Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nagy sikert aratott a Neurosis váratlanul megjelent új albuma



A Neurosis március 20-án, hét évvel az utolsó koncertjük és tíz évvel a legutóbbi nagylemezük megjelenése után bejelentette a visszatérését az Isis-ből és a Sumac-ből ismert Aaron Turner-rel a mikrofonnál és rögtön közzé is tették An Undying Love for a Burning World című új albumukat, ami hatalmas sikert aratott a rajongók körében, a zenekar pedig köszönetet is mondott nekik ezért.
 
"Szeretnénk őszintén és tiszta szívből megköszönni nektek a visszatérésünkre és az új lemezünkre érkezett elsöprő erejű reakciókat! Igazán megtisztelő ez a fogadtatás számunkra és nem is nagyon találunk rá szavakat. A legmerészebb álmainkban sem számítottunk erre. Mi mindig is az 'adj bele mindent, de ne várj cserébe semmit' elv alapján alkottunk és elsősorban önmagunknak írtuk meg azokat a dalokat, amelyek éppen kikívánkoztak belőlünk, a mostani élményeink azonban egyértelműen bebizonyították, hogy ez az egész messze túlmutat rajtunk és olyan katartikus energiaáramlás jött létre köztünk, amelyhez foghatót nem sokszor látni, főleg nem az internet pöcegödreiben.
 
Sokan írtátok, hogy az új albumunk igazi ajándék számotokra és nekünk pedig éppen az ilyen visszajelzésekkel adtátok a legnagyobb ajándékot. Nekünk pont az ad erőt és reményt, hogy mi erőt és reményt adhatunk nektek. Az a mindent elsöprő szeretet és páratlan elfogadás, amely a legújabb 'családtagunk' érkezését övezte, egyértelműen igazolja, hogy érdemes volt megszületnie és valóban itt van a helye köztünk.
 
'Nem is emlékszem, hogy mi hozott össze utoljára ennyi embert a neten. Visszakaptuk a lelkünket.' 'A gyógyulás megkezdődött.' Ez a két vélemény tökéletesen összefoglalja azt, amit mi is érzünk. Tudjuk, hogy ez nem csupán a zenekar érdeme, hanem mindannyiunké, hiszen közösen hoztuk létre ezt az érzelmi megtisztulást, ami összekovácsol minket és erőt ad nekünk a folytatáshoz. Köszönjük, hogy a részesei lehetünk ennek!"
 
A Neurosis új albuma meghallgatható az alábbi lejátszási listán: