A kiddo zenekar tagjai a civil életben széles spektrumot lefedve tevékenykednek, de igyekeznek egyensúlyt teremteni a munkájuk és a zenélés között. Korábbi korosztályos válogatott vízilabdázók, kliprendező és jazzszaxofonos is található a zenekarban. Mi most a két ex-pólóst, Persely Tomit és Rátkai Marcit faggatuk.

Rockbook: Mikor és milyen céllal jött létre a zenekar?

Tomi: Mióta az eszemet tudom, egy olyan együttesben szerettem volna zenélni, amiben minden tagnak erőltetett belemagyarázás nélkül megvan a saját, egyedi karaktere. És ahol ezek a karakterek egymás hatását erősítve tudnak létrehozni közösen valami érdemit. Viszont mivel a kiddo előtt nem volt szerencsém ilyen bandának ténykedni, rájöttem, hogy muszáj a saját zenekaromat megcsinálni.

Marci: Mert exhibicionista lelkek vagyunk, és vannak olyan dolgok, amiket a legkönnyebben a zenén keresztül tudunk kifejezni. És mert gitározni még mindig könnyebb, mint szobrot faragni vagy portrét festeni.

Rockbook: Mi az az üzenet, amit tolmácsolni akartok a dalaitokkal a közönségnek?

Tomi: Nekem van egyfajta misszióm, amit a kiddo dalokban próbálok teljesíteni – szeretnék olyan jól hangzó, magyar nyelvű popzenét csinálni, ami kicsit túlmutat a limonádé slágerek világán, amiben nem ugyanazt az elcsépelt szöveget hallod, amit előtte már 128-szor, de mégsem megy el a magyar alternatívra jellemző bölcsészkedésbe. Tudom, hogy fel van adva rendesen ezzel a lecke, de remélem, hogy az idő előrehaladtával egyre jobban megfelelünk majd a saját magunknak felállított mércének.

Marci: Én inkább hangulatnak nevezném azt, amit közvetíteni szeretnénk. A kiddo egy zenei pezsgőtabletta, ami a fülön át az agyban kezd el hatni rögtön. Részemről akkor vagyok elégedett, ha a számainkkal a hallgatóinkban sikerül felidézni azokat az érzéseket (hangulatokat), amikről már azt hitték, el is felejtették őket.

Rockbook: Miben más egy Kiddo koncert, mint a többi, mai zenekar koncertje?

Tomi: Csak foltokban szoktam emlékezni a koncertjeinkre. Ez az egyedüli élethelyzet, mikor tényleg képes vagyok kizárni a külvilág dolgait, és mindössze 3 dologra figyelni – az együttesre, a dalokra és a közönségre. És úgy érzem, hogy ezt a hatást sikerül majdnem mindenkinél elérnünk, aki megnéz minket élőben.

Marci: Erre nehéz nem közhelycunamival válaszolni. Az biztos, hogy a mai zenei közegben már sokaknak az is (új) élmény, hogy a színpadon zenészek állnak, akkor és ott szólaltatják meg a hangszereiket. Van egy ilyen tudományos-fantasztikus elképzelés, hogy a zenészek és hangszereik, valamint a közösség és a színpadon állók között létezik egy örvénylő energia, ami egyszeri és megismételhetetlen – mi ebből az energiából élünk, így igyekszünk kihozni a maximumot a koncertekből.

Rockbook: Kik inspirálnak titeket a dalszerzésben, szövegírásban?

Tomi: Cold War Kids, Editors, Pink Floyd, U2, Broken Bells, War On Drugs, John Frusciante, Tycho, és még sokan mások…

Marci: Miike Snow, Booka Shade, Justice, Gusgus, White lies, Jack White, Foals, csak hogy párat említsek.

Rockbook: Mivel foglalkoztok mostanában? Új dal, új lemez vagy esetleg készültök már a fesztivál szezonra?

