A Lordi egy finn Heavy metal / Hard Rock együttes. Jellemző rájuk szörnyekre, zombikra emlékeztető színpadi jelmezük, és a koncertjeiken látható pirotechnikai, és egyéb effektek felhasználása. A csapatot Tomi Putaansuu alapította 1996-ban.
Tomi Putaansuu 1992-ben indult el a zenei pályán, ekkor 18 éves volt. De ekkor még nem zenekart alapított, hanem szólókarrierben akart zenész lenni. Egy interjúban elmondottak szerint 1994-1995 táján gondolta úgy, hogy zenekart kéne építenie a szólózásból. Putaansuu akkoriban a finn Kiss fanclub, a KISS Army elnöke volt. Egy ilyen összegyűlésen találkozott Sami Wolking-al, akinek felajánlotta a basszusgitáros posztot épülő zenekarába, azonban Wolking ezt akkor még visszautasította. Putaansuu itt ismerkedett meg többek között még Sampsa Astala dobossal is.
1996-ban Putaansuu egy Kiss koncerten találkozott a zenekar következő kettő tagjával Jussi Sydänmaa gitárossal, és Sami Keinänen basszusgitárossal. Ez utóbbi 1999-ben munkaügyi okokból Angliába ment és távozott a zenekarból, helyére Sami Wolking érkezett. Eközben 1997-ben érkezett a billentyűs hangszerek mögé Erna "Enary" Siikavirta. Eredetileg az volt a tervük, hogy dobos nélkül játszanak.
2000-ben viszont ezt az álláspontot megváltoztatták, és a dobok mögé Sampsa Astala került, aki a már korábban távozott G-Stealer unokaöccse. 2002-ben Magnum azonban nappali munkájának fenntartása érdekében elhagyta a zenekart, amely ekkor még nem rendelkezett biztos jövedelemmel. A Get Heavy felvételein viszont még ő felel a basszusért. Az új basszer Niko Hurme lett Kalma álnévvel, aki korábban együtt zenélt Kitával az SO nevű finn rockbandában.
Ez a felállás egészen 2005-ig állt fenn, mígnem Enary, és Kalma kiléptek. Helyükre Awa, és Ox kerültek. Ez a felállás 2006 januárjában játszott először közösen a rajongóknak.
2010-ben bejelentették, hogy Kita kilép a zenekarból, helyére Otus került.
Korai évek (1996-2002)
A zenekar énekese Tomi Putaansuu ugyan már 1992-től elindult zenei karrierben, ám csak 1994-1995 táján gondolta úgy, hogy zenekart kéne felállítania. Addig szólókarrierben próbálkozott. 1996-ban, Putaansuu KISS koncertre ment, ahol megismerkedett a zenekar következő két tagjával: G-Stealerrel, és Amennel.
Ez volt a Lordi eredeti felállása, majd 1997-ben Erna Siikavirta "Enary” néven beállt a zenekarba szintetizátorozni. Ugyanebben az évben szert tettek legelső menedzserükre. A zenekarnak először az volt az elképzelése, hogy dobos nélkül játsszon. Így vállalkoztak arra, hogy 1999-ben elkészítsék debütáló albumukat. Az albumot Sami Wolking stúdiójában vették föl, akit Putaansuu már 1995-ben hívott a csapatba basszusgitározni. Az album 17 dalt tartalmazott, és a Bend Over And Pray The Lord nevet kapta. Miután az albumot felvették, és kiadót nem találtak mellé, a lemezt soha nem adták ki, és a dallista is ismeretlen. Az album a tervek szerint az Anaconda Records gondozásában került volna a boltokba.
Még 1999-ben G-Stealer munkaügyi okokból távozott Angliába, és Putaansuu ismét Wolkingot kérte föl a basszusgitáros posztra. Wolking Magnum néven állt be a zenekarba basszusgitározni. A csapat még mindig dobos nélkül állt, és 2000-ben jött csak el az idő arra, hogy az egykor még bandatag G-Stealer unokaöccse Sampsa Astala legyen a zenekar dobosa, Kita néven. Kita unokatestvére volt jelmezét kapta meg.
2002-ben, a zenekar leszerződött a Sony BMG kiadóval, és kiadták maxi CD-n a csapat első dalát, a Would You Love A Monsterman?-t. Ehhez a dalhoz videoklip is készült, majd még ugyanebben az évben kiadták első nagylemezüket.
Áttörés (2002-2003)
A zenekar első albumát 2002-ben jelentette meg, T.T. Oksala producer közreműködésével. Az albumot Finnországban, és Németországban adták ki, Get Heavy névvel. A lemez borítóját a nagy példakép KISS, 1977-es albumának, a Love Gun borítójáról mintázták. Az album hatalmas sikereket hozott a zenekarnak, igaz csak ebben a két országban. Csak Finnország területén 67 000 példány talált gazdára. A zenekarban azonban változások történtek. Magnum kilépett, nappali munkájának fenntartása érdekében, mivel a Lordi ekkor még nem rendelkezett biztos jövedelemmel. Első igazán nagy koncertjüket 2002. december 8-án tartották, Helsinkiben. 2003 tavaszán egy németországi turné következett, a Wacken Road Show 2003, majd még nyár végén felléptek a Wackeni fesztiválon.
A sikereket csak növelte az, hogy 2003-ban új kislemez jelent meg, valamint egy videoklip is, mindez a "Devil Is A Loser" című dallal kapcsolatban. A dal már a Get Heavy-n is szerepelt. A dal nagy siker lett, köszönhetően pörgősségének, és a fülbemászó refrénnek. Az áttörést segítette az is, hogy a Get Heavy lett 2002 legjobb hard rock/heavy metal albuma, az Emma-gálán. A Lordi valaha volt egyik legnagyobb koncertje, a 2003-as Rauma városban tartott fellépés volt. Itt előadták, a másik nagy példakép Alice Cooper "He's Back (The Man Behind The Mask)" című dalát.
Lassítás (2004-2005)
A zenekar 2003 kései szakaszában látott neki a következő stúdióalbum felvételeinek. A produceri teendőket ezúttal viszont nem Oksala, hanem Hiili Hilsema látta el, aki több HIM kiadványt is producerelt már. Az album felvezető kislemeze a "My Heaven Is Your Hell" március 31-én került a boltokba, majd április hónapban kijött az új album, The Monsterican Dream névvel. Az album igazán sikeres dala, a "Blood Red Sandman", amely kislemezként is megjelent, majd videoklip is készült a dalhoz. Az albumból mindössze 33 000 példány fogyott Finnország területén. Ez fele annyi értékesített példányt jelent, mint elődje, a Get Heavy.
A zenekar szerepet kapott egy filmben is. 2004-ben mutatták be a The Kin nevű filmet, amelyben a zenekar alakítja a szörnyeket. A filmben szerepel az a lány is, aki a zenekar első videoklipjében, a Would You Love A Monsterman?-ben is szerepel.
A zenekar azt az elismertséget, amelyet Finnországban kapott, megpróbálta kiterjeszteni más országokra is. 2005-ben a Sanctuary Records kötött velük szerződést Nagy-Britanniában. Így jelent meg 2005-ben a The Monster Show nevű válogatáslemez, amely a Get Heavy, és a The Monsterican Dream legjobb dalait tartalmazza. Eredetileg azt tervezték, hogy az albumot az Egyesült Államokban is kiadják, ám némi nehézségek akadtak, amelyek ezt megakadályozták. Az CD-t Finnországban a Sony adta ki.
Ezek után a zenekar egy európai turnéra indult, a már megjelent kettő lemez dalaival. Ez volt az Europen Monstour. Azonban a koncertkörút alatt kiéleződtek a tagok közötti ellentétek. Ennek következtében a turné végeztével Mr. Lordi kirúgta a zenekarból a szintetizátoros Enary-t. Helyére Awa került. A zenekar így látott hozzá a következő album előkészületeinek.
2006-os Eurovíziós Dalfesztivál nyertese (2006-2008)
Még Kalma társaságában készítették el a The Arockalypse című albumot. A zenekar számos sikerdala ezen a lemezen található. Ilyen felvétel például a Hard Rock Hallelujah, a Who's Your Daddy?, az It Snows In Hell, a They Only Come Out At Night, vagy a Bringing Back the Balls to Rock. Az albumon kevésbé van erőltetve a szintetizátor, és a billentyűs hangszerek. Ez érződik is a The Kids Who Wanna Play With The Dead, a Supermonstars (The Anthem of the Phantoms), és a The Deadite Girls Gone Wild nevű dalokban. Mindennek ellenére az album sikeres lett, és Finnországban az első helyre került a listákon. Hazájukban 97 149, Európában pedig 350 000 példányt sikerült értékesíteni. Ez volt a zenekar első albuma amely Finnország, és Németország mellett, még az USA-ban, Kanadában, és Japánban is a boltokba került, bár a Get Heavy-t a zenekar amerikai és kanadai kiadója 2008-ban Észak-Amerikában is megjelentette.
A zenekar számára az újbóli áttörést a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál jelentette. 2006 márciusában döntötték el a finnek, hogy őket indítják az Eurovíziós dalfesztiválon. A nemzeti döntőn a nézők szavazatainak 42,2%-át szerezték meg, tizenegy vetélytársukat megelőzve.
