Bejelentkezés

x
Search & Filters

Íme, minden idők 25 legjobb klasszikus progresszív rock csapatának legendás albumai!



Elképesztő tematikus albumok, mellotron áradat, köpönyeges billentyűsök… ilyen volt a progresszív rock aranykora. Mindezek mögött pedig egy jó adag kreatív prog rock album, melyek részleteit a mai napig élvezettel fedezi fel az ember. Visszhangjaik továbbra is hallhatóak, akármikor fog bele egy modern banda hasonló hangszerelésű, kislemez hosszúságú dalokba. Legyen ez a cikk tisztelgés a megismételhetetlen 70-es évek aranykora előtt, a 60-as és 80-as évek sarokköveivel kiegészítve. A listán szereplő lemezek egytől egyig jól demonstrálják, mekkora utazást is képes nyújtani egy 40 perces korong.
 
25. Argent – ’In Deep’: Most, hogy a The Zombiest újra felfedezte magának a szakma, Rod Argent következő zenekara hasonló dicsőséget érdemel. A legprogosabb albumuk az együtténeklős ’God Gave Rock & Roll to You’-val nyit, melyet még a KISS is feldolgozott, aztán egyre szenvedélyesebb területekre téved, grandiózus, billentyű-centrikus varázslatokkal.
 
 
 
24. Tangerine Dream – ’Encore’: A kozmikus hangzásvilág mesterei, a csúcskorszakos Tangerine Dream egy elszállt, nagyrészt improvizáción alapuló dupla élőlemezzel jött ki 1977-ben. Lazítanak, többet kísérleteznek a ritmussal és a helyszínen komponálnak néhány kellemes dallamot. Edgar Froese zenekarvezetőtől még néhány igazán gyilkos gitárszólóra is futja.
 
 
 
23. Magma – ’Mëkanïk Dëstruktïẁ Kömmandöh’: A grandiózus opera találkozása a fúziós jazzel és az űrutazással, néhány újragondolt templomi dallammal megfűszerezve – mindez egy sajátos nyelven előadva, amit az excentrikus francia zenekar hozott létre. A progresszív rockból is a legabsztraktabb fajta, melyhez fogható a mai napig nem született.
 
 
 
22. Steve Hackett – ’Voyage of the Acolyte’: Steve Hackett már félig kint volt a Genesisből, amikor szólókarrierbe fogott, ez pedig jól lefektette további karriere alapjait. Az ’Ace of Wands’-nek különösen előnyére vált erős mellékszereplője, Sally Oldfield, aki gyönyörűen énekel, Phil Collins-nak pedig ez volt az egyik első próbálkozása a mikrofonnál.
 
 
 
21. Mike Oldfield – ’Ommadawn’: Mike Oldfield jónéhány nagysikerű lemezt letett az asztalra, de sosem ért fel újra az ’Ommadawn’ első feléhez, mely egy igazi melodikus csemege egy izgalmas gitárszólóval és afrikai dobokkal. Ha tetszett, érdemes csekkolni a 2016-os folytatást, a ’Return to Ommadawn’-t is.
 
 
 
20. The Moody Blues – ’In Search of the Lost Chord’: A „klasszikus hét” Moody Blues album bármelyike mellett komoly érvek szólhatnak, de az ’In Search of the Lost Chord’ kilóg a sorból elmetágító témaválasztásával, amely három lehetséges utat kínál a megvilágosodáshoz: Acid (’Legend of a Mind’), meditáció (’Om’) és szerelem (’The Actor’).
 
 
 
19. U.K. – ’U.K.’: Nem maradhat el prog rock lista olyan album nélkül, melyen a megboldogult John Wetton énekel. Az eredeti U.K. egyszerűen túl jó volt ahhoz, hogy sokáig tartson, Wetton és Eddie Jobson a pop irányába akart fordulni, miközben Bill Brufordot és Allan Holdsworth-t a jazz vonzotta; erre az egy ragyogó pillanatra a két vonal egyesült.
 
 
 
18. Camel – ’Moonmadness’: A Camelnek két zseniális szólistája is volt Peter Bardens billentyűs és Andy Latimer gitáros személyében, úgyhogy a legjobb pillanataik akkor születtek, mikor ők együtt alkottak. A ’Moonmadness’ hosszúra nyújtott dalai jól prezentálják tehetségüket.
 
 
 
17. Strawbs – ’Hero and Heroine’: A progresszív rock csak egy lépcsőfoka volt a Strawbs hosszú utazásának a népzenétől a relatíve hagyományos rockig. De nagyon odatették magukat ezen a lemezen, Dave Cousins érzéke a drámához minden egyes hangban visszaköszön. 
 
 
 
16. Peter Gabriel – ’Security’: Peter Gabriel 1983 óta tagadja a prog rock jelzőt, de munkái továbbra is nagyon kísérletezőek. Az ezen a listán szereplő mind hangzásában (újból felfedezte az afrikai zenét), mind pedig szövegileg új utakat nyitott számára.
 
 
 
15. Renaissance – ’Ashes are Burning’: Mivel Annie Haslam az egyik leginkább imádnivaló hangú énekes a prog rock történelmében, és mivel elektromos gitárok nélkül nyomulnak, a Renaissance gyakran túlzott alulbecsülésben részesül, de a legjobb albumuk megérdemli a helyet a listán.
 
 
 
14. Caravan – ’In the Land of Grey and Pink’: Ez a Caravan ugyanazokon a jazz alapokon nyugszik, mint cantarbury-i haverjaik, a Soft Machine, de a Pye Hastings-Richard Sinclair szerzőpáros egy kis popos megszólalást is csempészett ebbe a lemezbe.
 
