Bejelentkezés

x
Search & Filters

instrumental rock

Az instrumentális rock a rockzene egy válfaja, ami azzal emeli ki a hangszerek hatását, hogy az ének szerepét akár teljesen visszaszorítja. Az instrumentális rock olyasmi, ami gyakorlatilag minden más rockzenei műfajban előfordulhat. Egyes előadók külön erre szakosodnak; ilyen pl. Joe Satriani, Steve Vai, Link Wray, Eric Johnson, Chuck Berry, Surfaris, Dick Dale, The Ventures, The Shadows, Jeff Beck, Paul Gilbert, Les Fradkin, Booker T and the MG’s és The Champs. Az instrumentális rock még a rock and roll első évtizedében (1950-es és ’60-as évek között), a brit invázió előtt élte fénykorát.

Eredet

A korai hangszeres dalok közül az egyik legemlítésreméltóbb a Bill Doggett Combo-tól a ’Honky Tonk” című dal, melyet feszes ütem és egy hullámzó szaxofon-szólam jellemzett. A blues stílusban játszó Jimmy Reed a ’Boogie in the Dark’ és ’Roll and Rhumba’ című dalokkal ért el sikereket a műfajon belül.

A jazz-szaxofonos Earl Bostic instrumentális számokkal támasztotta fel zenei karrierjét, többek között a ’Harlem Nocturne’-nel és az ’Earl’s Rhumboogie’-val. (Egyéb jazz-zenészek, akiknek szintén sikerült a stílusban nagyot alkotni: Tab Smith és Arnett Cobb.) Ezen kívül a ritmikus- és blues stílusú szaxofonosok is gyakran álltak elő instrumentális számokkal, pl. Big Jay McNeeley, Red Prysock és Lee Allen is, akinek a ’Walking with Mr. Lee’ című szerzeménye volt igen népszerű.

Az 1950-es évek során rengeteg hangszeres megoldású blues-nótáról tudunk. Little Walter mulatós hangulatú ’Juke’-ja például bombasztikus siker volt.

Az instrumentális slágerek jellemzően vagy az elektromos orgonát hangsúlyozták ki (The Tornados: ‘Telstar’, Dave "Baby" Cortez: ‘The Happy Organ’, Johnny&theHurricanes: ‘Red River Rock’), vagy a szaxofont (The Champs: ‘Tequila’, Bill Black Combo: ‘Don’t Be Cruel’, The Pilt down Men: ‘McDonald’s Cave’), de a leggyakrabban a gitáré lett a főszerep. DuaneEddy több ilyen slágert is gyártott, melyek közül talán a ‘Rebel ‘Rouser’ a leghíresebb.Eddy volt az egyik első olyan előadó a rock and roll történelmében, aki sztereóban adott ki lemezt. Link Wray ominózus’Rumble’ című dala valószínűleg az egyetlen olyan instrumentális sláger, amit valaha letiltottak a rádióadók.

A The Fireballs - akik soraiban ott zenél az ezer közül felismerhető gitáros George Tomsco is – pont hangszeres dalokkal törtek be a köztudatba, még a kései ’50-es évek végén (’Torquay’ és ’Bulldog’). Ez az együttes kísérletezte ki a gitár/gitár/basszusgitár/dob összeállítás működőképességét, melyek kikövezték az utat a The Ventures és a The Shadows zenekarok számára, nem beszélve a szörf-zene stílusról. A The Fireballs egyike volt azon kevés instrumentális együtteseknek, akik később sikeresen alakultak át vokális bandává; sőt, odáig mentek, hogy 1963 legnagyobb sikert arató száma is az övék volt (’Sugar Shack’).

Az 1960-as évek

A brit The Shadows együttes 1960-t követően adta ki az Európában nagy slágerekké avanzsált számaikat, mint pl. az ’Apache’-t, a ’Wonderful Land’-et, az ’FBI’-t, stb. Az ő sikerük receptje az amerikai Fender Stratocaster típusú gitár; brit Voxerősítő; és a vezérgitárhoz tartozó hangvisszaverő/visszhang-generáló készülék. A The Shadows (Cliff Richarddal) 1959-től 1963-ig uralta a zenei toplistákat, tehát addig, amíg ki nem tört a Beatles-láz, és amíg a DJ-k el nem vesztették érdeklődésüket a vokál nélküli dalok iránt.

