Ma 40 éves az Anthrax 'Spreading the Disease' albuma (lemezismertető)
Negyven éve, 1985. október 30-án adta ki a New York-i Anthrax a Spreading the Disease albumát. A banda ezzel a lemezzel lépett be a thrash metal élvonalába, megteremtve saját, melodikus és groove-orientált hangzását. A lemez nemcsak a zenekar klasszikus felállásának debütálása volt, hanem igazi mérföldkő is a pályafutásukban.
Mindig öröm, amikor egy régi kedvenc album kerül terítékre – még akkor is, ha hosszú évek óta nem vettem elő. Így vagyok ezzel, az Anthrax – Spreading the Disease korongjával is. Nem mondom, hogy nincs több lemezük, amit kedvelek, de ez áll a legközelebb a szívemhez. Emlékszem, négy évtizeddel ezelőtt mennyire megérintett az energiája, az újszerűsége, a hangulata – az a fajta lázadó, mégis zenei tudással párosuló attitűd, ami jellemzi ezt az albumot. Vágjunk is bele.
A zenekarnak ez volt a második albuma, és komoly változások történtek az együttes életében. Két helyen is átalakult a felállás: Neil Turbin énekest Joey Belladonna váltotta, Dan Lilker basszusgitáros helyére pedig Frank Bello érkezett. Mellettük Charlie Benante dobos, Scott Ian és Dan Spitz gitárosok alkották a csapatot. A két fő dalszerző így Scott és Charlie lett, ennek köszönhetően a zene feszesebb, az ének pedig dallamosabbá vált. Joey később úgy emlékezett vissza az Anthrax-ba kerülésére, mintha egy robbanás közepébe csöppent volna. A zenekar ezerrel pörgött, a dalok nagy része már készen volt, ő pedig a melodikusabb énekhanggal új dimenziót hozott a zenébe. Tudta, hogy nem elég beilleszkednie – hozzá is kellett tennie valamit a csapat hangzásához. Hogy nem beszélt a levegőbe, azt a Spreading the Disease is bizonyítja: ezzel a lemezzel találta meg az Anthrax a saját hangját. Tulajdonképpen ez volt a zenekar igazi születése.
Az A.I.R. egy igazi thrash metal defibrillátor – ritmusos, punkos, húzós; Joey metalos refrénje és Benante pörgős dobolása az, amitől ez a dal ennyire működik. Utána két kiváló szám következik. A Lone Justice abszolút „Anthrax-riffel” bír, lüktető tempójú, csordavokálos és nagyívű dallamokkal, melyek a refrénben teljesednek ki. Egyfajta lankadatlan feszültségépítés zajlik benne. A Madhouse elejét – azt a rövid közjátékot – imádom, ahogy magát a dalt is. Az MTV viszont másképp gondolta: betiltották. Tipikus Anthrax-szerzemény, zakatoló Scott Ian-riffekkel, fenyegető, kissé vészjósló hangulattal és remek énektémákkal – igazi zeneterápiai sokk.
Az S.S.C./Stand or Fall keleties dallamokkal indul, tempós és feszes; szintén kiváló darab. A The Enemy ismét a lemez csúcspontjai közé tartozik – Charlie dobtémái indítják, majd egy dögös, középtempós szerzeménnyé szélesedik ki, olyan mint egy közelgő vihar.
Az Aftershock punkos, húzós és lendületes; igazi energialöket, amely előkészíti az album utolsó szakaszát. A kellemes bevezetővel induló, majd felgyorsuló Armed and Dangerous izgalmas, hangulati hullámvasút. A Medusa-t úgy, ahogy van, imádom – dallamos, fogós, lüktető és elementárisan energikus. A végén pedig a szélvész tempójú thrash-rakéta, a Gung-Ho zárja a lemezt, egy kis humoros geggel megfűszerezve. Érdekesség, hogy az Armed and Dangerous és a Gung-Ho még az előző korszakból került át a lemezre.
A kritikusok szerint a Spreading the Disease az Anthrax első igazán kiforrott albuma volt, amely megalapozta a thrash metalban betöltött szerepüket. A rajongók körében is az egyik legkedveltebb lemez maradt: az energikusság, a markáns riffek és Belladonna énekstílusa, óriási hatást gyakorolt rájuk.
1986 végéig 100 000 példányt adtak el az Egyesült Államokban, később pedig bearanyozódott, ami 500 000 eladott darabot jelent. 2015-ben újra kiadták. Egy tavalyi koncerten az A.I.R., a Madhouse és a Medusa is szerepelt a setlistben.
Jó volt újra elővenni ezt az albumot – egyáltalán nem kopott meg, sőt ugyanolyan hatással volt rám, mint negyven éve. Leszögezhetjük, hogy a Spreading the Disease volt az Anthrax igazi áttörése: elindította őket a thrash metal elit felé, és segített kialakítani a műfaj amerikai arculatát.
Az album dallistája:
01. A.I.R.
02. Lone Justice
03. Madhouse
04. S.S.C./Stand or Fall
05. The Enemy
06. Aftershock
07. Armed and Dangerous
08. Medusa
09. Gung-Ho
Fodor Attila
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