Az elődöntőt 2006. május 18-án Athénban rendezték, ahol sikerült az első tíz között végezniük, ezzel jogot nyertek arra, hogy a 3 nappal későbbi döntőben is előadhassák dalukat. 2006. május 20-án a döntőben 292 pontot szereztek, maguk mögé utasítva a 248 pontot kapó orosz Dima Bilant, és a bosnyák Hari Mata Hari együttest, akik 229 pontot értek el. Ezzel a győzelemmel a Lordi Finnország első győzelmét szerezte az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében. A szabályok szerint a döntő után hozták nyilvánosságra az elődöntő eredményét, amit szintén a Lordi nyert a bosnyák és az orosz versenyzőt megelőzve.
A zenekar, miután megnyerte a fesztivált, Finnország fővárosában, Helsinkiben tartott egy koncertet, amelyből kijött egy DVD is, a Market Square Massacre. A koncertnek hatalmas sikere volt. A színpad a tengerpart mellett, a kikötőtől nem messze lett felállítva, és hatalmas tömeg gyűlt össze a koncertre. A koncertet a 2006-os album intrója az "SCG3 Special Report" nyitotta meg, majd a Bringing Back The Balls To Rock nevű dallal vette kezdetét a tényleges koncert. Ezen a koncerten a zenekar, a 2002-es kitörés óta elkészített legsikeresebb számait játszotta el (pl: "Devil Is A Loser"; "Would You Love A Monsterman?"; "It Snows In Hell" ). Azonban a koncertet a legnagyobb sikert elért dal, "Hard Rock Hallelujah" zárta le.
A Lordi 2006-ban és 2007-ben végig turnézott. A Bringing Back The Balls To Europe nevű európai turné nyitó estjéről egy DVD lemez is készült, a Bringing Back the Balls to Stockholm. 2007-ben Japánban is turnéztak, az oszakai koncertről pedig egy koncertlemez jött ki, a Who's Your Monster?. Ezen kívül felléptek az Ozzfest-en, és az USA több pontján. A 2007-es New York-i koncerten az It Snows In Hell című dalban megjelent a színpadon a Twisted Sister-t megalapító Jay Jay French, aki a gitárszólót játszotta el ez alkalommal (Jay Jay, a Lordi 2006-os, The Arockalypse nevű albumán is feljátszott egy gitárszólót, a Chainsaw Buffett nevű dalban.
Továbbá a Lordi 2006-ban új menedzserre tett szert. Arska Tainien-nel 9 év után 2006-ban szakítottak, és helyére Bill Aucoin került. Aucoin 1973 és 1981 között a Lordi nagy példaképének, a Kissnek volt a menedzsere.
2008 első felében is turnéztak. Itt többek között Új-Zélandon léptek föl, a Rock2wngt fesztiválon. A zenekar a turné befejeztével neki látott a negyedik stúdióalbum előkészületeinek.
Filmszerep, és a negyedik album (2008- )
2008 februárjában volt a Dark Floors nevű finn horrorfilm bemutatója. A film egy kórházban játszódott, ahol szörnyek garázdálkodnak. A zenekar kapta a szerepeket, és a tagok alakították a szörnyeket. A film főcímdala a Beast Loose In Paradise nevű dal volt, amely a Lordi első kislemeze is egyben 2008-ban. Január 9-én került a boltokba.
A dal nem új szerzemény. A zenekar már a '90-es évek végén elkészítette, ám akkor még Studs and Leather volt a címe, és a zenekar első, ki nem adott albumán foglal helyet. A zenekar 2007 végén vette elő a demót, és elkészítette belőle a film főcímdalát. A dal felkerült a Deadache album japán kiadására is, mint bónuszfelvétel.
A zenekar május hónapban állt neki az album felvételeinek. Május 10-én került ki a hivatalos honlapra a hír, miszerint a Lordi stúdióba vonul, felvenni az új albumot. Júniusban végeztek a felvételekkel, és ezután egy európai turnéra indultak. A zenekar új jelmezeket is készített magának az albumhoz, amelyeket először az október 17-i berlini koncert alkalmával viseltek.
Az album első kislemeze szeptember 3-án került a boltokba. Ez volt a Bite It Like A Bulldog. Az album maga október 27-én jelent meg. Novemberben egy amerikai turnéra került sor, majd decemberben kijött a második kislemez, a címadó dallal. Az album európai turnéja 2009. január 29-től március 29-ig tartott. Ebben a koncertkörútban érintették Budapestet is, március 11-én.