November 22-én, Pécsen lépett fel a Magashegyi Underground, előttük pedig az Esti Kornél zenekar olvasztotta fel a jeget. A koncert helyszínéül a Pécsi Est Café szolgált, amit már az előzenekar színpadra lépésekor elözönlött az izgatott tömeg. Mint az a precíz szövegtudásból, és a véget nem érő lelkesedésből kiderült, az Esti Kornél zenekar igen csak szépszámú rajongótábort tudhat magáénak Pécsen is, nem véletlen! A szövegvilágon és a hangzáson túl emberileg is nagyon helyén van a szíve a csapatnak!

Rockbook: Az igazat megvallva Én tavaly láttalak titeket először, ugyanitt, amikor a HS7 előtt léptetek föl.

Áron: Az volt a második koncertünk itt az Est Caféban ebben a jelenlegi felállásban és az jó, hogy már így, "gyakorlott verzióban" láttál minket először.

Rockbook: Az első, laikus megfigyelésünk az volt a barátnőmmel, hogy nálatok nagyon sok gitáros van. Hogy álltatok össze?

Dodi: 2012-ben, nagy váltás volt. A Pistit, az előző énekesünket kirúgtuk a zenekarból, főkét emberi, vagyis személyes okokból. A zenekar nagy része úgy érezte, hogy nem tudjuk a Pistivel együtt tovább folytatni. Ekkor, vagyis ezt követően nem sokkal szállt be az Áron és a Kristóf. Az Áront egy énekes válogatás keretében találtuk meg, a Kristóf pedig már eleve a zenekar tagja volt mint hangmérnök, de mivel tudtuk, hogy vannak nála jobb technikusok, inkább bevettük (nevet).

Kristóf: Az a konklúzió, hogy most van három gitár, meg egy basszusgitár, úgyhogy tényleg sok a gitár, de ez egyfajta védjegye is lett a zenekarnak az évek alatt.

Dodi: Így próbálunk erőt sugározni, sok gitárral (nevet).

Rockbook: Milyen volt bekerülni egy kész zenekarba? Megtanulni a dalokat?

Áron: Igazából csupán annyi történt, hogy elmentem a meghallgatásra - egyik ismerősöm volt nagy Esti Kornél rajongó, én csak a Boldogság, te kurvát ismertem, azt is így nagyjából egyszer hallottam valahol. Kíváncsiságból küldtem egy e-mailt, szóval tök jó volt, hogy nem úgy kerültem be a zenekarba, hogy „jajj, te vagy a Dodi!”

Dodi: Igen, az zavaró is lett volna, ha valaki rajongóként kerül közénk.

Kristóf: Az igazság az, hogy sok embert meghallgattunk, de az Áronnál valami egyből egyértelmű volt.

Dodi: Igen és hát brutálisan jól énekelt. Az azóta is bennem van, hogy voltak fix dalok, amiket meg kellett tanulniuk a jelentkezőknek és igazából, akiknél éreztük, hogy amúgy jó énekesek, azoknál ott csúszott el a dolog, amikor a nagyon magas hangokat kellett kiénekelni. Például a Boldogság te kurvában az Áron volt az egyetlen, aki tök lazán kinyomta a legmagasabb tetőpontot is. És ami nagyon fontos, hogy már amikor elkezdtük az első dalt, akkor is láttuk rajta, hogy nagyon felkészült, szóval a hozzáállása is nagyon sokat számított. Azért a zenekar eljutott valameddig az évek során, és azon kívül, hogy valaki tehetséges-e, azt is néztük, hogy milyen a hozzáállása, mennyire vesz komolyan például egy ilyen meghallgatást.

Kristóf: Amikor az Áron jött és elkezdtük a próbát, akkor mindenki érezte egyből, hogy valami nagyon fontos dolog történik. Nem volt könnyű időszak, amikor ez az egész énekes keresés elindult és az Áron "visszahozta a reményt".

Dodi: Hoztunk egy döntést, egy nagyon határozott döntést: kirúgtuk az előző énekest úgy, hogy nem volt „B” terv, vagyis nem tudtuk, hogy pontosan mi jön azután. Ez nagyon hasonló ahhoz, mint amikor szakítasz a barátnőddel, de nincs még újabb kiszemelt, csak érzed, hogy szakítani kell, mert a dolog nem működik. Akár azt is vállalod, hogy magányos maradsz. Szóval mi ezt megléptük és az utána következő dolgokkal kapcsolatban elég nagy volt a bizonytalanság. De nem voltunk tanácstalanok, egy percig sem fordult meg a fejünkben, hogy akkor ennyi volt és kész.