 
 
13. Emerson, Lake & Palmer – ’Tarkus’: Az ELP mesterműve ironikus módon mellőzi a tipikus stílusjegyeket: kevesebb Moog szinti (Keith Emerson részéről a zongora és az orgona dominál), sehol egy akusztikus gitáron elnyomott ballada Greg Lake-től. De az oldalhosszúságú koncepció is mérföldkő, a téma háború, béke, csak semmi politika korrektség.
 
 
 
12. Traffic – ’John Barleycorn Must Die’: A progresszív rock mozgalom többi képviselőjével ellentétben a Traffic (legalább is vezérük, Steve Winwood) az R&B bűvöletében működött. A szólóprojektként indult album ötvözi a soult, a jazzt és az angol népzenét.
 
 
 
11. Van der Graaf Generator – ’Pawn Hearts’: Végy ki minden sziszifuszi megoldást és szépséget a legjobb prog rock albumokból, húzd fel az intenzitást, és eredményül megkapod a ’Pawn Hearts’-ot. Peter Hamill egzisztenciális szövegeinek és szenvedélyes vokáljainak köszönhetően az energia egy másodpercre sem apad el.
 
 
 
10. Jethro Tull – ’Thick As a Brick’: Egy albumhosszúságú dalként Monty Python stílusba csomagolva a ’Thick As A Brick’ legalább annyira mestermű, mint amennyire tökéletes átverés. Ian Anderson tökéletesen passzol a dühös kitaszított dalszövegeihez, de folyamatosan hozza önmagát is.
 
 
 
9. Todd Rundgren – ’Utopia #1’: A srácok a első ’Utopia’-n (nem szabad összetéveszteni a későbbi kvartettel) jazzmúlttal rendelkező zenészek voltak kiváló szólótehetséggel, így papíron nem volt értelme egy Rundgren kaliberű pop-dalszerzőhöz csapódniuk. De lemezen tökéletesen működik a dolog, Rundgren fülbemászó pillanataival jól kiemeli az instrumentális tűzijátékot (mely sokszor saját szólógitárjából tör elő).
 
 
 
8. Gong – ’You’: A Gong ’Radio Gnome Invisible’ trilógiája a zenekar legjobb oldalát hagyta hátra az utókornak. Van itt egy kis igazán mély spiritualitás és erőteljes jammelés, a Steve Hillage gitáros és Didier Malherbe szaxofonos duó zsigeri virtuozitásával. A ’You’ mindezt dicsőíti, kiegészítve egy fináléval, ami által mind lebegni fogtok.
 
 
 
7. Kansas – ’Leftoverture’: A legnagyszerűbb prog rock albumok általában angolok vagy európaiak, de a Kansas egyaránt progos és vérbeli amerikai. Negyedik albumukat valóban a louisianai mocsár mélyén vették fel, és bár részben rádióbarát, azért helyet kapott rajta az indiánok ihlette ’Cheyenne Anthem’ és az instrumentális ’Magnum Opus’ is, néhol egyenesen Zappa-szerű pillanatokkal ajándékoz meg minket.
 
 
 
6. Gentle Giant – ’The Power and the Glory’: A Gentle Giant korai albumai pokolian összetettek voltak, míg a későbbiek egyfajta átmenetet képeztek az AOR világába. A ’The Power and the Glory’ valahol középen helyezkedik el.
 
 
 
5. Rush – ’Moving Pictures’: A Rush is éppúgy írt igazi arénahimnuszokat, mint valódi húrszaggató darabokat. Ez az album megmutatja a kanadaiak szofisztikált oldalát is. Ráadásul a ’Moving Pictures’ az egyetlen lemezük, amit szabályszerűen végigjátszottak élőben is. 
 
 
 
4. Pink Floyd – ’Wish You Were Here’: 1973 és ’80 között a Pink Floyd volt a tematikus lemezek koronázatlan királya, egyhuzamban kiadott négy klasszikus konceptalbummal. A ’Wish You Were Here’ különleges módon rezonál az alapító Syd Barrett spiritualitásával úgy, hogy közben néhol meglepően funkosan szólal meg.
 
 
 
3. Genesis – ’The Lamb Lies Down on Broadway’: A ’The Lamb Lies Down on Broadway’ kilóg a progresszív rockzenéből, ugyanis Rael, egy new yorki graffitis szürreális alvilági kalandjaiba kalauzol el. Az elbeszélés főként Peter Gabriel tollából származik, de a Genesisben ekkorra már mindenki elsőrangú dalszerző volt és érezhetőek a későbbi sikereik.
 
 
 
2. Yes – ’Close to the Edge’: Rick Wakeman Hammond orgonaszólója felemeli a hallgatót az egekbe, majd a dal fenséges záró kórusa ereszti szépen vissza. A két rövidebb darab mellett sem lehet csak úgy elmenni: a prog rock soha nem volt emelkedettebb és romantikusabb, mint az ’And You & I’-ban, vagy vidámabb, mint a ’Siberian Khatru’-ban.
 
 
 
1. King Crimson – ’In the Court of the Crimson King’: Nehéz kiemelni egyetlen King Crimson albumot, mivel a maga módján minden inkarnáció (beleértve a mostanit is) ámulatba ejtő. De a bemutatkozásuk valóban túllépett minden létező határt, miközben a zenekar avantgárd jazz hajlamai valahogy összeértek Greg Lake énekével. A ’21st Century Schizoid Man’ a 21. században aktuálisabb, mint valaha.
 
 
A uDiscoverMusic eredeti listáján néhol maximálisan szubjektív változtatásokat eszközöltem.
 
Somogyvári Ákos