Minden, amit a Rockmobilról tudni kell - Csatlakozz a legkedvezőbb árú előfizetésekhez!
A Rockmobil egy két éve létrejött kezdeményezés, amely annak érdekében indult útjára, hogy összefogja a hazai rockzenei közösséget, támogassa az előadókat, és ahol nem utolsó sorban a legjobb árú korlátlan mobil csomagok várnak, és hallgathatod a rock rádiókat a mobiltelefonodon. Ennek apropójából beszélgettünk a Rockmobil projectvezetőjével, Lajer Lászlóval.
Rockbook: Hogyan kezdődött a Rockmobil története? Mikor és mi ihlette?
Lájer László: Alapvetően a gondolat 2020-ban született meg, amikor a COVID járvány miatt minden a feje tetejére állt. A Rockmobil a Netfone Telekom brandje, amely teljes egészében magyar tulajdonú cég és mobil szolgáltatással foglalkozik. A tulajdonosok rockzene kedvelők, sőt egyikük maga is dobos egy zenekarban. Mivel ezen időszakban teljesen megszűntek a koncertek és a fellépési lehetőségek így a zenészek szinte megélhetés nélkül maradtak, ezért jött az ötlet, hogy létrehoznak olyan előfizetői csomagokat, ahol a rockzene kedvelői az előfizetésük által támogatni tudják kedvenc magyar zenészüket vagy zenekarukat. Sajnos a járvány lecsengése után most ismét nagyon aktuális, hiszen a zeneipar minden gazdasági változásra az egyik legérzékenyebb szakma. Az energiaválság miatt főleg most, a téli időszakban, mikor a művelődési házak és koncerthelyszínek fűtési gondokkal küzdenek (legtöbbjük be is zárt) ismét veszélybe került a koncertezés. Gyakorlatilag innen jött az ötlet, hogy egy passzív jövedelemhez jussanak azok az előadók, akik eddig és remélhetőleg ez után is annyi örömöt szereznek nekünk zenéikkel.
Rockbook: Mi a célotok? Mit szeretnétek megvalósítani?
L.L.: A cél természetesen az, hogy minél több előfizető csatlakozzon ehhez a nemes célhoz. Mi mindent megteszünk azért, hogy a csomagjaink a lehető legkedvezőbb áron legyenek elérhetőek és ennek ellenére a támogatás összegét is magába foglalják.
Rockbook: Miért előnyös egy Rockmobil előfizetés a többi szolgáltatóhoz képest?
L.L.: Egyrészről azért is, mert mint említettem nagyon kedvező áron lehet a csomagjainkra előfizetni, másrészről pedig, aki már csatlakozott az tapasztalhatta azt is, hogy a támogatott zenekarok különböző felajánlásokat tesznek az őket támogató előfizetők felé. Gondolok itt koncertbelépőkre, egy vagy több napos fesztiválbelépőkre, vagy dedikált lemezekre, stb… Ezeket érdemes is figyelni, mert mindig kitalálunk valamit, hogy kifejezzük hálánkat azok felé, akik minket választottak.
Rockbook: Ha valaki már előfizető más szolgáltatónál, de szeretne csatlakozni a Rockmobilhoz, mi a teendője?
L.L.: Ez nagyon egyszerű! A weboldalunkon keresztül le tudja adni a rendelését és kiválaszthatja a számára legkedvezőbb csomagot, valamint a támogatni kívánt zenekart. (ezt itt a ti oldalatokon található linkre kattintva is egyszerűen elérheti). Kollégáink telefonon megkeresik az ügyfelet, és mindent elintéznek. Ha valaki a telefonszámát szeretné megtartani, de átjönne hozzánk annak sincs semmi akadálya. A folyamat ugyanaz. Leadja a rendelését és mi mindent intézünk helyette.
Rockbook: Melyek a legnépszerűbb díjcsomagaitok?
L.L.: Erre azért nehéz válaszolni, mert mindenkinek más a fontos. Jelenleg 10 díjcsomagunk (a cikk alján megtekinthetők) van és szerintem minden igényt ki tudunk elégíteni. Érdemes viszont követni minket, mert valamelyik díjcsomagunk akciósan választható!

