Bejelentkezés

x
Search & Filters

HIM, Anti Fitness Club koncertbeszámoló - 2014. július 24., Budapest Park

Szerintem nagyon sokan vagyunk, akiknek tini korában nagy kedvence volt a HIM, de sajnos nem volt még módjuk élőben látni őket, mivel utoljára 12 éve jártak Magyarországon, a Szigeten. Én is közéjük tartozom, és így, huszonéves fejjel, nagyon örültem neki, mikor tudomást szereztem róla, hogy fellépnek a Parkban.

Kapunyitásra sikerült megérkeznem, és már akkor rengetegen ültek a kinti részen, bent pedig annak ellenére, hogy még a belső részre nem lehetett bejutni, hatalmas tömeg állt egymás hegyén-hátán. Amint elkezdték beengedni az embereket, az első legalább 30 ember gyalogkakukk sebességgel szaladt oda a kordonhoz és ölelte át azt, hogy ez márpedig az ő helye, és innen fogja végignézni a koncertet. Időben el is kezdődött a rajongókból vegyes érzelmeket kiváltó Anti Fitness Club koncertje, aki nagyjából 30-40 percet percet játszottak. Én a hátsó helyről néztem bele, mivel a zenéjük nem az én világom (hozzátenném ezzel nem a teljesítményüket vagy a zenéjüket becsmérelném). Láthatóan voltak, akik miattuk jöttek el a koncertre, de a közönség nagy része alig várta, hogy elkezdődjön a HIM, ami rövid átszerelés után így is lett.

 


A nyitódal a Buried Alive By Love című dal volt, amire hatalmas ovációval reagált a magyar közönség. Ville Valo énekes talpig feketében egy sapkában jelent meg a színpadon, és a cigaretta ott lógott a kezében, ami már-már védjegyévé vált. Egy kis technikai problémának köszönhetően a szólógitár egyszer csak „ megszűnt létezni”, amit a Park technikusai nagyjából 5 perc alatt meg is oldottak. Ville pár poénnal próbálta addig elütni az időt, utána pedig folytatódott is a koncert.

Olyan dalok következtek, mint a Rip Out the Wings of a Butterfly, Right Here in My Arms, The Kiss of Dawn, All Lips Go Blue majd a régi hatalmas sláger a Join Me in Death csendült fel. A közönségben szinte mindenki kivétel nélkül hangosan ordította a szöveget, ezzel nagy mosolyt csalva Ville és a zenekar tagjainak az arcára. Külön kiemelném a dobos Mika Karppinen-t, szerintem zseniális dobos és hihetetlenül energikus volt az egész koncert alatt. Ville megemlítette a koncert alatt, hogy nem si érti hogyhogy ennyi ideje nem jártak nálunk, és a jövőben ez máshogy lesz. A következő dal a személyes kedvencem, a Your Sweet Six Six Six volt, amire már én is megőrültem, mivel 1000 éve vártam arra, hogy élőben is halljam egyszer ezt a dalt.

 



Ezt követően elhangzott a Passion's Killing Floor, Soul on Fire és egy szintén régi nagy kedvenc a Wicked Game. Kaptunk hatalmas konfetti tengert is – nem esküszöm meg hogy ennél a dalnál :D - , ami a háttérben lévő HIM logóval és a színpadi fényekkel, hihetetlenül látványos volt. Ezt követően elhangzott a Tears on Tape , Poison Girl , For You és végül a The Funeral of Hearts . A zenekar levonult a színpadról, amit hatalmas sikítás és vastaps követett. Kétszer is sikerült őket visszatapsolni, még 4 dalt játszottak le, az Into the Night , It's All Tears (Drown in This Love), When Love and Death Embrace, és végül a Sleepwalking Past Hope-ot.

Szerintem egy jól sikerült és hangulatos koncertet hoztak össze a srácok, ami láthatóan a közönségnek is nagyon tetszett. Reméljük, mostantól nem feledkeznek meg a magyar rajongókról, és nem kell még 12 évet várnunk a következő koncertre.

 

HIM setlist  2014. július 24., Budapest Park:

 

01. Buried Alive By Love
02. Rip Out the Wings of a Butterfly
03. Right Here in My Arms
04. The Kiss of Dawn
05. All Lips Go Blue
06. Join Me in Death
07. Your Sweet Six Six Six
08. Passion's Killing Floor
09. Soul on Fire
10. Wicked Game (Chris Isaak cover)
11. Tears on Tape
12. Poison Girl
13. For You
14. The Funeral of Hearts

Ráadás:

15. Into the Night
16. It's All Tears (Drown in This Love)
17. When Love and Death Embrace

Ráadás 2:

18. Sleepwalking Past Hope

 

További fotókhoz klikk ide!

 

 

Kornfanni

 

fotók: Lengyel Balázs
 

Címkék: 
him
Budapest Park