Tánc, zene, tempó, erő – az Instantban játszott a Black Tusk (koncertbeszámoló)
Black Tusk, Boru, Vér - 2024.10.14., Instant-Fogas Komplexum
Amióta láttam, hogy lesz, Black Tusk-buliként gondoltam a hétfő esti koncertre, noha elsősorban a Fiesta de Corbata második részeként hirdették a dolgot. Az elsőn két amerikai zenekar, a Portrayal Of Guilt és a Müscle Wörship játszott tavaly. Távolinak tűnhetnek egymástól stílusaik, a black metal és a post-punk, de abban az underground közegben mozognak, mindkettőre lehet érdeklődés ugyanazoktól az emberektől. Volt még magyarok részéről Anchorless Bodies, Boru és VLKN, screamo hardcore és friss lendülettel, kreatívan tolt black, szóval tényleg volt itt minden, mint a búcsúban.
Ehhez képest az idei, második kiadás tényleg egy kisebb klubkoncertté szelídült, miután a sludge-ban nyomuló Lord Dying egészségügyi problémákra hivatkozva lemondta a teljes európai turnéját. (Remélhetőleg semmi végzetes, és meggyógyul, akinek meg kell.) Nagy kár, mert bár előzőleg nem ismertem őket, de tényleg van lendület bennük, különösen a klipes I Am Nothing / I Am Everything dalban. Mindenesetre ha jöttek volna, a tavalyinál azért így is egységesebb lett volna a kínálat, hiszen a Black Tusk is sludge-ként van számon tartva. Értsünk ez alatt épp bármit – sokféle mindenre gondolhatunk. A Black Tusk jól azonosítható színtér része, a Baroness-szel és a Kylesával együtt a georgiai Savannahból indultak, zenéik között is sok azonosságot találhatunk. A Black Tusk a többihez képest direktebb, járt utat a járatlanért el nem hagy, zenéje az elmúlt tizenöt évben őrizte a főbb vonásait. Talán ennek is része volt abban, hogy az első albumok után kicsit elveszítettem őket, nem követtem szorosan az új lemezeket. De könnyű volt felvenni velük ismét a tempót, pótolva a 2016-os Pillars Of Ash, a 2018-as T.C.B.T. és az idei The Way Forward lemezt. Az utóbbit is jöttek bemutatni az Instant-Fogasba, a tavalyin is fellépő Boruval, illetve a death metalt játszó Vérrel. Na meg volt disztro most is, underground ínyencfalatok tömkelege cédén, kazettán.
A Vért nem ismertem eddig, de miután egy érdeklődő külföldinek kétszer is elmagyarázhattam, hogy a nevük mit jelent, egészen közel kezdtem érezni magamhoz. Modern hangszerelésű death metal ez fiatalos lendülettel, friss ízekkel, és a megszólalás is egészen rendben volt számomra. Olyasféle death metal ez, amelyet nem feltétlenül hallgatok otthon, bár a háttérben elszólhat épp ez is, élőben viszont abszolút elbólogat rá az ember.
Vér
A Borut már régóta meg terveztem megnézni, különösen a 2021-es Kyth Wylag Felleyn EP óta. Az idei Self-Dealer nagylemezzel aztán sikerült emelni a tétet, érezni rajtuk a fejlődést a 2018-as Inertiát követően. Doom/post-metal pusztulat ez black ízekkel, de nagyon egyedien, ötletektől telten tálalva. Belassult világvégi zene, dühödt acsarkodás, éjsötét hangulatok. Hiába nagyon másféle zene, ezt a jellegű újító lendületet illetően illik hozzá például az énekesen látott Author&Punisher-felső.
Nehéz a Borut egyetlen kategóriába beszuszakolni, hasonlóképp egyébként olyan, az utóbbi tíz évben berobbant csapathoz, mint a Haenesy vagy az Ygfan. Élőben is tudják hozni azt az erőt, ami a zenéjükben van, bár esetükben – szemben mondjuk a Vérrel – azért még inkább az otthoni hallgatásra esküszöm.
Boru
A Black Tuskot feltehetően a benne lévő lendületért, energiáért szeretik a legtöbben. Ironikusabb nem is lehetett volna, amikor a frontember a közepén megjegyezte, hogy túl lassúak talán, majd belekezdtek egy még az addigiaknál is gyorsabb dalba. A szett magját valóban az új lemez, a Way Forward számai jelentették, de végigszántottak azért a teljes életművön. A magam részéről többet is elviseltem volna kedvencemről, a gyönyörű John Baizley-borítóval felturbózott 2010-es Taste The Sinről. Különösen a klipes Red Eyes, Black Skies illene még ma is a koncertanyagba, biztosan a fellépések egyik kimagasló pillanata lehetne. De oda tartozik az is, amikor erről a lemezről felhangzik a jellegzetes gitárdallamokkal nyitó Embrace the Sun. Ha meg kellene határoznom a Black Tusk-hatást, mindenképp ezt a számot kezdeném dúdolni a fantasztikus nyitánnyal és a jellemző ugrásaival.
Egyébként teljesen jól fel lehetett készülni a koncertre, nemigen variálnak a turnén a játszott dalokat illetően. Van Brewing the Storm és Crossroads and Thunder a 2011-es Set the Dialról, Born of Strife a Pillars of Ashről vagy Closed Eye a T. C. B. T.-ről. A dalok annak ellenére, hogy egységes vonalat visznek, így is megjegyezhetőek, felismerhetőek, a koncert egyik csúcspontját jelentő God’s On Vacation éppúgy, mint a Scalped vagy a záró The Way Forward. A háromgitáros felállás és az, hogy mindegyik tag beszáll a vokálba, egyaránt hozzátesznek a csapat produkciójához.
A Black Tusk megbízhatóan hozza másfél évtizede ugyanazt a minőséget, és a dalaikban lévő elsöprő energia miatt kiváló koncertzenekarnak is bizonyulnak. A felénél nagyjából be is indult a pogó az amúgy viszonylag szellősebb közönségben – lehettünk volna azért többen, de szerencsére azért így is álltak mindenfelé emberek. Igaz, annak, aki szeret elférni egy koncerten, nem pedig nyomakodni, amikor a pult felé indul, ez kellemesebb lehet.
A buli hozzá illő módon úgy ért véget, mintha elvágták volna – lejátszották a mostanában szokásos záró The Way Forwardot, majd a visszatapsolásra már esélyt sem adtak, rögtön indultak is a szünetekben játszott dalok a hangszórókból. De hétfő este fél 11-kor talán nem is vágyott senki újabb és újabb rátevésre – meghallgattuk a tisztességgel eljátszott, erős programot, aztán mindenki ment is haza. Jó volt ez azért így.
Lakner Dávid
A beszámolóban szereplő Black Tusk fotók Horvátországban, a zenekar október 15-i, zágrábi koncertjén készültek (bővebben itt). A fotókat Katarina Vukoja készítette.
További képek: Boru (Bodnár Márton), Vér (Vér Facebook)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