Áron: Igazából énekelhet bárki bárhogy, az csak a harmada az egésznek. Egy szar énekessel is lehet jó egy zenekar, ha olyan a kiállása. Nagyon nagy tanulási folyamat volt az, amíg idáig, a mostani állapotunkig eljutottam. Az első koncert például olyan volt, hogy álltam a Dodi mellett balra, és a jobb lábammal ütemesen trappoltam (nevet).

Dodi: Az Áront gyakorlatilag bedobtuk a közönségnek. Egy énekest leváltani, vagyis egy olyan embert, akivel nagyon gyakran azonosítanak egy zenekart, marha kemény szitu. Az új énekesnek az egy iszonyatosan nagy feladat és kihívás, hogy ott vannak a koncerteken még azok a rajongók is, akik dühösek azért, mert a régi énekes elment. Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy azok az emberek, akiknek ez a dolog így már nem volt befogadható, önkéntelenül is lemorzsolódjanak és termelődjön egy új közeg, akik így is nagyon szeretik, vagy így szerették meg igazán a zenekart.

Kristóf: Igen, ez volt "kifelé", viszont a zenekaron belül nyugalom volt, egy jó érzés, hogy itt van az Áron, és mindenki tudta, hogy ez ki fog futni egy tök jó dologba.

Rockbook: Miért pont Esti Kornél lett a zenekar neve?

Imi: Mikor alakult a zenekar, utolsó évesek voltunk a gimiben és irodalom órán akkoriban foglalkoztunk Kosztolányi Dezső munkásságával, így többek között az Esti Kornéllal is. Értelemszerűen komoly kihívást jelentett, hogy mi legyen a zenekar neve. Nagyon sok opción végig mentünk, jöttek mindenféle ötletek, amik aztán a kukában is landoltak. Aztán az egyik próbán bedobtam a srácoknak, hogy mi lenne, ha... és végül addig mondogatták, amíg megbarátkoztak vele (nevet).

Rockbook: Tehát megbeszéltük, hogy egy középiskolai zenekarként indultatok, de mi igazából a zenekar célja, mi az üzenetetek?

Dodi: Szerintem inkább a daloknak van üzenetük.

Rockbook: Nem vagytok kicsit pesszimisták?

Dodi: De. (nevet) Épp most mondta például itt egy ismerősünk, hogy akkor hallgatja a Rohadt eső című számot, amikor igazán kurva szar idő van. Szóval az élet nagyon szépen ki is provokálja a pesszimizmust, vagy ha úgy tetszik a melankóliát. Amúgy mi sem vagyunk azok az állandóan szomorú csávók, akik ülnek a sarokban és magunkba roskadva várják az apokalipszis eljövetelét. Ezek a nem vidám hangulatok is az élet részei, nyilván ezzel nagyon nagy bölcsességet nem mondok. Szerintem azért a művészetben úgy általában érvényes, hogy a melankolikusabb dolgok stimulálják inkább az alkotókat. Legalábbis azokat, akik nekem jelentenek valamit. A "nagyon nagy vidámság" engem soha nem sarkallt arra, hogy dalt írjak. Meg amikor az ember boldog, akkor szeret lubickolni benne. Amikor dalt írok, vagy szöveget, az valamilyen szinten megtisztulás is, olyan mint egy terápia. Amikor írsz egy dalt, amire azt mondják, hogy depresszív, vagy melankolikus, akkor az neked, aki megírja, sokszor megkönnyebbülést ad, jobban leszel utána. És azt gondolom, hogy kifelé is képes hatni ilyen módon egy jó dal.

Áron: Dodi a fő szövegíró a zenekarban, de tök jól esett, hogy teljesen egyenrangú félnek tekintettek már az elejétől.

Dodi: A Rohadt eső - ami most az egyik legnépszerűbb dalunk az új lemezről - refrénje például az Áronnak egy verse, én ahhoz írtam még hozzá plusz sorokat és énekdallamot. Meg az Imi is szokott úgy dalokat hozni, hogy szöveget is ír hozzá, és valahogy az ő szövegeiben is mindig ott van ez a melankólia. Hárman szoktunk szöveget írni, és mindhármunk szövegvilágában van egy közös pont.

Imi: Szerintem a melankólia nem eredendően rossz dolog. Nálam például nem feltétlen egyenlő azzal, hogy depresszív hangulatba kerülnék vagy ilyesmi. Vannak olyan árnyalatai, amik nagyon inspiratívak lehetnek.

Dodi: Persze. Mondjuk a Boldogság te kurva, az nyilván végletes, az nagyon rossz passzban született. Amikor egy dal kijön, akkor az épp egy adott állapotot tükröz. Igazából ez a lényeg.

Áron: Itt a három szövegíró melankóliája azért teljesen körülírható, egészen más, amit az Imi, vagy a Dodi ír, de imádom őket.

