Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kiscsillag: Szeles lemezbemutató + Teslavox koncertbeszámoló 2014. április 12. Pécsi Est Café



Mozgalmas hétvége volt Pécsen, hisz a Kiscsillag zenekar dupla lemezbemutató koncerttel pénteken és szombaton is birtokba vette a Pécsi Est Cafét. Míg pénteken a Pegazusok nem léteznek, addig szombaton a Teslavox zenekar hangolta rá a közönséget az estére.

Nyolc ötvenhét: villámgyors hangolás és ritka pontos kezdés. A teremben, és a pultot támasztva már állt pár ember, de még közel sem annyian, ahányan az este végére lettünk. Egy csaj áll az első sorban, aki meglepő pontossággal mondta a szöveget és minden dal végén eszelős sikításba kezdett. Illés Nándor énekes pólóján egy gyűrűsujjat mintázó kép, alatta „Vegyél el!”, elég egyértelmű célzás. Ha már szöveg: érdemes odafigyelni rá, mert a zenéjük mellett az is sokat mondó és kifejezetten izgalmas. „Aki a másik csapatban van, vegye fel a vállára a kék szalagot. Ebben a világban meghalni sem lehet úgy, ahogy én akarok.” Tizenhárom dalt játszottak el nekünk, többek között a Nem ölhet meg, a Lúzer, a Nő-Tűz-Bácsi, ami különösen érdekes történet, a Hagyjanak élni, a Szürke lány vagy a Fűs-fás. Persze idő közben egyre többen lettünk a nézőtéren és bár szövegtudásunk nem volt, tisztelt a kivételnek, azért nagyon szívesen elhallgattuk Őket. Kicsi nyári hangulatot idézett a már így is egyre forrósodó teremben a Sehova menni, ami egy Balatoni nyaralás nihilét meséli el. Illúzióromboló, de nagyon érdekes világot vet fel a Ha akarom című daluk is, ahol a sarkon rágyújtanak az angyalok, a hercegnők kócosak, a zombik meztelenül másznak haza a munkából, az ördög sikítozik, és akinek pénze van, annak sincs semmije. Nagyon jó gitárszólók és vigyorgó, boldog zenészek. Kell ennél több?

 

Teslavox

 


Miért nem tudod? csendült fel a szám a kékes fényben színpadra osonó Kiscsillag zenekartól.  Közel harminc dalt játszottak el a két órás koncert alatt, első sorban természetesen az új album, a Szeles dalait, de helyet kapott a repertoárban pár régebbi, mégis kihagyhatatlan szám is. Bár előző nap is játszottak, mégsem látszódott rajtuk a fáradtság, sőt talán kicsit felszabadultabbak is voltak, mint akkor. Dramaturgiailag pontosan felépített koncert, mindennek megvan a pontos helye és ideje, persze azért egy kis sztorizgatás belefér az A38-as lemezbemutató koncertről vagy épp az Őrkutya keletkezéséről, de aztán folytatják is. A számok közötti apró szüneteket eszeveszett női sikolyok telítik meg, míg újabb akkordok nem csendülnek fel. Egy szülinapos is volt a közönség soraiban, aki hangos üvöltéssel adta ezt mindenki tudomására, így neki küldték a 2014-et. Bár ez kicsit a dobhártyám rovására ment, úgyhogy egyet kértek cserébe: „Csak ne üvölts a fülébe, mert nem hallja a zenét”.  Elegáns tűnődés, Szomszéd, 2. este, Mi mehet. Na meg persze Örökre szívembe zártalak.

 


A Kiscsillag foglalkozik a közönségével, többek között egy laza közvélemény kutatás keretében is: „Tegye föl a…a kezét, az nem elég alternatív, de mindegy, szóval tegye föl az a kezét az, aki szerint ez a dal csodálatos volt! Köszi! Most pedig tegye föl az a kezét, aki szerint elképesztően szép volt! Ez is olyan választás volt, amilyet manapság megszokhattunk. „ Volt itt minden: a gitáros is a billentyűk mögé állt, a session zenész, egyfajta mindenesként játszott billentyűs hangszeren, mandolinon, és az sem elhanyagolható, hogy sörös korsóval torzít a gitáron, a frontember stand up-olt, és a nagy lendületben dobverők repültek szerte szét az éjszakában. Szóval jogosan merült fel a kérdés, hogy „Aki nem itt van, az hol van?”

 


Ugyancsak kihagyhatatlan volt a Légy szíves vagy a Kockacukor, valamit a Fishing is, nem mellesleg idén összeáll a Kispál és a Borz a nulladik napra és nosztalgiázni hívják a Fishing On Orfű összes fesztiválozóját. Érdemes jönni! Vissza taps után csupa szép szerelmes dal szólt: Ha én lennék a szerelmed illetve az Állnak a férfiak. Itt a közönség már egyöntetűen üvöltötte: „Állnak a férfiak, állnak a férfiak, nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni, állnak férfiak, nézik a csajokat.” Hát nem gyönyörű?  Lassan a repertoár végéhez értünk, még egy utolsó dal, majd lekerül a vállról a gitár és a dobverők is visszatérnek a helyükre. Hát én idáig tudom a történetet.

Na és hogy Van-e szándék? Szándék van!

 

 

Hetesi Julcsi
 

Címkék: 
Kiscsillag
Teslavox