét. Többen az ő távozását teszik felelőssé a Korn „hanyatlásáért”, de szerintem ez nem ilyen egyszerű. Az emberek változnak, változik a zene is. Valószínűleg nem fogunk még egy Issues-t kapni soha, de ez így van rendjén. Akkor lássuk, mivel is van dolgunk jelenleg!

A nyáron kóstoló gyanánt kaptuk a „Never Never” című tételt. Kérem tegye fel a kezét, aki a meghallgatása után „Ez az öcsém, fákkje új Korn!” kiáltással headbangelte szét a monitorját! Senki? Elsőre elég lelombozó volt, DE (hatalmas de) a teljes albumba meglepően jól illeszkedik! És itt jön az a kijelentés, ami évek óta nem hagyta el az ajkaim: az új Korn album jó. Esküszöm, itt görbüljek meg!

 

Korn - Never, Never

 


 

Zéró elvárásokkal tettem be a lemezt, majd a nyitó „Prey For Me” után átfutott az agyamon, hogy valószínűleg ez mégse lesz olyan rossz. Nem is az! Kezdésnek konkrétan megkaptuk a lemez egyik legerősebb dalát. Kapjuk is a jól bevált receptet: visszafogott verzék, gyilkos refrének, nyugis rész, döngölés, ami kell. A sorban következő „Love & Meth” szintén hasonló kaptafára épül, és szerény véleményem szerint a legerősebb dal a lemezen. Ugye szintén megkaptuk már előzetesként még szeptemberben, szóval nem ismeretlen. Nem vesézném ki az összes dalt a lemezen. Mint írtam, a lemez közepén található „Never Never” nekem teljesen más megvilágításba került így a lemez meghallgatása után. Talán ha onnantól mintha egy kicsit átmenne a lemez amolyan Best Of B-oldalba, de azért az album második fele is tartogat jó momentumokat, mint például az „It's All Wrong”.

Akkor most jöhet a fekete leves! Amit egyértelmű hibaként tudnék említeni, azok az átfedések. Pár riffnek picit újrahasznosítás szaga van, megvan az a bizonyos „ezt mintha már hallottam volna” érzés. Head pár hónappal a lemez megjelenése előtt tért vissza a zenekarba, jómagam nem számítottam arra, hogy az ő játéka dominálna a „The Paradigm Shift”-en. Talán emiatt kétféle dallal találkozhatunk hallgatás közben: egyszer amolyan keverékekkel, amik ötvözik a Head kiválása előtti és utáni Korn munkásságát, illetve olyan szerzeményekre bukkanhatunk, amik mintha az előző lemezekről maradtak volna le. Nyilván már ők sem azok a fazonok, akik a 90-es évek végén letarolták az ember nappaliját a zenéjükkel, de mint korábban írtam, ez egy természetes dolog.
 

Korn - The Paradigm Shift

 

 

Összegzés: Nekem a hibái ellenére is tetszett az új Korn lemez összességében. Nem ez lett a nagy megváltás, amire már évek óta várunk, ellenben ez az a lemez, aminél végre látni talán, hogy végre egy jó irányba terelődik a zenekar. Ennél rosszabbat tőlük soha, én kíváncsian várom a folytatást! A hibáit és az erősségeit figyelembe véve tőlem 7 pontot kap a 10-ből, de az a hetes piros, és 3 csillag van mellette.



Ozzi
 

Címkék: 
Korn

Üzenet

    bronko szo, 2014/01/18 - 02:20
    A cikk írójának üzenem az egyszerűbb többnyire jobb a zenében is. A KORN már régóta nem hozott ilyen jó lemezt össze.
    bronko szo, 2014/01/18 - 02:31
    Javaslat: végy egy jobb fülest vagy jobb hangrenszert.
    bronko szo, 2014/01/18 - 02:34
    UI.: hallgasd meg többször -egyre jobb lesz.