Type O Negative koncertlemez készül
A Type O Negative gitárosa, Kenny Hickey a Loaded Radio-nak adott interjújában elmondta, hogy készül egy koncertlemez, sőt, lassan már a célegyenesbe érnek a munkálatok.
"Most éppen egy koncertlemezen dolgozunk és nagyon izgatott vagyok emiatt. Már a keverés zajlik és a borító is készül."
A zenész ugyanebben azt is elárulta ugyanebben az interjúban, hogy számos megkeresést kaptak azzal kapcsolatban, hogy tartsanak egy Peter Steele emlékkoncertet és ő nyitott is lenne erre, azt azonban komoly kihívás lenne eldönteni, hogy ki lépjen fel a zenekarral, mivel olyan frontembert kellene találniuk, aki egyszerre tudja hozni Steele jellegzetes énekhangját és basszustémáit (bővebben itt).