A The Ventures precíz gitárjátéka sok későbbi rock-gitárosra is nagy hatással volt, emellett hozzájárultak a szörf-zene kialakulásához, ami akkoriban szinte kizárólag az erőteljesen visszhangos gitárra írt instrumentális dalokat jelentette.

A szörf-zene elég közkedveltnek számított az 1960-as években, a viszonylag egyszerű és dallamos mivoltával – ezalól egyedül Dick Dale jelent kivételt, aki a gyors gitárjátékáról híresült el. Dale-re nagy hatással volt a Middle East zenéje, és gyakran hagyatkozott szokatlan skálákra.

A brit inváziót követően a rock lényegesen megváltozott; ettől kezdve leginkább az R&B stílusban jöttek létre instrumentális számok. Közülük érdemes megemlíteni a Booker T. & the MG’s-t, valamint a szaxofonos Junior Walkert.

A Fleetwood Mac egy korai felállása Peter Green vezetése alatt felküzdötte magát az áhított első helyre a chartokon, mikor 1969 februárjában megjelent a gitárközpontú ’Albatross (composition)’.

Az instrumentális rock utolsó fontos fejleménye a brit invázió előtt nem más volt, mint LonnieMack saját verziója a Chuck Berry által írt ’Memphis’-ről, ami a Billboard Pop listán az ötödik helyet szerezte meg 1963 júniusában. Ez a teljes-hosszúságú, nagy szakértelmet igénylő gitár-dal – ami a blues skálát és a torzítást egyszerre alkalmazta – bevezette a blues-rock gitár korszakát. A korstílus Eric Clapton, Jimi Hendrix és Stevie Ray Vaughan kései munkássága alatt érte el csúcspontját. Régebben csak két olyan instrumentális rock szám létezett, ami képes volt beverekedni magát a Billboard listájának első öt helyére, s mindkettő 1960-ban jelent meg: Duane Eddytől a ’Because You’re Young’ és a The Ventures-től a ’Walk, Don’t Run.’

1964 augusztusában a Checker Records kiadó megjelentette a ’Two Great Guitars’ című albumot, amin a rock and roll úttörői, Chuck Berry és Bo Diddley játszottak. Ez a korong volt a rocktörténelem egyik legelső, kizárólag gitárjátékot tartalmazó lemeze.

Az 1970-es évek

A ’70-es évek jazz-mozgalma miatt gyakran a rock dalokba is belekevertek némi jazzt, így az olyan együttesek, mint a Return to Forever, Mahavishnu Orchestra és a Weather Report a rockzene kedvelői között is nagy rajongótáborra tettek szert.

A The Allman Brothers Bandet gyakran nem sorolják az instrumentális rockegyüttesek sorába, annak ellenére, hogy sok számukat meghosszabbítják és kiadják hangszeres változatban is. Erre jó példa a 22 percesre növelt ’Whipping Post’, ami az ’At Fillmore East’ című albumon hallható. Hangszeres számaik, mint pl. az ’In Memory of Elizabeth Reed’ és a ’Jessica’ a legnépszerűbbek közé tartoznak – a ’Jessica a Top Gear sorozat ’77-es és 2002-es változatában is feltűnt.

A ’70-es évek-ben Jeff Beck szintén készített 100%-ig instrumentális albumokat: ezek a ’Blowby Blow’ és a ’Wired’. Mindkettőt erős szálak fűzik a jazzhez, és a mainstream zene kedvelőinél is népszerűek voltak. A ’Wired’ számai között hallható Charles Mingus standard jazz stílusú ’Goodby Pork Pie Hat’-jének a feldolgozása is.