Rockbook: Segítsünk egy kicsit a majdani előfizetőknek! Kinek milyen díjcsomagot ajánlotok? Melyek az egyes díjcsomagok legnagyobb előnyei?
L.L.: Két típust emelnék ki. Vannak a korlátlan beszélgetést tartalmazó csomagjaink és a 100 perc beszélgetést tartalmazók. Mindkettő esetében a felhasználható adatforgalomban van a különbség attól függően, hogy ki mennyit használja a netet. 1G-tól 100G-ig több variáció is található a repertoárban.
Rockbook: Milyen extra szolgáltatás(ok)ra jogosult egy új előfizető?
L.L.: Az extra, az mindig az akciós csomagban rejlik, hiszen az új előfizetők mindig az aktuálisan legjobbat tudják választani. Illetve időről-időre szervezünk játékokat az új előfizetőinknek, akik különböző nyereményekben részesülnek.
Rockbook: Olvastam, hogy különböző előadók/zenekarok támogatására is van lehetőség. Ez alatt mit kell érteni?
L.L.: Minden Rockmobil előfizetés után támogatást nyújtunk a kiválasztott zenekarnak, függetlenül a díjcsomagtól. Ez nem azt jelenti, hogy az előfizetőnek többe kerül az adott előfizetés, hanem azt, hogy ő mondhatja meg, mi melyik bandát támogassuk. Természetesen van mód extra támogatásra is, ez viszont az előfizető döntése, ami már az előfizetés díján felüli összeg. Ez opcionális, tehát nem kötelező.
Rockbook: Készülékvásárlásra van lehetőség?
L.L.: Természetesen készüléket is vásárolhatnak az előfizetők. A készülékek listáját szintén a weboldalunkon megtalálják.
Rockbook: A vezető szolgáltatóknak (Vodafone, T-Com, Yettel) a nagyobb településeken van kirendeltsége, ahol intézhetjük az ügyes-bajos dolgainkat. Nálatok hogyan zajlik az ügyintézés?
L.L.: Ez az egyik legnagyobb előnyünk, hogy telefonon mindent el tudnak intézni ügyfeleink. A díjszabásaink is azért kedvezőek, mert nem kell üzleteket fenntartanunk, és az ezzel járó többletköltségek így nem épülnek bele az előfizetői díjakba.
Rockbook: Még valami említésre méltó, amit esetleg tudnunk kell?
L.L.: A piacon mi adjuk a legjobb áron az előfizetéseket, ezért felmerül a kérdés: „Miért fizetne bárki dupla árat ugyanazon szolgáltatásért, mint nálunk?” A lefedettségünk tökéletes, mivel ugyanazon átjátszó tornyokat használjuk, mint bármely más szolgáltató. Ennek bárki utánajárhat! Illetve még egy fontos információ: Január 3-án bevezetjük a VOLTE szolgáltatásunkat is.
A Rockmobil aktuális csomagjai (az árak bruttóban értendőek):

100 perc beszélgetés belföldön + 1GB havi adatkeret: 1990 Ft/hó

100 perc beszélgetés belföldön + 4GB havi adatkeret: 2990 Ft/hó
(Megrendelem)

100 perc beszélgetés belföldön + 20GB havi adatkeret: 3890 Ft/hó
(Megrendelem)

100 perc beszélgetés belföldön + 50GB havi adatkeret: 3990 Ft/hó
(Megrendelem)

100 perc beszélgetés belföldön + 100GB havi adatkeret: 4990 Ft/hó
(Megrendelem)

Korlátlan beszélgetés belföldön + 1GB havi adatkeret: 3990 Ft/hó
(Megrendelem)

Korlátlan beszélgetés belföldön + 4GB havi adatkeret: 4590 Ft/hó
(Megrendelem)

Korlátlan beszélgetés belföldön + 20GB havi adatkeret: 4890 Ft/hó
(Megrendelem)

Korlátlan beszélgetés belföldön + 50GB havi adatkeret: 4990 Ft/hó
(Megrendelem)

Korlátlan beszélgetés belföldön + 100GB havi adatkeret: 5990 Ft/hó
(Megrendelem)
További részletekről és külföldi percdíjakról itt olvashatsz.
BP