A zenekar, amelyik nem ismer lehetetlent: The Ghost Inside, The Southern Oracle, Wires koncertbeszámoló
The Ghost Inside, The Southern Oracle, Wires - 2025.06.10., Barba Negra Blue Stage
2011 után 2025 június 10-én ismét hazánkba látogatott a californiai The Ghost Inside. A metalcore csapat neve mára gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált a műfajon belül, 2015-ös buszbalesetükről pedig szinte nincs, aki ne hallott volna. A Dürer Kertet most lecserélték és a Barba Negra Blue Stage-ét vették be, két hazai zenekarral karöltve.
Az estét a feltörekvő Wires nyitotta. A négy srác a zajcore műfaját képviseli, amivel itthon határozottan nem lehet minden sarkon összefutni. Nem is csoda, hogy előbb vállaltak be egy pár állomásos EU turnét, mint itthon egy vidékit. Éppen ennek a turnénak a zárása volt ez a budapesti koncert és azt hiszem ezzel tényleg feltehették az i-re azt a bizonyos pontot. Én már többször is láttam őket élőben és határozottan állíthatom, hogy most is a maximumot nyújtották. Őszintén szólva kicsit furcsa volt egy ilyen hazai zenekart ekkora színpadon látni, hiszen nem ehhez vagyunk szokva. Persze abszolút megérdemelték, hogy itt legyenek és jó bemelegítők is voltak, de valószínű, hogy itthon nem fognak tudni akkora teret nyerni maguknak, hogy ez a színpadméret legyen a megszokott számukra. (a zenekarral készült podcast itt megtekinthető)
Wires
A The Southern Oracle neve már jóval több ember számára csenghet ismerősen. A 15 éves turnéjuk után nagyjából másfél évvel most léptek újra színpadra, ráadásul a felállás is változott kicsit. Budai Bélát a dobok mögött Milei Bálint váltotta, és azt kell mondjam, jelesre is vizsgázott. Már olyan dalt is hallhattunk a koncert során, ami ebben a formációban született meg. Érezhető volt a zenekar kihagyása, elég sok rajongó bukkant fel és a pogó is beindult, még ha csekély létszámban is. Egy elég komplett szettet kapott a közönség, a jól megszokott (és el is várt) erős breakdown-okkal és Kókai Barnabás hangja sem hagyott cserben senkit.
The Southern Oracle
Fél tízkor a főzenekarból Andrew Tkaczyk lépett először színpadra és foglalta el helyét a dobok mögött. Ő volt az, aki számára a zenekari tagok közül a horrorbaleset a legkomolyabb következményekkel járt, ugyanis jobb lábát térdtől lefelé elvesztette. Bár számára és a zenekara számára is már rutin, hogy a koncertek alkalmával egy road segítségével lekerül róla a műláb, engem annyira megérintett ez a jelenet, hogy már rég mindenki a színpadon volt, amikor realizálódott bennem, hogy kezdődik is a koncert.
Energiaszintből sem a színpadon, sem pedig a küzdőtéren nem volt hiány. Annak ellenére, hogy két hasonló jellegű és elég nagy hírértékkel bíró rendezvény is volt aznap a fővárosban, szép számban választották ezt az eseményt is. Többen még régebbi The Ghost Inside pólóban érkeztek, illetve amikor a frontember, Jonathan Vigil megkérdezte, hogy ki volt ott a legutóbbi koncerten, jópáran feltették a kezüket is. Ebből is következik, hogy most nem feltétlenül a fiatalabb korosztályoké volt a túlnyomó többség, de ez persze nem is baj. A lényeg a hangulat, amit persze egy pillanatig nem érhet panasz. Szokás szerint mindent lehetett látni, ami egy jó metál buli kötelező eleme: pogó, crowdsurf, teljes tüdőből ordítva éneklés.
A setlisten nem variáltak különösebben, ugyanazt hozták el, amit a mostani fesztiválokra is. Ennek az egyetlen hátránya, hogy a koncert nem sokkal volt több egy óránál, bár szerintem ha dupla ilyen hosszú koncertet tolnak le, sokunknak az sem lett volna elég. Vegyesen válogattak a legtöbb albumról, az utolsó, 2024-es Searching for Solace korongról hangzott el például kezdésként a Death Grip és az Earn It, de a Wash It Away sem maradhatott ki. Összességében persze elmondható, hogy a régebbi dalok népszerűbbek voltak a közönség körében, például a 2014-es Dear Youth nagylemezről a Move Me és az Avalanche szólt talán a leghangosabban, de a 2012-es Get What You Give-ről a The Great Unknown vagy a koncertet lezáró Engine 45 is az élen végzett.
Amit mindenképpen muszáj kiemelni, az a zenekari tagok közötti összhang. Nyilván közösen túlélni egy ilyen balesetet, feldolgozni annak tragédiáját, majd felállni pár év múlva nem kis erőfeszítés lehetett és ha valami, akkor ez biztosan megerősítette a srácok közötti kapcsolatot. Az pedig, hogy ilyen elszántan és profin tértek vissza és adnak azóta is estéről estére teltházas koncerteket világszerte, megmutatja, hogy mire képes valaki azért, amit igazán szeret. A baleset óta már két nagylemezük is megjelent, valamint a saját bulikon kívül a legnagyobb fesztiválokra is folyamatosan kapják a meghívásokat. (Minket is például a német Rock Am Ring és az osztrák Novarock közé szorítottak most be.) Ez persze nem csak és kizárólag az ő érdemük, a kitartó rajongótábor és a támogató közeg pont olyan sokat tud számítani, mint a saját elköteleződésük a zenélés iránt.
Nekem nagyon sokat adott ez a koncert és szerintem többen is vannak még így ezzel. A The Ghost Inside esete megmutatta, hogy azért, hogy valaki azt csinálhassa, amit teljes szívéből szeret, tényleg nem szabad ismernie a lehetetlent.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Death Grip
02. Earn It
03. Pressure Point
04. Out of Control
05. Wash It Away
06. The Great Unknown
01. Move Me
08. Dear Youth (Day 52)
09. Secret
10. Wrath
11. Mercy
12. Going Under
13. Faith Or Forgivness
14. Between the Lines
15. Avalanche
16. Aftermath
17. Engine 45
Matyi-Szabó Nóri
Fotók: Barba Negra
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
