Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rómeó Vérzik, Holtidő koncertbeszámoló - Kazincbarcika, Diamond Club 2014.04.26.

A Rómeó Vérzik 20. éves turnéjának kazincbarcikai állomásán csíptük el a zenekart. Koppányék tavaly adták ki hetedik albumukat, ami furcsamód a Három címet viseli. Tavaly a Püke helyére érkezett Ermi is távozott a bandából és a zenekar úgy döntött trióban folytatja tovább. De a szerencse azért nem kerülte el az együttes háza táját. A Három című albumuk aranylemez, a Kalózhajó az év dala lett, sőt Szlovákiában elnyerték az év zenekara címet is. Ezek után kíváncsian vártam, hogy szólalnak meg trióban a Rómeó Vérzik dalok.

Az estre két vendégzenekar is meg volt hirdetve, ám a Psychogang fellépése, betegség miatt meghiúsult. Így a herédi Holtidő zenekarra, maradt a közönség bemelegítése. Nem tudom tudatosan tervezték-e, vagy csak a Psychogang kiesése miatt jutottak több játékidőhöz, mindenesetre a programjuk kicsit hosszabb volt, mint 40 perc, amit általában a vendégzenekarok szoktak kapni. Bár a Holtidő egy 10 éves múltra visszatekintő együttes, 2 albummal a háta mögött, eddig nem volt hozzájuk szerencsém. Mivel nem ma kezdték a zenélést, így megvan a kellő színpadi rutin, és egység a csapatban. A dalok is kellőképpen fogósak, leginkább a Depresszió, Road és Tankcsapda hatásait véltem bennük felfedezni. A közönség is jól fogadta őket, mondhatni egy kisseb rajongótábor bulizott a színpad előtt. Ennek megfelelően többen kívülről fújták a szövegeket is. Pillanatokon belül jó hangulatot teremtettek. Olyannyira jól érezte magát a zenekar is, hogy a gitáros srác a koncert vége felé le is jött a közönség közé gitározni. Kiváló alapozást nyújtottak a Rómeó Vérziknek.

 

 

A Holtidő zenekarral nemrég készült interjúnkat itt elolvashatjátok.

A koncerten elhangzott dalok:

01. Ébredj
02. Lesz ami lesz
03. Amíg szárny feszül
04. Táplálj még
05. Se földön se égen
06. Ne hazudj
07. Tegnaptól máig
08. Másik tavasz
09. Himalája
10. Nem akarok jobbat
11. Azért mert
12. Leszek én
13. Mindent bele

 

Holtidő - Tegnaptól máig

 


Szinte hihetetlen, hogy a Rómeó Vérzik már 20 éve okoz nekünk kellemes zenei élményeket. Mintha csak tegnap hallottuk volna a Növesztem a hasamat, amivel annak idején berobbantak a rockzenei köztudatba, és lettek országosan is ismertek, pedig már annak is 12 éve. Azóta a zenekar pályája felfelé ível, jelzi ezt az aranylemez, ami a mai lemez eladásokhoz mérten tényleg kimagasló teljesítmény, valamint az év zenekara titulus. Dicséretes, hogy ha egy banda ennyi idő után is a színpadon tud állni és ugyanolyan elánnal vinni a Rock n’ Roll zászlaját. Nekünk pedig, akik elejétől figyelemmel kísérjük a csapat munkásságát jelzi, hogy hogy elrepült felettünk az idő. Mint említettem, a Rómeó Vérzik legénysége 3 főre redukálódott. Ez részben előnyös, mert a kisebb színpadokon is jól elfér a zenekar, viszont néhol hiányzik, hogy egy másik gitár is vastagítsa a hangzást. Szerencsére Koppányék tudnak olyan jó hangulatot csinálni, hogy az ember megfeledkezik a plusz gitár hiányáról. A Helló édessel bele is csaptak a lecsóba, aztán nem is engedtek lazát. Megtudtuk, hogy mindegy a R n’ R miről szól, a fontos, hogy Érezd magad jól. Koppányék meg is tettek mindent, hogy jól érezzük magunkat. Mivel ez nem az új lemez bemutatója volt, hanem egy jubileumi turné, így egy „best of” jellegű műsort láthattunk az összes nagy slágerrel. Persze egy-egy személyes kedvenc biztosan hiányzott valakinek. Mindent nem lehet másfél órába belesűríteni. Természetesen a legutóbbi albumot is érintették, stílusosan „három” dal erejéig. Végig felfokozott volt a hangulat. Nem volt egy perc laza sem, se a zenekar, se a közönség részéről. Koppányék bevallásuk szerint, csak erre az alkalomra szedték elő a Keleti Rock N’ Roll-t, majd jött a Ne fogj vissza, de gondolom ez senkinek fejében meg nem fordult. Nem hagyhatták ki a Kalózhajót, ami az év dala lett, valamint a Térdelj Elém c. nagysikerű szerzeményt sem. A végére még a Piros 19-re is tudtak lapot húzni az Ördög, az Isten-el, a Hol vagytok kurvákkal, és az elengedhetetlen Kiskakassal. Persze a közönség nem elégedett meg a több mint egy órás műsorral, és hangos „Nem állok meg, én Növesztem a hasat amíg izzik addig ütöm a vasat” kórussal követelte ezt a legnagyobb és kihagyhatatlan Slágert. Koppányon azért ma már látszik is, hogy annak idején komolyan gondolta ezeket a sorokat.

 


A koncerten elhangzott dalok:

01. Helló édes
02. Érezd jól
03. Engedd belém
04. A három
05. Keleti Rock n’ Roll
06. Amitől félsz
07. Ne fogj vissza
08. Kalózhajó
09. Ártatlan vagyok
10. Piros 19
11. Térdelj elém
12. Trójai faló
13. Rock n’ Roll
14. Az Ördög, az Isten
15. Hol vagytok
16. Kiskakas
17. Növesztem a hasam

Itt járt tehát az Ördög, az Isten, a Halál Somorjáról, és bebizonyította, hogy a Rock N’ Roll örök és elpusztíthatatlan, és hogy megérdemelték az Év zenekara címet, valamint az aranylemezt.

 

A Rómeó Vérzik-kel készült egy korábbi interjút itt elolvashatjátok.

 

Rómeó Vérzik - Kalózhajó

 


Facebook:

Holtidő: https://www.facebook.com/Holtido?fref=ts

Rómeó Vérzik: https://www.facebook.com/romeoverzik?fref=ts


Bodzilla/Bej
 

Címkék: 
Rómeó Vérzik
Holtidő