Steve Vai - "Számomra nem volt rossz és csúf dolog a 'hair band' éra"
Steve Vai-t egy interjúban a „hair band” éráról kérdezték, valamint az 1990-ben megjelent Passion & Warfare albumáról. A világhírű gitáros így emlékezett:
„A jó dolog az volt, hogy egy rocksztár számára a ’80-as évek voltak a legalkalmasabbak erre. A legfurcsább ruhákat kellett viselnünk a színpadi show alatt, mely tonnányi fénnyel és kellékekkel volt megspékelve. Rohangálni kellett fel alá a színpadon és iszonyatos partikat kellett összehozni, úgy hogy mindent beleadtál. Számomra nem volt rossz és csúf dolog.”
„A ’80-as évek rocksztár korszaka után tudtam elkezdeni foglalkozni azzal a zenével, ami körvonalazódott a fejemben. Azt gondoltam, hogy vége a karrieremnek, és majd nagyon lehúzzák a zenémet, de szerencsére nagyon jól fogadták a lemezt. Ekkor jött el a teljes alkotói szabadságom időszaka. Visszatekintve azt gondolom egy bátor elhatározás volt részemről, de akkor ez tűnt a leglogikusabb dolognak.”
Steve Vai - Passion And Warfare


