Bejelentkezés

x
Search & Filters

James Hetfield - Metallica

Születés / Halálozási dátum: 
1963. augusztus 03. szombat
Születési hely: 
Downey (Kalifornia) - USA
Zenekar: 

Egyéb képek: 

Biográfia: 

James Hetfield amerikai énekes és gitáros, a Metallica frontembere és ritmusgitárosa. James Alan Hetfield néven született 1963. augusztus 3–án, a Kalifornia-i Downey-ban.

Hetfield családja Európára is kiterjed, vannak angol, ír és német felmenői is. Hetfield apja, Virgil (egy kamionsofőr, aki később elhagyta a családot) és édesanyja, Cynthia (operaénekes) volt. Mindketten szigorú hívei voltak a kereszténységnek, éppen ezért sok Metallica-szöveg van kapcsolatban a Bibliával. Pl.: The Four Horsemen (A Négy Lovas) Hitükkel összhangban, Hetfield szülei elutasították az orvostudományt, és gyógyszereket. Édesanyja rákban hunyt el. Édesanyját 1979-ben vesztette el, 16 éves korában. Apja 1996-ban hunyt el, a Load turné közben.

Hetfield 9 éves korában vett először zongoraleckéket, majd később Dave nevű bátyja dobfelszerelésén próbált zenélgetni. Gitározni 14 évesen kezdett. Gyermekkorában kisebb zenekarokban játszott, mint a Leather Charm és az Obsession.

A Metallica korai szakaszában az együttes különböző ének- és gitárkombinációkkal próbálkozott, alapvetően a brit Diamond Head mintájára. A kezdetben felmerült megoldások között szerepelt egy második gitáros (John Roads lett volna a szólógitáros), illetve John Bush, az Armored Saint együttes (később az Anthrax) énekesének bevétele. Hetfield egy 1989-es, a Spin magazinnak adott interjújában elmondta, hogy az ex-Misfits énekes Glenn Danziget akarták a zenekarba. A első teljes felállás a következő volt: Hetfield (ritmusgitár, ének), Dave Mustaine (szólógitár), Lars Ulrich (dob) és Ron McGovney (basszusgitár).

1982-től 1983-ig Mustaine alkoholizmusa egyre nagyobb méreteket öltött, és ez folyamatos összetűzésekhez vezetett közte és Hetfield között. Hetfield és Ulrich végül 1983. április 1-jén kirúgták Mustaine-t, akinek a helyére Kirk Hammett, az Exodus gitárosa érkezett az együttesbe, Ron McGovney helyére pedig Cliff Burton került. Ezt a felállást nevezik a Metallica klasszikus korszakának.

Az 1990-es évek közepéig Hetfield játszotta lemezre az összes ritmusgitárt és a harmóniák többségét. A Load albumtól kezdve Kirk Hammett is részt vesz a ritmusgitárrészek feljátszásában. Hetfield esetenként szólókat is játszik, mint a "Nothing Else Matters"-ben, a "My Friend of Misery"-ben, a kivezető szólót a "The Outlaw Torn"-ban, a második szólót a "To Live Is to Die"-ban, szintén a második szólót az "Orion"-ban, az első két szólót a "Suicide and Redemption"-ben, az első szólót "Master of Puppets"-ben, valamint a bevezető harmoniaszólót a "The Day That Never Comes"-ban. A gitárharmóniák többségét, a dalszövegeket, az énekdallamokat is ő írja, és Ulrich-al közösen hangszerelik a dalokat.

Hetfieldnek sok színpadi balesete volt, ezek közül a leghíresebb a montreáli Olimpiai Stadionban adott koncertjükön történt pirotechnikai balesete 1992-ben. A Guns N' Rosesszal turnéztak, amikor 1992. augusztus 8-án Hetfield véletlenül belelépett egy lángoszlop útjába, miközben a "Fade to Black"-et játszották. Hetfield gitárja nagyrészt felfogta a lángnyelvet, de így is megperzselte a karját, szemöldökét, arcát és haját. Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, de 17 nappal később újra színpadra állt, habár a gitározás feladatát John Marshall (Metal Church) vette át tőle négy hétre. Amíg teljesen felépült, Hetfield csak énekelt a koncerteken. Hetfield többször eltörte a karját gördeszkázás közben, ilyenkor szintén nem gitározhatott a színpadon.

A St. Anger album felvételei közben (2002–2003) elvonóra kellett mennie alkoholproblémái miatt. Ezt a korszakát a Some Kind of Monster című Metallica-dokumentumfilm dolgozta fel.

2009. április 4-én a többi Metallica-taggal egyetemben James Hetfieldet beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Szintén 2009-ben a Hit Parader magazin Minden idők legjobb metalénekesei listáján a 24. helyen végzett.

Amikor nem ír, énekel vagy hangszeren játszik, akkor hódol a kedvenc hobbijainak, mint a vadászat, gördeszkázás, snowboardozás, jet-skizés. Ezek mellett még rajzol és a garázsában ténykedik a kocsijaival és motorjaival vagy nézi a kedvenc focicsapatát az Oakland Raiders-t és kijár autó-kiállításokra.

Gyűjti a gitárokat - főleg 1963-ból - és a régi autókat. A kedvenc autói egy '74-es Chevrolet Nova, melynek segített a helyreállításában, és a "The Beast", egy terepjáró egy Chevrolet Blazer.

Az 1968-as Chevrolet Camaroját felrakta az eBay-re, hogy elindítsa a Zenét az iskoláknak programot. Az autó szerepelt az "I Disappear" című szám videoklipjében. Évekkel később odaajándékozta a Hard Rock Cafe-nak.

Hetfielden számos tetoválás található. Az egyik 4 kártyát ábrázol - ász (1), 9, 6 és a 3 - amelyek születési évének felelnek meg. A lángok az 1992-es történéseket ábrázolják. A jobb karján található egy 'M' betű ami a Metallicát jelképezi, a bal karján pedig egy 'F' betű ami a családot (Family)

Hetfield boldog házasságban él Francesca Tomasival 1997. augusztus 17-e óta. Három gyermekük van: Cali (1998. június 13.), Castor (2000. május 18.) és Marcella (2002. január 17.). Hetfield és családja Marin County-ban él.

 

Forrás: wikipédia