,,Ez volt az a kép amit gyermekkoromban megálmodtam." - Dorogi Péter (Intim Torna Illegál) interjú
Az Intim Torna Illegál lassan 15 éve a magyar alternatív rockzene egyik legmeghatározóbb zenekara. Olyan slágerekkel a hátuk mögött, mint a Vágjál lyukat a kádba, az Örökké, vagy a Hipnotizőr király, a mai napig ugyanazzal a lendülettel állnak a világot jelentő deszkákra, és egyáltalán nem szándékoznak levenni a lábukat a gázról. Egy koncert után beszélgettünk banda alapító énekes-gitárosával, de fogalmazhatunk úgy is, hogy a zenekar "rock n' roll rugójával", Dorogi Péterrel.
Rockbook: Hogy vagy, hogy telt a nyara a zenekarnak?
Dorogi Peti: Jól vagyok, köszönöm! Nagyon jó volt, nagyon jó koncerteket adtunk, sokat jártunk Erdélyben, az ottaniak nagyon szeretik a rock n' roll-t. Egy zenekar életében a nyár mindig remek időszak, főleg a fesztiválok miatt, és az emberek is elég felszabadultak voltak idén. Látszik rajtuk, hogy nagyon akarnak koncertre járni, és imádják a rockzenét annak ellenére, amit a divat diktál. Mégiscsak ez a műfaj az állandósult itt Magyarországon, és Erdélyben is.
Rockbook: Jövőre lesz 15 éves a zenekar. Mi a titka egy ilyen hosszú távú működésnek?
D.P.: Az a fontos, hogy legyen egy ember, aki viszi a hátán a produkciót. Minden zenekarban - főleg, ha eljut 10-20-30 éves korig - meg lehet nézni, hogy kik az eredeti tagok. Egy ilyen bandánál általában kiderül, hogy kik azok az emberek, akik a legjobban a szívükön viselik a produkciót, mert mindig ők lesznek a stabil pontjai az egésznek.
Vannak, akik lemorzsolódnak, mert ez egy nagyon nehéz terep, nem mindenki tudja ezt csinálni. Fárasztó a rengeteg utazás, a sok koncert, igazán észnél kell lenni, és persze amikor felmegyünk a színpadra, a közönség megköveteli, hogy a maximumot nyújtsuk.
Vannak, akik egyszer csak elfáradnak ebben, de ha van legalább egy ember, aki ezt mindig tudja hozni, akkor a zenekarnak – még ha tagcserék is történnek - egy állandó alapja tud lenni, és állandósult produkcióvá tud válni akár 35-40 évig is.
Rockbook: Hamarosan több új klipes dalt is megjelentettek majd. Kérlek, mesélj egy kicsit a dalokról és a klipforgatásokról!
D.P.: Ezen a héten két klipet forgattunk le, nagyon jól éreztük magunkat. Két külön érzelmű dalról van szó, az egyiket már koncerten is játszottuk.
Maguk a videoklipek nagy meglepetések lesznek, nem fogok spoilerezni, mert szeretném, hogy első látásra üssenek. Mindkettő nagyon erős, de nagyon jó hangulatú, és igazán passzolnak a dalokhoz.
Rockbook: Hol volt az a pont, amikor úgy érezted, hogy "igen, ott vagyunk, ahol szeretném, hogy legyünk"?
D.P.: A színpadon. Akkor, amikor elkezdtünk koncertezni. Mindig is a színpad vonzott, nem pedig a rádiós toplista. Ha a rádiónak csinálnánk zenéket, akkor az aktuális trendeket kellene követni. Ez valakinek könnyen megy, de én eredeti eladónak tartom magam, állandóságot képviselek, és azt a tipikus rock energiát, ami elég férfias és tökös energia. Elég őszinte ember vagyok, belőlem ez jön, ezt is adom elő, nem fogok csak azért trendi dalokat írni, hogy felkerüljenek a toplistákra. Éppen ezért büszke is vagyok rá, hogy annak ellenére, hogy a rádiók nem játsszák unásig a dalainkat, nincs túl hype-olva az Intim Torna Illegál, többezer ember jár a koncertjeinkre. Ez azért lehet, mert minden, amit adunk, az őszinte. Fontosnak tartom még kiemelni, hogy nálunk minden kézből jön. Minden analóg, itt nem lehet tévedni, el kell tudni játszani a dalokat úgy, ahogy a stúdióban feljátszottuk őket, szóval rengeteget kell gyakorolni, de a közönséget látva teljesen megéri.
Rockbook: Mit jelent számodra a költői szabadság? Mennyire jön belőled egy szöveg ösztönösen, és mennyire figyelsz arra, hogy olyan legyen, amit majd a rádiók is játszanak?
D.P.: Mindent. Az a legfontosabb, pont ez a lényege. Teljesen ösztönösen jönnek a dalok, és ez alátámasztja azt, amit az előbb mondtam, hogy nem figyelek a rádióra. Nyilván látom, hogy mi folyik a világban, de az én dolgom az, hogy különböző hirdetések, meg éppen aktuális zenei irányzatok ne térítsenek le arról az útról, amit kijelölt nekem az égi mindenható.
Rockbook: A Vágjál lyukat a kádba talán az egyik legmegosztóbb dalotok. Van, aki szerint semmi értelme, van aki szerint gyönyörű és mély jelentéssel bír, de kétségtelenül ezzel azonosítanak titeket. Szerinted mitől működik ennyire az a dal?
D.P.: Attól a költői szabadságtól működik, amit a refrén is képvisel. Annak idején egy pillanatra megremegett a lábam - és a körülöttem lévő embereké is -, mert ezt senki nem küldte el a rádióknak, a rádiók maguk választották ki ezt a dalt abból a tízből, amit abban az egy hónapban írtunk. Nagyon megörültem, mert akkor éreztem, hogy ennek a fajta szabadságnak van helye a világban. Ez azóta is így van, bár néha úgy tűnik, mintha nem lenne, de aztán ezek ilyen múló pillanatok, úgyhogy most is úgy írok dalszöveget, mint amikor ezt írtam. Ami jön, az jön, aztán kész.
Rockbook: Mire gondolt a költő?
D.P.: Igazából nem ez a lényeg. Én tudom, hogy akkor mire gondoltam, de az embernek nem szabad a saját szövegeit elemezni.
Rockbook: Mennyire szeretnéd az ITI örökségét tovább vinni?
D.P.: Nem csak szeretném, ez bennem van, ez egy állandó dolog.
Rockbook: Ha a 10 éves Dorogi Peti végignézne egy Intim Torna Illegál koncertet, mi lenne a véleménye a zenekarról, és a mostani önmagáról?
D.P.: Nekem tetszik! Én nagyon örülök, azt hiszem, hogy ezt akartam, ez volt a vágyam, ez volt az a kép, amit gyermekkoromban megálmodtam. Se több, se kevesebb. Örülök annak, ahol most vagyok, és annak is, hogy olyan emberekkel zenélhetek együtt, akiket nagyon szeretek, becsülök és ez az érzés kölcsönös.
Az Intim Torna Illegál legújabb klipje már elérhető, de idén még kettőt kiadnak majd (az első október 15-én érkezik a Gyűlölsz című dalhoz). Jövőre pedig jubileumi koncertre is lehet számítani, hiszen a 15 évet méltó módon kell megünnepelni.
Mi nem kívánunk mást, mint legalább még ugyanennyi évet, ugyanezzel az elánnal, elszántsággal, és őszinteséggel, mert ezt a műfajt így lehet csak igazán csinálni.
Konta László István