Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gillan titka: „Soha ne add fel!”



A Deep Purple frontembere, Ian Gillan bízik benne, hogy a hangja továbbra is jó kondícióban van, mert - ellentétben néhány kortársával – ő soha nem hagyta abba az éneklést. És most, hogy zenekarát a Rock and Roll Hall of Fame-be (Rock’n’Roll Hírességek Csarnokába) jelölték, egy másik szempontból is megtiszteltetés érte.

Gillan ezt nyilatkozta a Gulf News-nak: “Én meglehetősen fitten tartom magam. A társaim, akik énekesek voltak, leszoktak arról, hogy élvezzék a sikereiket vagy családot alapítottak, és nem folytatták. Aztán évekkel később megpróbáltak visszatérni, de az már nagyon nehéz volt.”

“Az hangszálak, ellentétben a gitárhúrokkal, engesztelhetetlenek. Nem lehet megváltoztatni őket. Én egész életemben énekeltem, és ennek köszönhetően eléggé fitt vagyok. A legtöbb dolgot a kezemben tartok. Meglehetősen természetesen énekelek – ez nem erőlködés, soha nem is volt.”

Gillan-nek, aki nemrég fejezett be egy új Purple stúdió-albumot, a zenekar dalszövegeinek megírása egy olyan eset, amiben „a legtöbb dolog változik, míg a legtöbben mégis ugyanazok maradnak”.
 

Címkék: 
deep purple