Dodi: Ez azért is fontos, mert az Áronnak kell elénekelni. Nagyon fontos nálunk, hogy rá tudjunk hangolódni a másikra.

Rockbook: És te Áron el is hiszed, amit énekelsz.

Áron: El!

Imi: A boldogságot megéled, a többit megírod. Azt hiszem, kezdek lassan Coelho-i magasságokba emelkedni (nevet).

Dodi: Ja, meg az Ágoston (épp érkezik) is szokott szövegeket írni, de ő is tök más világ.

Ágoston: Hát, sokkal jobb! (nevet)

Rockbook: Múltkor a HS7, majd a Vad Fruttik előtt léptetek fel. Most hogyan kerültetek össze a Magashegyivel?

Kristóf: Nagyon örülünk annak, ha új zenekarokkal léphetünk föl és így új közönséggel találkozhatunk. Ez mindig soktényezős, hogy kivel van lehetőségünk együtt játszani, most pont úgy jött ki, hogy a Magashegyivel adódott ez az este, aminek nagyon örülünk.

Rockbook: Kik előtt lépnétek még föl a magyar színtérről?

Dodi: Ha az úgynevezett "alternatív" zenei színteret nézem, akkor tulajdonképpen a Quimby-n kívül már mindenkivel játszottunk, ez nagyon nagy szerencse. Magyarországon talán nem is válik szét annyira az alternatív zenét kedvelő közönség, mint egy nagyobb nyugati országban. Aki hallgatja a Quimby-t, az jó eséllyel szereti a Kispált, a Kiscsillagot és pl. a Magashegyit is. Mondjuk az Európa Kiadóval nagyon szívesen játszanék. Őket nagyon szeretem és nagyon hatottak arra, ahogy én gondolkodom a zenéről. Velük például még nem játszottunk.

Rockbook: A Kispál és a Borz búcsúkoncerten is felléptetek, Náluk hogy léptetek a képbe?

Dodi: Úgy volt, hogy a Lovasi adta ki az első lemezünket 2009-ben és akkor összehaverkodtunk, megszerette a zenekart. Ők döntöttek úgy, hogy minket szeretnének a búcsúkoncertre előzenekarnak. Kaptunk egy telefont, hogy lenne-e kedvünk. Nagyon meglepődtünk.

Rockbook: Ha valaki felmegy az oldalatokra, már most láthatja, hogy márciusi időpontok is van a koncertnaptárotokban. Hogy van ez?

Dodi: Nincsenek személyes élményeim, hiszen még kicsi voltam, de tudjuk, hogy a ’90-es évek elején-közepén még el lehetett menni mondjuk 40 vagy 50 magyar városba koncertezni. Manapság maximum 15-be van lehetőség, ami azt jelenti, hogy a hétvégéink általában le vannak foglalva, de simán lehet csinálni úgy a zenekart, hogy mellette hétköznap dolgozol, vagy tanulsz. És most amúgy is az a koncepció, hogy "minden áron" nem kell koncertezni.

Ágoston: Minőség a mennyiség felett!

Dodi: Igen, például lesz majd egy akusztikus programunk, aminek akarunk valami exkluzívabb, emelkedettebb helyszínt/helyszíneket találni. Itt is a minőségen van a hangsúly. Nem vállaljuk magunkat túl, így a kreatív dolgokra is több idő marad.

Rockbook: Idén nyáron, a Fishingen is hallottalak Titeket, ahol szintén baromi jó bulit csaptatok! Hol szerettek jobban fellépni: klubokban vagy fesztiválokon?

Áron: Klubsztiválokon!!!

Dodi: Szerintem egy igazán jó klubkoncert az igazi! Az a bizonyos "fülledt hangulat" ritkán tud egy fesztiválon megteremtődni. Ez egész egyszerűen "formai kérdés". Fesztiválkoncerteket adni is nagyon klassz, de tök más hangulat.

Áron: Ami nagyon nagy élmény volt: az augusztus 29.-ei Budapest Parkos koncert, ahol a Vad Fruttik előtt léptünk fel, és még a „Fruttikék” is azt mondták, hogy ennyien még nem voltak előzenekaron.

Rockbook: A végére egy nagyon rövid kérdés: ha egyetlen egy szóban kéne összefoglalnotok az Esti Kornélt, akkor az mi lenne?

EK: Melankólia - ha már ennyit emlegettük.

Az Esti Kornél legközelebbi koncertjei:

2014.11.28. Veszprém, Expresszó /w. Kiscsillag
2014.11.29. Dunaújváros
2014.12.06. Budapest, Corvintető
2014.12.27. Szeged, Rongy Kocsma

Facebook: https://www.facebook.com/estikornelzenekar

Hetesi Julcsi