Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Kozmikus esszenciák nyomában” – Rivers Ablaze: 'The Black Hole Era' lemezkritika



Aki rendszeres olvasója magazinunknak, annak nem csenghet ismeretlenül a Rivers Ablaze neve. A Special Providence-ben edződött Kertész Márton zenekarának legújabb lemezéről, a „The Black Hole Era” - ról lesz szó. Továbbra is súlyos blackened death metal-ban utazunk, mely nem nélkülözi a progressziót és a kiváló érzékkel megírt dal-struktúrákat.
 
 
Idáig két albumot tettek le az asztalra a fiúk (Blood Canvas és Devoid Dying Sun) ez pedig a harmadik stáció a sorban. Az instrumentális Devoid Dying Sun után, fordultunk egy kört: immár teljes zenekari tagság hallható a korongon. Knapp Oszkár személyében (aki a Grizzly és a Wrong Side Of The Wall bandákban már bizonyított) végre hivatalos énekese lett a csapatnak, mely számomra üdvözlendő dolog. Őt már a Blood Canvas debütön is hallhattuk az „Into Deepest Depth”- ben, Nagy András (Sear Bliss, Arkhé) mellett, markáns orgánuma bele is ragadt a fülembe anno.
 
Már a nyitó gitárhangoknál (Cosmic Venture Arch) kitapintható a Rivers Ablaze karaktere: egy kiforrottabb zenei entitással találjuk szembe magunkat, sőt váratlan pillanatokba, meglepő részekbe futhatunk majd bele. Érdekes, hogy azt mondom, hogy ez egy kimunkáltabb anyag, mint az eddigiek, mivel a csapatra mindig is jellemző volt egyfajta tisztaság, puritánia - pontosabban közérthetőség, hogy a zenében ábrázolt gondolatok illetve érzések a lehető legjobban „projektálva” legyenek. A Vortex éteri vokáljaira kapom fel a fejem, eszelős zúzda végig. Marci kozmikus szférákból merítő szólóit szinte azonnal fel lehet ismerni, precíz gitártémái, most még összetettebb módon kapcsolódnak egymásba. Ha lehet egy közhelyes megfogalmazással élni, „a dallamos részek még dallamosabbak lettek, a kegyetlen darálások még kegyetlenebbek lettek.” Ezzel semmi baj nincs, menni kell előre az úton és csak minőségi pusztítást szabad végezni!
 
A klasszik nordikus black metal ízekkel operáló majd fényes-fémes gitárvirgába torkolló Perished Fountain Of Life is rejt meglepetéseket: az a kiakadt katartikus középrész rettenetesen el lett találva. Knapp Oszi változatos vokáljainak köszönhetően teljesen más dimenziókba nyit kapukat a csapat. Össze sem lehet hasonlítani a korábbi cuccokkal, ez valami egészen új, friss és modern, viszont stílusjegyeiben 100 százalék Rivers Ablaze. (Vélhetően a lemez címe sem véletlenül lett az, ami.) Ráadásul a felállás nemcsak énekessel bővült, hanem egy másik tehetséges gitárossal is: a Fragda és Niburta zenekarokban pengető, Ferenczi Márton tölti be ezen túl a másod-gitáros posztot. Aki ismeri Marcit, az tudja, hogy remek választás, stílusa tökéletesen passzol a Rivers Ablaze-be. A doboknál továbbra is Ziskó Olivér ül, aki ha lehet, még több pompás blastbeat-et tol az arcunkba. Játéka összetett és dinamikus, magabiztosan hozza a kétlábgépet és a grind ütemeket. Cséry Zoltán kezeli a billentyűket, már az első lemez óta, az atmoszféra teremtésben neki is fontos szerepe van.  
 
 
Többször érdemes nekifutni a The Black Hole Era-nak, ugyanis eléggé tömény muzsikát rejt. Érződik, hogy rengeteg munka van benne, bármelyik részét vizsgálom, viszont a komplexitás nem megy a hangulat rovására. Engem most különösen az énektémák, kórusok fogtak meg, hallstszódik, hogy Oszi brutálisan beletette magát a dalokba. Néhol tisztára Cattle Decapitation-re hajaz a cucc és a Keep Of Kalessin modernitása is benne van, de ha elővesszük a többi anyagot, akkor látható egy rendkívül szép ívű progresszió a zenében. A Stellar Suffering kozmikus űrben elnyúló hangjai után, már jön is a kiválóan megkomponált Descending és nem kegyelmez. Egyszerűen atom nóta, koncerten hallani kell! Apropó koncertek: most hogy szabad teret kapott zeneipar és a fellépők keze sincs gúzsba kötve, végre színpadon is láthatjuk a Rivers Ablaze-t, a Lowland Fest-en és jó pár hazai klubban biztosan. Úgy vélem Kertész Marci fejében mindig is ott lehetett ez a gondolat, hogy élőben előadja ezeket a számokat, csak nem mindig talált hozzá megfelelő embereket. Nos, ennél a mostani felállásnál erősebbet és kreatívabbat nem is kívánhatott volna. Reméljük a kémia hosszútávon is működni fog a tagok között
 
 
Már a The Claiming szól, miközben írom a recenziómat, izgalmas track, tele merengéssel, mégsem veszít az erejéből, szinte epikus magasságokba emelkedik. Van egy dualitás, ami végig jelen van a lemezen, ez a kettősség a zenében és a vokálokban is megjelenik. Persze ennél bonyolultabb a történet, mert Oszi kb 3-4 különböző tónusú hangon énekel és a dalok témái sem merülnek ki a „tuka-tuka-lassú-gyors-még-gyorsabb-lassú-blastbeat” felépítésben. A Giants of the Sky érdekesen elgondolkodtató átvezetője után az Unholy Expanse experimentális brutalitása zárja a lemezt. Ha lehet azt mondani, ebben a dalban összpontosul és szabadul fel minden energia, minden mágia, ami a zenekarban megbújik. Kozmoszban pulzáló esszencia ez, a legérthetőbb hangfekvésben tolmácsolva.
 
A Rivers Ablaze – The Black Hole Era számomra az idei év egyik kiemelkedő alkotása, a maga műfajában pedig páratlan. Annyi észrevételem van, hogy benne lehettek volna a borítóban végre a szövegek, szívesen elolvastam volna, hogy miről szól a történet. (Majd legközelebb!) A frontborítón továbbra is Saly Németh László jellegzetes festményében gyönyörködhetünk, ez a zöldes színvilág tökéletesen reprezentálja az album hangulatát.
 
A Rivers Ablaze – The Black Hole Era dallistája:
 
1. Cosmic Venture Arch
2. Vortex
3. Perished Fountains of Life
4. Stellar Suffering
5. Descending
6. The Claiming
7. Giants of the Sky
8. Unholy Expanse
 
 
Elérhetőségek: Honlap, Bandcamp
 
Lupus Canis