„A metal nem halott” – Kreator, Carcass, Exodus, Nails koncertbeszámoló a Barba Negrából
Kreator, Carcass, Exodus, Nails – 2026.04.13., Barba Negra
Április 13-án Budapesten a tavaszi szél fújt. A város még nem teljesen nyugodott meg, de estére már újra mozgásba lendült valami: feketébe öltözött alakok indultak el a Barba Negra felé. Nem volt ez átlagos nap, és mindez nem is kívánt átlagos estét. Odabent pedig egy egészen kivételes line-up állt készen – Kreator, Carcass, Exodus és Nails. Mi pedig ott voltunk, hogy megnézzük.
A Nails elejére érkeztem a helyszínre, amikor már meglepően sokan voltak bent, főleg ahhoz képest, hogy ők „csak” a negyedik előzenekar voltak. Az amerikai hardcore/punk brigád viszont nem kertelt. Nem építkeztek, nem hangoltak rá senkire, nem bemelegíteni jöttek. Azonnal pofán rúgtak.
A hangzás pedig – és ezt fontos előre leszögezni – brutális volt, a szó legjobb értelmében. Én általában az elsők között vagyok, akik örömmel szedik szét a Barba Negra hangzását, de most egyszerűen nem volt mibe belekötni: minden a helyén volt. Innentől az est egy jelentős része le is lett tudva, nem kell erről többet beszélni.
A Nails nem finomkodott. A gitár darált, a dob odavágott, folyamatosan. Todd Jones hangja pedig egy kíméletlen, gyilkos erejű üvöltés volt, ami úgy átment rajtad, akár egy lavina. És ami talán még fontosabb: a közönség azonnal reagált. Testek mozdultak, izzadság jelent meg, beindult a kör, és onnantól nem volt visszaút. Azonnali merülés. Az egész koncert úgy működött, mint egy becsapódás. Nem volt kegyelem.
Nekem a Nails zenéje néhol már túl nyers, túl direkt. Megvan ennek a helye és az ideje egyébként, de valószínűleg magamtól nem ezt teszem fel otthon. Ennek ellenére élőben minden a helyén volt. Itt és ebben a térben pontosan így kellett szólnia.
A Nails setlistje:
01. Suffering Soul
02. Lacking the Ability to Process Empathy
03. Conform
04. Scum Will Rise
05. Violence Is Forever
06. God's Cold Hands
07. Wide Open Wound
08. Made to Make You Fail
09. I Can't Turn It Off
10. I Will Not Follow
11. Endless Resistance
12. You Will Never Be One of Us
13. Unsilent Death
Következett egy rövid pihenő. Gyors telefon csekk, megnéztem, mi történik odakint, mert – lássuk be – épp nem egy átlagos hétfő volt kint sem. Aztán gyorsan vissza is tért minden a helyére, hiszen itt most más számított.
Kint, a bejárat környékén Winkler Róbert tűnt fel, ahogy egy cimborájával izgatottan számolgatták, hány perc van még hátra. Nem kellett sokat találgatni, mire vártak. Hamarosan kezdett a legenda: az Exodus.
Bevallom, eddig még nem láttam az Exodust, ami azért elég komoly hiátus, ha az ember metalban utazik. Mert itt tényleg az alapokról beszélünk. Elég csak Kirk Hammett nevét bedobni, aki innen indult tovább a Metallica felé, de ugyanígy ott van Gary Holt is, aki évtizedek óta viszi a zenekart, és közben a Slayer soraiban is letette a névjegyét. Holt egyébként a korán érkezőknek a frissen, magyarul is megjelent könyvét is dedikálta (rendelés itt).
A koncert első taktusai a We Will Rock You voltak. Innen már sejteni lehetett, mi jön. Rockolva leszünk. Így is lett. Atyavilág, micsoda koncert volt!
Ezek az emberek már mindent láttak, és pont ettől könnyebb nekik. Nem akarják túltolni, nem akarnak bizonyítani. Nem akarják elmagyarázni, hogy még mindig relevánsak. Egyszerűen csak felmennek, és lekapják a fejedet.
És ez rohadtul felszabadító. Egy Bonded by Blood vagy egy A Lesson in Violence valami egészen csodálatosak voltak. A közönség pedig hálás volt: „Exodus! Exodus!” – zúgta a terem. Közben Rob Dukes folyamatosan hajtotta a tömeget, újra és újra beindítva a circle pitet. A csúcspont persze a The Toxic Waltz volt. Én pedig csak azon gondolkodtam, ahogy hallgattam a szertartást, hogy basszus, igen, ez bizony a thrash egyik legősibb formája.
És működött. Én imádtam minden percét!
Az Exodus setlistje:
01. 3111
02. Bonded by Blood
03. Deathamphetamine
04. Blacklist
05. Goliath
06. A Lesson in Violence
07. The Toxic Waltz
08. Strike of the Beast
Koncertre járni nem egyszerű dolog. Sőt, manapság inkább kifejezetten fárasztó mulatság. Négy zenekart végignézni egy este alatt már komoly fizikai teljesítmény: állás, várakozás, a folyamatos hangerő, a tömény zenei terhelés – nem csak a színpadon történik munka. A Carcass idejére már én is kezdtem érezni a lábaimat, úgyhogy végül hátrébb húzódtam, és onnan néztem végig a koncertet. Nem bántam meg. Sőt, talán még jobban is működött így.
