Futurisztikus keménység az Omega Diatribe ötödik lemezén: ’Deviant’ lemezkritika
Megjelent a fővárosi extrém groove metal banda ötödik lemeze Deviant címmel. A kilenc tételt tartalmazó albumról a kritikánkat itt olvashatjátok.
Pár kritikámban már írtam arról a számomra nagyon kedves jelenségről, amikor sikerül megismerkednem egy olyan új zenekarral, akiknek a zenéje annyira betalál, hogy muszáj az egyéb oldalhajtásokat is feltérképeznem. A Vented zenekar esetében érdekes módon ez viszont pont fordítva történt nálam: a kiválóan sikerült debütáló album (lemezkritika itt) után kezdtem el beszerezni Hájer Gergő dalszerző/gitáros/basszusgitáros fő zenekarának, az Omega Diatribe-nak a lemezeit (Gergő itt a gitárokért és a vokálért felel) és nem tudtam nem észrevenni azt a fejlődési ívet, amit bejárt a zenekar. A 2020-as Metanoia például olyan szinten beütött nálam, hogy napokig mást sem hallgattam. Nem hittem volna, hogy a következőkben tudják majd azt a szintet überelni. Pedig de. A december 1-jén Deviant címmel megjelenő új lemez ugyanis csont nélkül zseniális! Lássuk is, hogy mit rejt a korong!
Gépies hangokkal indul útjára a lemez, majd a Stench Of Demise képében el is indul utazásunk a gépek birodalmába: futurisztikus hangulat lengi be a tételt, melyben a tört ritmusok gyűrűjében még egy rendkívül hangulatos elszállás is meglapul a tétel közepe felé – nagy pacsi érte, remek indítás!
A Mindreader az előző tétel nyílegyenes folytatása: a remek szaggatott riffeknek kiváló dobtémák biztosítják az alapot (Gróf Adolf hihetetlen húzást ad a zenének!), és tényleg ember legyen a talpán, aki ennek a számnak a hallatán nem kezd heves headbangelésbe. Ráadásul itt is hallhatunk egy kiváló kiállást, melynek törzsi jellege remekül illeszkedik a dal egészébe. A gitártémák is nagyon eltaláltak, a hangulatos díszítések a háttérben pedig csak ráerősítenek arra az élménycsomagra, amit a hallgató kap.
Harmadikként kapjuk meg a címadó dal szigorát: a lassabb tempójú fenyegető kezdés pazar, de természetesen aztán a gyors riffek is szépen beérkeznek a verzére, a refrén viszont ismét lassú és rendkívül hatásos módon dolgozza meg az ember szürkeállományát. Lucsányi Milán üvölt, süvölt és suttog egyszerre – tényleg mindent beleadott a produkcióba!
A My Sphere a lemez legrövidebb tétele, de olyan húzása van, hogy az embernek azonnal be is indul a keze-lába. A gitártémák ismét kiválóak és a refrén alatti dallamos énektéma szintén perfekt. Ha valakinek csak egy számot mutathatnék meg a lemezből, biztos, hogy ez lenne az, mert rövidsége ellenére is hűen reprezentálja az album egészét.
A Reflections egy szép bontogatással indul el és erre érkezik meg az újabb gyűlöletbomba. Ez a dal is tanítani való módon építkezik, a zenének pedig olyan ereje van, hogy szinte maga alá temeti a hallgatót. A gitártémákra ráadásul a refrén alatt külön is érdemes figyelni, annyira jók és hangulatosak!
Az Indoctrinated zúzdájában Sean Zatorsky (Vented, Daath, Sinsaenum) vendégeskedik és a hangja remekül kiegészíti Milán énekét. Bivaly húzása van a dalnak, viszi is magával a hallgatót rendesen – remélem, hogy a koncerteken is hallhatjuk majd! Az atmoszférikus levezető rész pedig szépen ível át a False Prophecy keleties jellegű kezdésébe, mely az eddig hallottak fényében szokatlannak tűnhet, viszont kiváló felvezetése ennek az újabb nagyon ütős tételnek, mely szikár intenzitásával újfent leviszi az ember fejét.