Valamennyi figyelmet a ’60-as, ’70-es évek progresszív rock és art rock stílusok művelőinek is szentelnünk kell. Közülük sokan éltek a virtuóz hangszeres előadások nyújtotta sikerrel, és bár akadtak instrumentális számaik, zenéjük nagyobb részében ének is hallható. King Crimson a ’60-as évek végétől a következő évtized végéig hatalmas rajongótábort szerzett azáltal, hogy instrumentális dalaiban ötvözte a rockot, a jazzt, a komoly zenét és a heavy metal stílust is. Mike Oldfield’ Tubular Bells’című progresszív rock lemeze teljesen instrumentális volt (leszámítva pár elszavalt részt). Az album 1973-ban jelent meg, de a mai napig is az egyik legjobban kereső instrumentális lemez, több mint 16 millió eladott példánnyal. A holland Finch zenekar három kizárólag hangszeres zenét tartalmazó albumot is készített már, válaszul a nem szűnő érdeklődésre.

A szörf-zene második hullámáról 1979. óta beszélhetünk, mikor megjelent a Jon & the Nightriders első lemeze.

1980-as évek

A ’80-as évekbeli instrumentális rock műfajt leginkább gitár-szólisták uralták.

A sziporkázó tehetségű svéd gitáros, Yngwie Malmsteen úgy tört be a köztudatba 1984-ben, hogy tagja lett az Alcatrazz együttesek, majd az év hátralévő részében megjelentette az első szólóalbumát, a ’Rising Force’-t, ami a Billboard Charts 60. helyére volt elég. Joe Satriani ’87-es ’Surfing With The Alien’ című lemeze váratlan sikert aratott, főleg a rajta található örök sláger, az ’Always With Me, Always With You’, valamint a blues boogie jellegű ’Satch Boogie’. Mindkét dal szinte kötelező tananyag a kezdő gitárosoknak. Satriani következő albuma, a ’Flying in a Blue Dream’ két évvel később jelent meg. Miután Malmsteen kilépett az Alcatrazzból, helyére az extravagáns Steve Vai-t vették fel, aki azelőtt Frank Zappa együttesében játszott. A hagyományt folytatva (és egy rövid kitérő után David Lee Roth zenekarában) Vai következő lépése egy pár nagyra értékelt szólalbum kiadása volt. Ezek közül vitathatóan a legismertebb az 1990-es lemez, a ’Passion and Warfare’ volt.

Szintén rengeteg ember tartotta nagy zenésznek Jason Beckert, aki a Cacophonyval karöltve két lemezt is kiadott. A Cacophony elsősorban instrumentális bandának számított; leghíresebb tagjai Becker és Marty Friedman voltak (ezutóbbi később csatlakozott a legendás thrash metal együtteshez, a Megadeth-hez). A Cacophony második albumának, a ’88-as ’GoOff!’-nak a kiadása után Becker két szólóalbumot készített, majd ALS-sel diagnosztizálták. Napjainkban már mozgáskorlátozottnak számít, és teljesen képtelen a gitáron játszani.

1990-es évek

1990-ben Steve Vai piacra dobta a ’Passion and Warfare’-t. A ’Passion and Warfare’ – rock, jazz, klasszikus és keleti tonalitású zenéket keverve – egy igazi technikai áttörésnek számított, mivel előrevetítette, hogy mi mindent lehet még elérni a gitárra írt számok és a zene-technika terén. Ezt 1995-ben az ’Alien Love Secrets’ követte, majd egy évre rá megjelent sokak szerint Vai legnagyobb és legösszetettebb műve, a ’Fire Garden’.

1995-ben Michael Angelo Batio a Nitro zenekarban megszerzett hírnevére építkezve kiadta a ’No Boundaries’ CD-t, ami szólókarrierje kezdetét jelentette. Albumai túlnyomórészt instrumentális rockot tartalmaznak, ám néhány számon a saját, vagy más énekesek vokálja hallható. Napjainkig Batio nevéhez már nyolc szólóalbum fűződik.