Kontrollált. Ez az első szó, ami eszembe jut róluk. Minden hang a helyén van, minden váltás pontos, minden leütésnek funkciója van, de mégsem válik az egész klinikaivá. Pedig nagyon könnyen azzá válhatna.
A Heartwork-érából származó dalok élőben különösen érdekesek. Papíron már szinte melodikus death metal, sőt, helyenként kifejezetten „szép” zenék ezek, de élőben mindig ott marad bennük valami diszkomfort. Egy apró torzulás, egy feszültség a dallam alatt, amitől sosem lesz igazán kényelmes belehelyezkedni. Mintha direkt nem engednék, hogy teljesen elengedj.
A régebbi, grindosabb korszak darabjai pedig egészen másképp működtek. Nem hangzásban voltak mocskosak – mert a hangzás itt is pontos volt –, hanem hangulatban És ehhez a közönség is teljesen máshogy állt hozzá. Itt nem azonnali őrjöngés indult be, mint mondjuk az Exodusnál. Inkább figyelem volt. Az emberek nézték, követték, próbálták lekövetni a váltásokat, a szerkezetet. Aztán persze beindult a buli is, de a hangulat egyértelműen más volt, mint korábban. Elképesztő zenészek ez a fickók.
Nincs pontatlanság, egy elcsúszott váltás, hiba.. Itt mindenki pontosan tudta, mit csinál, és ezt végig tartották is. És mégsem lett hideg. Ez a legnagyobb trükkjük véleményem szerint. Hogy miközben technikailag szinte hibátlan az egész, közben végig megmarad benne az a nyugtalanító, kissé – hogy is mondjam – undorító atmoszféra, ami miatt a Carcass kiemelkedik műfaján belül is.
A Carcass setlistje:
01. Unfit for Human Consumption
02. Buried Dreams
03. Incarnated Solvent Abuse
04. No Love Lost
05. Death Certificate
06. Dance of Ixtab
07. Genital Grinder
08. Exhume to Consume
09. Corporal Jigsore Quandary
10. Heartwork
Nem maradt más hátra, mint egy újabb rövid pihenő, és az a jól ismert, enyhén türelmetlen helyezkedés a tömegben: megpróbáltam belőni a lehető legjobb pozíciót a színpad előtt. Mert jött a német óriás, a Kreator.
Őket sem láttam még élőben, pedig régóta ott vannak nálam a polcon, fejben és lejátszási listákon is. Így aztán az izgatottság nem volt kérdés. Vártam a monumentalitást, a német precizitást, a díszleteket, a fényeket, és persze magát a zenét.
Nem csalódtam. De még mennyire nem.
Régóta vallom – legalábbis zenei értelemben biztosan –, hogy ha valamit igazán jól el akarsz végeztetni, bízd a németekre. Ez most sem volt másképp. Ez egy patikamérlegen kimért, professzionális metal produkció volt. Sőt, több annál: ez már inkább színház volt. Én meg imádom a színházat, főleg ha hangos és gonosz!
Az öreg Mille Petrozza fantasztikus volt. Nem egyszerűen „eljátszotta” a frontembert, hanem vezette az egészet. Nem volt távolság közte és a közönség között, pedig minden adott lett volna hozzá: a méret, a látvány, a státusz. A színpad két oldalán hatalmas démonok tornyosultak, mellettük lángok csaptak fel, a fények villogtak, mintha tényleg valami pokoli díszletbe csöppentünk volna. A színpad robbant, izzott, és közben mégsem nyomta agyon a zenét, hanem felerősítette azt.
A setlist ráadásul nem a múltba menekült. A klasszikus korszak mellett ott voltak az újabb dalok is, és egy pillanatra sem húzták vissza az estét. Sőt. Egy Hail to the Hordes vagy a Hate Über Alles pontosan ugyanakkora reakciót kapott, mint a Pleasure to Kill.
És ettől lett az egész több, mint egy sima nosztalgiashow. Ez egy elképesztően erős, modern, mégis klasszikus metalprodukció volt. Látványban szinte színház, zeneileg pedig végig pengeéles.
És zárásként egy dolgot nagyon szeretnék megjegyezni. Annyiszor hallani innen-onnan, hogy a metal egy öregedő műfaj. Közben fiatal kutatók metal konferenciát szerveznek az ELTE-n, nap mint nap tizenévesek jönnek szembe az utcán Iron Maiden-pólóban, és hétfőn este is kaptam egy újabb, elég egyértelmű bizonyosságot: rég láttam ennyi rohadt menő tizenévest és korai huszonévest egy metal koncerten.
Répagatyás, zenekaros pólós srácok pörögtek a pitben egy 1982-ben alakult Kreator buliján. Elképesztő. A metal nem halott, kedves emberek. A metal itt van. És maradni is fog.
És emiatt kifejezetten boldog vagyok.
A Kreator setlistje:
01. Seven Serpents
02. Hail to the Hordes
03. Enemy of God (With Coma of Souls Intro)
04. Satanic Anarchy
05. Sergio Corbucci Is Dead
06. Hate Über Alles
07. People of the Lie
08. Betrayer
09. Krushers of the World
10. Hordes of Chaos (A Necrologue for the Elite)
11. Satan Is Real
12. Loyal to the Grave
13. Mars Mantra
14. Phantom Antichrist
15. Tränenpalast (with Britta Görtz)
16. Endless Pain
17. 666 – World Divided
18. Violent Revolution
19. Pleasure to kill
Varga Máté
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