A Seclusion egy meglepően dallamos gitártémával nyit, ami a kezdést követően egy punkos zúzásba torkollik – koncerteken ez a tétel is be fog majd minket darálni, az ezer százalék! A záró Molecular Torsion a maga hat percével pedig az album leghosszabb tétele rengeteg váltással és hangulati elemmel. Szépen keretbe foglalja az egész lemezt, mely tényleg annyira erős és hangulatos, hogy utána indíthatjuk is újra. Valahogy így kell ezt csinálni, na!
Az album társproducere és mixing/mastering felelőse ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb.) volt. Madsen már a zenekar 2018-as Trinity című albumának elkészítésében is közreműködött, mely bezsebelte „Az év legjobb stúdióprodukciója” díjat is a HangSúly Zenei Díjon. Ilyen előzmények fényében talán már le sem kell írnom, hogy félelmetesen brutálisan és tisztán (!) szól minden hangszer, igazi mennyei manna a metalos fülek számára! A lemezfelvételeknek Gergő vezénylése mellett egyébként több stúdió is otthont adott: az 515 Studio, a Stray Heart Recordings, a Z Lab Studios, valamint a SuperSize Recordings is, a vokálproducer pedig ismét Diószegi Kiki (Down For Whatever) volt. Az albumot a Metal.hu kiadó adja ki egy impozáns 8 paneles digipak CD és 2 fajta vinyl formátumban. Száz szónak is egy a vége: ezt a lemezt be kell szerezni, nincs mese!
A ’Deviant’ album dallistája:
01. Stench Of Demise
02. Mindreader
03. Deviant
04. My Sphere
05. Reflections
06. Indoctrinated (feat. Sean Zatorsky)
07. False Prophecy
08. Seclusion
09. Molecular Torsion

Hájer Gergő (dalszerző gitáros, háttérvokál) az alábbiakat nyilatkozta az új albumról:
"A legutóbbi Metanoia c. lemezünk fantasztikus visszajelzéseket kapott mind a hallgatóság, mind pedig a zenei sajtó részéről, ezért éreztük, hogy nagy nyomás nehezedett ránk a folytatást illetően. Ez a presszió az eddigi legtudatosabb dalszerzési metódust és egyben a legfeszítettebb munkatempót diktálta az új lemez elkészítésének időszakában. Meggyőződésem, hogy a Deviant egy tisztességes és újító folytatása a Metanoia lemeznek, ami egy hű korlenyomata az Omega Diatribe jelenlegi formájának.
Majd Szathmáry Ákos (basszusgitáros) folytatta:
Akik követik a zenekar mindennapjait, már hallhattak róla, hogy nemrég csatlakozott hozzánk Gróf Adolf (dob) és Kelemen János (gitár). Így általuk két új világ is belekerült a kemikáliába a munkálatok során, ami szerintem tényleg ráhelyezte a fahéjreszeléket és a koktélcseresznyét a végleges produktumra. Ez az első olyan lemezünk, ahol teljes egészében a kezünkbe vettük a grafikai tervezés részét is, így érdemes lesz a dalok mellé szemügyre venni a DIGIPAK kiadványt is, hogy teljes legyen az élmény a hallgató számára."
Végül pedig Lucsányi Milán (énekes) nyugtázta:
"A Deviant zeneileg és szövegvilágát tekintve is az eddigi legsötétebb hangulatú lemezünk. Nagyon egyenes, arcbamászó és szigorú dalok kaptak helyet ezen a korongon, mégis úgy érzem ismét sikerült kicsit elkalandoznunk, olyan helyekre, ahol még nem jártunk.
A próbákon már hónapok óta gyúrjuk az új dalokat és nagyon várjuk, hogy végre színpadra állhassunk velük, mert egy igazán masszív szettel készülünk nektek."
A teljes lemez meghallgatható YouTube-on, vagy bármelyik streaming szolgáltató felületén.
A Deviant kiadványokat a Metal.hu webshopjából tudjátok megrendelni.
A zenekar lemezbemutató koncertje december 22-én kerül megrendezésre a Barba Negra kék színpadán, olyan zenekarok társaságában, mint a Beneath The Void és a From The Sky. Facebook esemény itt!

Gál Endre
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.