Az ’90-es években a hangszeres zeneszámok leginkább az indie-rock és az ún. posztrock stílusok köreiben voltak elterjedtek. Utóbbihoz kötődik többek között a Tortoise, a Mogwai és a Cul de Sac.

Ekkor tájt került reflektorfénybe Don Caballero, ahogyan egyes neo-szörf-rockerek is, mint pl. The Mermen és Man or Astro-Man?.

Quentin Tarantino nagysikerű filmje, a Pulp Fiction java részt rock-instrumentális számokat vonultatott fel a hivatalos zenei CD-n. Mindez felkeltette az érdeklődést a komolyzenei hangszeres dalok iránt, illetve Dick Dale karrierjének is löketet adott.

A grunge stílus felemelkedése alatt a ’80-as években még közkedvelt gitárközpontú instrumentális-rock számok háttérbe szorultak; csak nagyon kevés előadónak sikerült a stílussal további sikereket elérnie.

2000-es évek

A múlt évtizedben számos új hangszeres rock dal látott napvilágot. A ’80-as évek népszerű gitárhőseinek nagy része – sokak örömére - újfent visszatért, ami főleg a legújabb lemezeiken tapasztalt újragondolt, revitalizált zenének volt köszönhető. Az olyan előadók, mint Steve Morse, Marty Friedman, Paul Gilbert, Ron Jarzombek, Joe Satriani és Malmsteen továbbra sem hagytak fel az instrumentális lemezek gyártásával, s közben nagy sikerrel turnéztak a világ körül. Mindezek ellenére a mai napig is meglepőnek számít, ha instrumentális számot hallunk a rádióban, vagy ha a zenei toplistákon találkozunk egy-egy ilyen címmel. Les Fradkin a Beatleszenei katalógusát ültette át gitárcentrikus instrumentális zenére, majd az Apple iTunes-ra feltöltve népszerűsítette a műfajt.

A 2000-es évek új stílusú előadóknak nyitottak teret. John Lowery (más néven John 5) 2003-ban kilépett Marilyn Manson együtteséből, majd hangszeres szólóalbumot készített. A ’Vertigo’ a metal, a rockabilly, a rock and roll és a bluegrass zenei stílusok egy ravasz összeállítása. Azelőtt senki nem hitte volna róla, hogy ilyesmire is képes, egyrészt a külseje (smink, gót csizma, hidrogénszőke haj), másrészt az előző munkái miatt (Marilyn Manson, David Lee Roth, Rob Halford). Az album azonban siker lett, sőt, a következő lemez, a Steve Vai és Albert Lee által kiegészített ’Songs for Sanity’ még nagyobbat kaszált (ugyanis a Shrapnel kiadó egyik legtöbbet kereső lemezéről van szó). Mindezt 2007-ben a ’Devil Knows My Name’-mel toldotta meg, amin Joe Satriani, Jim Root és Eric Johnson is vendégszerepelt. Kicsivel később ugyanezzel a címmel egy DVD is megjelent. A DVD abban volt forradalmi, hogy még soha ezelőtt nem adtak ki korhatáros gitároktató-filmet. 2008-ban a ’Requeim’ című album is megjelent.

A 2000-es években az egykor még posztrock stílusba sorolt bandák találtak egyre növekvő népszerűségre, és sokan közülük instrumentális rock dalokat is játszottak. A Constellation Records adta ki a legismertebb instrumentális posztrock dalokat, mint pl. ’God speed You! Black Emperor’, ‘Do Make Say Think’, ‘Mogwai’, ‘God Is An Astronaut’, ‘Russian Circles’ és ‘Explosions in the Sky’.

Köztudott, hogy a gyerekeknek szóló tévéműsorok gyakran alkalmaznak hangszeres rockzenét. Ezt a tényt használta ki a Black Moth Super Rainbow, egy instrumentális dob/basszusgitár/szintetizátor trió, akik rengeteg inspirációt merítenek az 1970-es években a PBS csatornán hallott szintetizátor-uralta stílusból.

Oldalak