Marci: A zenekar a nyarat várhatóan a már-már második otthonunknak számító próbateremben tölti, semmit sem szeretnénk veszíteni az eddigi lendületünkből, hogy ősszel vadiúj számokkal és egy izgalmas koncertprogrammal térhessünk vissza.

Rockbook: Mennyire gyakran jártok vidékre koncertezni? Vannak-e kedvenc vidéki koncerthelyszíneitek?

Tomi: A kiddo-val még nem volt szerencsénk, de nagyon szeretnénk menni. Egy vidéki túra mindig egy csomó izgalmat rejt, körülbelül olyan, mint egy mini csapatépítő. Szóval nagyon reméljük, hogy hamarosan már megismernek minket annyira a szervezők, hogy a fővárosi klubok mellett vidéki koncerthelyszínektől is kapjunk megkeresést. Amit természetesen nagy örömmel fogadunk majd el.

Rockbook: Milyen korosztályt céloz meg a zenétek? Van már esetleg őrült rajongótok?

Marci: 16-65+ -ig. Őrültek egyelőre csak a zenekarban vannak.

Rockbook: Mennyire vagytok közvetlenek velük? Fontosnak tartjátok például a koncert utáni személyes kontaktot?

Tomi: Igyekszünk maximálisan azok lenni, és közvetlenséggel viszonozni, ha valaki veszi a fáradtságot, és megnéz minket élőben. De a közvetlenség a személyes találkozások mellett egyébként online is jellemző ránk. Ha valaki tényleg foglalkozik velünk (bármilyen formában is), azt mindig nagyra értékeljük.

Marci: Szeretek a próbateremben kísérletezni, koncertezni, de a legjobb, ha látom, hogy mindez célba is ért. Ha valaki veszi a fáradtságot és meghallgatja a számainkat és/vagy elfárad koncertre, az a legeslegkevesebb, hogy lepacsizunk vele és bandázunk egyet közösen.

Rockbook: Mik a célok? Hová szeretnétek eljutni, játszani?

Tomi: Én szeretném, hogy a kiddo néhány éven belül ott legyen Magyarország legjobb könnyűzenei produkció között. Ami persze egy szubjektív műfaj, de ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a saját értékrendünk alapján sikerüljön megvalósítani.

Rockbook: A zenélés miatt hagytátok abba a vízilabdát?

Tomi: Teljes mértékben – a sportban napról-napra bizonyítanod kell, és tényleg nagyon nehéz maradandót alkotni, mivel az eredménynek nincs konkrét fizikai megtestesülése. A zenére is jellemző a folyamatos nyomás, viszont ott mégiscsak könnyebben fennmarad az, amit egyszer létrehoztál. Én ezért hiszek benne sokkal jobban. Sokat adott a sport az évek alatt, de egy pont után nem volt  kérdés, hogy melyikkel szeretnék életem hátralevő részében foglalkozni.

Marci: Végül is igen. A vízilabda már egyre kevésbé motivált, miközben a gitározás egyre jobban lekötött, egy olyan különleges bizsergést okozva, ami egy kicsit sem hagyott alább az elmúlt 10 évben.

Rockbook: Szerintetek a zenészekre, vagy a vízilabdázókra buknak jobban a csajok? Mert szerintem szinte csak egy "célfotó" döntene.

Tomi: Ezeket első körben sosem hangoztattam (mármint, hogy bármelyikhez is közöm lenne), inkább indokolatlan és meglepő dumákkal próbáltam indítani a csajoknál. Nekem egyébként kifejezetten imponál, ha egy lányt ez a két titulus teljesen hidegen hagyja. De ettől függetlenül, ha érdemben kell válaszolnom a kérdésre, akkor szerintem itthon a vízilabdások az örök befutók.

Marci: Én sosem éreztem, hogy a sport vagy a zenélés miatt esetleg népszerűbb lennék. A sportot persze senki ne hanyagolja, mert a szotyi testre viszont biztos nem buknak a csajok!
 

A 'Mantra' című új kiddo klipet itt megtekinthetitek:

Hetesi Julcsi