Harminc évvel ezelőtt jelent meg a Metallica debütáló albuma, a Kill’Em All. A nyolcvanas évek eleje sok banda feltörekvésének időszaka volt, kezdve az angol heavy metal új hullámába tartozó Venom és Raven, vagy az európai színtéren tevékenykedő Accept és Krokus zenekarokkal. Már ők is hatalmas ígéretességnek tűntek, de a Metallica szóvivő szerepet játszott a fejlődő zenekarok között.

A siker érdekében azt határozták el, hogy a banda elköltözik Los Angeles-ből (Köztudott, hogy a Slayer, a Dark Angel és sok más banda ebben a városban ragadt) San Francisco-ba és olyan zenekarok társai lettek, mint az Exodus, vagy a Legacy.

A zenei stílusra a kettősség volt a jellemző, természetesen tartalmazta a megszokott metal összetevőket, azonban belekeveredett egy punk-rock-os energia és némi hardcore-os ízvilág is. Fontos dolog volt továbbá, hogy a gitárhangzáson sokat változtattak, és már nem volt meg az a tipikus speed metal hangzásvilág.

A Kill’Em All-on nem is mutathatná be ezeket más jobban, mint a Whiplash, a Hit the Lights, a Motorbreath, vagy a Metal Militia című dalok. A Metallica azonban okosan gondolkozott, és még egy külön hatást belevitt a zenébe, ami Cliff Burton basszusgitárosnak köszönhető, aki megmutatta csodálatos szólós tehetségét az Anesthesia (Pulling Teeth) című dalban, és lassabb tempóval és gyakoribb riffváltásokkal színesítette a zenét pl. a Jump in the Fire, a Phantom Lord, a No Remorse, a Seek and Destroy  és a The Four Horsemen című dalokban.