Bejelentkezés

x
Search & Filters

Interjú Szebelédi Zsolttal a VálaszÚt zenekar alapítójával, a P. Mobil jelenlegi dobosával

Úgy gondolom a közel ötven éve örökmozgó P. Mobilt nem kell különösebben bemutatnom. Rengeteg tehetséges, meghatározó zenész megfordult benne. Jelenlegi dobosa, Szebelédi Zsolt, aki emellett még egy zenekarban énekel, gitározik. Ez a banda a VálaszÚt nevet viseli, aminek egyik alapítója is egyben. Szövegeik mélyrehatóak, zeneileg egy másik arcát mutatja meg Zsoltnak. Vele készítettünk interjút.

Rockbook: Dobolsz, énekelsz, gitározol, szöveget írsz, zenét szerzel. Jelenleg is több bandában vagy benne. Honnan a tehetség, netán öröklött?

Szebelédi Zsolt: Igen, minden bizonnyal. Édesapám dobos, Édesanyám zenész felmenőkkel rendelkezik, de egyikük sem erőltette, hogy zenét tanuljak. 14 éves koromban magamtól kezdtem el érdeklődni a zene iránt, amit Édesapám rögtön kiszúrt és azonnal hozta nekem a Jimi Hendrix és a Led Zeppelin lemezeket, majd a dobszerkó is helyett kapott a szobámban. Úgy gondolom, hogy az adottság és a tehetség mellett nagyon fontos a háttér, a szülők hozzáállása a dologhoz. Nagy befolyásoló tényező.

Rockbook: Mennyire fontos neked a hagyomány?

Sz.Zs: Meghatározó. Nagyon fontos számomra, hogy honnan jöttem, kik az őseim és hogy egyszer tovább adjam azt a szellemi örökséget, amit én is kaptam a felmenőimtől. Hagyomány és követendő példa számomraaz is, hogy tisztességesen, becsületesen éljek úgy, ahogy Apám és Anyám tanították, és hogy hasznára legyek annak a közösségnek, ahol élek.

 


Rockbook: Kőbánya, Póka. Mi jut eszedbe erről?

Sz.Zs: Kőbányáról csak jó dolgok jutnak az eszembe. Azon kívül, hogy a Nagymamámnál sokat gyerekeskedtem ott, életem legszebb éveit töltöttem a Kőbányai Zenei Stúdióban, Póka Egon Igazgató Úr szárnyai alatt. Már a felvételim is nagy élmény volt. Kétrészből állt a felvételi vizsga: egy elméleti, és egy gyakorlati részből. A gyakorlaton belül kellett kottából dobolni, majd játszani néhány dalt, amit saját zenekarral vagy a tanári gárdából verbuvált kísérő zenekarral kellett előadni. A kísérő zenekar tagja volt Póka Egon, úgyhogy rögtön azt mondtam, hogy velük szeretnék játszani. Nyomtunk is egy Hendrix-et meg egy blues kört, ami elég jól sikerült, így nagy örömömre fölvettek az iskolába. A főtárgy tanárom Németh Gábor lett, akitől nagyon sokat tanultam és a mai napig mesternek tekintek.

Rockbook: Jelenleg aktívan két együttesben is tevékenyen részt veszel. Az egyiket Te alapítottad, a VálaszÚt zenekart. Mesélj erről egy kicsit légy szíves mutasd be!

Sz.Zs: A VálaszÚt zenekart Móczár László barátommal alapítottuk 2009 novemberében. Kezdetben akusztikus bulikat csináltunkmajd 2012-ben alakult ki a mai felállás Czine Attila basszusgitárossal és Fekecs Ákos dobossal. A zenekar alapításakor azt tűztük ki célul, hogy egy populáris és igényes zenét alkossunk, ahol a pop-rock hangzást gondolatébresztő szövegvilággal ötvözve új színt vigyünk a magyar rock zenébe. Zenénk és szövegeink egy huszonéves ember gondolatait tükrözik, ugyanakkor korosztálytól függetlenül mindenkihez szólunk, akinek fontos a hagyomány, a kötődés, akik az érzéseiket nem átélni, hanem megélni szeretnék és akik nem a trendeket, hanem az örökérvényű igazságokat tartják szem előtt. Egy zenész barátom mondta ránk nagyon találóan, hogy "A VálaszÚt az Útkereső, a valós és nem a virtuális életre vágyó embereknek szóló zene!". Úgy gondolom ez mindent elárul rólunk.

Rockbook: Honnan a név? (VálaszÚt)

Sz.Zs: Kedvenc írom, Wass Albert életrajzát olvastam, amikor megakadt a szemem a szülőhelyén. Válaszút egy erdélyi falu a Mezőségen. Az ú betűt önkényesen megváltoztattuk, hogy még inkább felkeltsük az emberek figyelmét, hogy az életben mindig VálaszÚt előtt állunk.

Rockbook: Saját bandádban énekelsz, gitározol. A P.Mobilban viszont dobolsz. Az előbbi pop-rock, utóbbi hard-rock. Viszont mindkét zenekarban van akusztikus blokk, amiben gitározol, énekelsz. A Mobilban úgy tudom,az egyik ilyen akusztikus dalhoz van némi közöd, a Kétforintos dalra gondolok! Mesélnél erről?

Sz.Zs: Nagyon szeretem az akusztikus megszólalást mert a dalok így sokkal bensőségesebben tudnak megszólalni. Egy bajai zártkörű bulin voltunk a Mobillal, ahol ketten gitároztunk a Baranyi Lacival . A buli előtti napokban azonban támadt egy ötletem és elkezdtem játszani a Kétforintos dalt akusztikus gitáron. Nagyon jól szólt, de nem mondtam el senkinek, hogy mit találtam ki.Ezen a bajai bulin viszont az egyik szám után bemondtam a Lacikának, hogy akkor most énekeld a Kétforintost. Ő csak nézett rám, hogy hát azt hogyan, nem szoktuk így játszani. Mondtam neki, hogy ne foglalkozz semmivel, csak énekeld úgy, ahogy szoktad! Eljátszottuk és nagy siker lett. Az egész zenekarnak tetszett és a következő bulin már benne is volt a műsorban.

 


Rockbook: Hogyan kerültél a P. Mobilba? Ismerve a „Főnök”- (S. Lóránt) szakmai elvárását, gondolom nem volt egyszerű!

Sz.Zs: Hát nem! Nagyon izgultam. Papp Gyula barátom szólt, aki akkor zenekari tag volt, hogy lesz egy meghallgatás, próbáljam meg. 3 számot kellett megtanulni és eljátszani a bandával. Volt vagy 10-12 dobos még rajtam kívül, de hál’ Istennek a meghallgatások után a zenekar nekem szavazott bizalmat, ami nagy megtiszteltetés számomra.

Rockbook: Zeneszövegeket a VálszÚtban Te írod. Másik arcodat mutatod meg mind zeneileg, mint szövegileg. Mikről szólnak az általad írt szövegek?

Sz.Zs: Igen, zeneileg más a történet, viszont a szövegek témái és a világnézet hasonlít a Mobilhoz. Mindkét banda szövegeiben fontos a közösség, a közönség szeretete, az együvé tartozás érzése, és hogy felhívjuk az emberek figyelmét a körülöttünk és a világban zajló „Színjátékra”, csak hogy egy VálaszÚt szám címet mondjak.

Rockbook: Ki volt/van Rád hatással zeneileg?

Sz.Zs: Tátrai Tibusz, Németh Gábor, Billy Cobham, Led Zeppelin, Mozart, Level 42, Pain of Salvation, Damien Schmitt, Hiram Bullock napestig tudnám sorolni a zenekarokat és az előadókat műfajtól függetlenül, akik hatással vannak rám.

Rockbook: A VálaszÚt - nak van már két albuma. Koncerteken milyen a közönségetek, a visszajelzés? Egyáltalán ki lenne a célközönség?

Sz.Zs: Igen, két albumunk jelent meg eddig. A Titok című 2011-ben, aVan még esély 2013 év végén. A közönségünk nagyon lelkes, összetartó és hűséges. Egész hamar kialakult az a „mag”, aki minden koncerten ott van és kíváncsi ránk. A koncertek előtt és után mindig beszélgetünk velük és a Facebook oldalunkon is kapcsolatban vagyunk mindenkivel, mert kíváncsiak vagyunk a véleményükre. A VálaszÚt egy magyar pop-rock zenekar. Dalaink emberi érzésekről, az ország-világ ügyes-bajos dolgairól szólnak, ezért úgy gondolom, hogy a célközönségünk kortól, nemtől, vallástól függetlenül mindenki lehet.

Rockbook: Hol láthatnak, hallgathatnak Titeket a rajongók?

Sz.Zs: Pesten mindenhónapban játszunk, de most már egyre több koncertünk van vidéken és a határon túlon is. Facebook oldalunkon és a most áprilisban beinduló honlapunkon (www.valaszutzenekar.hu) mindent megtalálhatnak.

Rockbook: Szabadidőd, magánéleted van a két banda mellett, mert gondolom a hobbyd a zene?

Sz.Zs: Így van, hobbim a zene, de ha nem zenélek akkor egyfolytában történelemmel kapcsolatos könyveket, regényeket olvasok vagy sportolok.

Rockbook: Tervek a jövőre nézve?

Sz.Zs: Nagyon sok van! Májusban beindítok egy Youtube csatornát, ahova főleg saját számokat fogok fölrakni, mindig egy-egy vendégművész társaságában. Az első videóm egy rock-metál ballada lesz, két nagyszerű énekes közreműködésével: Baranyi Laci (P.Mobil) és Kiss Zoli (ZBB, IronMaidnem, Korál forever) személyében, a szám közepén egy dobszólóval. Év végén jön az új P.Mobil lemez, amin sokat dolgozunk, és nagyon várjuk a végeredményt. A VálaszÚttal szintén elkezdjük az új anyag munkálatait, továbbá ebben az évben szeretnénk leforgatni az új klipünket, ami reményeim szerint év végén napvilágot láthat. Mindeközben pedig sok, sok gyakorlást és koncertezést tervezek.

Köszönöm az interjút!

 


Juhász Peti
 

Címkék: 
Válaszút
P. Mobil