Bejelentkezés

x
Search & Filters

Invader - "A cél, hogy koncertezzünk minél többet, minél több helyen" (interjú)



2014 februárját az Invader zenekar koncertjével köszöntöttem. Dübörgős, lendületes rockzenét játszanak, amely mindenkit magával ragad és az első pár taktus után senki nem tud a fenekén megülni nyugodtan, legalább a lába tuti elkezd járni az ütemre mindenkinek.  A tagok (Mezőfi József- basszusgitár, Hornyák Péter – dob, Lahovicz Zoltán "Puccer" – szólógitár, Munkácsi Tamás "Tommen" – szólógitár. Jósa Tamás – ének) mindegyike régóta foglalkozik zenéléssel, nem is egy zenekarban. A koncert előtt Puccerrel beszélgettünk kicsit a zenekarról, az új lemezről és az idei tervekről.

Rockbook: Mesélj egy kicsit a zenekarról, mióta létezik a zenekar, a jelenlegi felállásban mióta zenéltek együtt?


Puccer: 2005-ben alakult a zenekar, azóta többszöri tagcserét követően, 2012 nyara óta van a jelenlegi felállás.

Rockbook: Hamarosan megjelenik a Szép új világ című lemezetek. Mikorra várható?

Puccer: A jelenlegi állás szerint márciusban. A stúdiómunkálatok az utolsó stádiumban vannak, a  dalokon a végső simításokat végezzük éppen. Megpróbáljuk jóra hallgatni... :)

Rockbook: Mire számíthatnak a rajongók?

Puccer: Olyan Invaderes lesz, ha van ilyen egyáltalán. Lesz benne „mötál”, málha, rákenról, líra, speed, meg egy kis matek... Mindenki hozott bele valamit a saját, kedvelt stílusából, személyiségéből. Az meg, hogy így együtt  jó-e, majd a zsűri eldönti. Reméljük tetszeni fog.

Rockbook: Ezt a zsűrit nem csak tőled hallom először. Sok zenekar így hívja a közönségét, szerinted miért?

Puccer: Mert azok, hisz ők ítélik meg, hogy az általunk játszott dalok számukra befogadhatók -e, ők döntik el, hogy ez kell-e.  Az nem elég, ha nekünk tetszik, és mi azt mondjuk, hogy „húúú, ez nagyon ott van”.

 


Rockbook: Melyik a kedvenc a számod az új albumról?

Puccer: Mindegyik, hisz mindegyik más és más és mindegyik tök jó... Eltérő a hangulata, a mondanivalója a daloknak. A legbrutálisabb Motörhead-es nótától elkezdve, a döngölős 2-4-esen át a sodrosabb zavargásig mindenféle stílus megtalálható lesz a lemezen. Mindenki másféle zenét hallgat a rockon belül és ezt a lehetőségeinkhez mérten igyekeztük kihasználni a dalokban.

Rockbook: Ez lesz a zenekar első lemeze?

Puccer: Igen, eddig két EP-nk jelent meg. Mivel én vagyok a bandában a kezdetektől, így elmondhatom, hogy többször voltunk már abban a stádiumban a korábbi felállásokkal, hogy na akkor lemez…aztán tagcserék, egyéb dolgok jöttek, így meghiúsult. Most ez összeállt, és ennek a ténynek –függetlenül a fogadtatástól – nagyon örülök. Büszke vagyok a – ha szabad így fogalmaznom – zenésztársaimra, és jó érzés, hogy ez így együtt ma az Invader zenekar. Amint kész az anyag, elérhetővé fogjuk tenni az érdeklődők számára különböző formában és természetesen letölthető is lesz.

Rockbook: Nem féltek attól, hogy a ma divatos torrentezős hullám miatt az albumból nem fog annyi fogyni, mint szeretnétek?

Puccer: A lemez „fogyás”, mint olyan, fel sem merült. Úgy látom, hogy a torrentezések, letöltések miatt már nem ez a zenekarok, vagy az amatőr zenekarok elsődleges bevételi forrása. Vezető bandák lemezei a hivatalos megjelenés napján már letölthetők, a koncerteket is felveszik és teszik is fel a különböző oldalakra, tehát feltételezem, hogy ez a mi anyagunkkal is meg fog történni. Jó példákat is láttunk vezető hazai bandáktól, úgy gondolom, annyit megtehetünk, hogy legalább jó minőségben mi is elérhetővé, letölthetővé tesszük. Ez van. Talán ez is a mai „szép új világ” egyik szépséghibája. Emiatt is az a fő cél, hogy minél több helyen tudjunk fellépni és élőben megmutatni magunkat.

Rockbook: A lemezbemutató február 14-én lesz, csak nem romantikus meglepetés készül a rajongóknak?

Puccer: A lemezbemutató az még nem ez lesz! Hiszen még nem jelent meg :) A 14-i koncerten (Esztergom, Sportalsó, a szerk.) és az azt követő koncerteken a készülő lemezről fogunk saját dalokat játszani, ennyiben lemezbemutató. Viszont egy nagy, klasszikus értelemben vett lemezbemutatóval majd a későbbiekben készülünk. A romantikus meglepetés pedig meglepetés, ezért gyertek el és ott mindenre fény derül! :)

 

Invader - Nem elég

 


Rockbook: Február 1-jén a Pecsa Caféban léptetek fel. Kaptak ízelítőt a rajongók az új albumból?

Puccer: Igen, csak arról játszottunk, reméljük minden jelenlévő nagy-nagy örömére és a magunk megnyugtatására. :)

Rockbook: A többi zenekarotokkal, hogy tudjátok összeegyeztetni a fellépéseket, nem megterhelő ez?

Puccer: Erre a naptár nevű remek találmányt használom aktívan, lévén leginkább én szervezem a koncerteket. :) Néha valóban baromira nehéz tud lenni, de eddig szerencsére sikerült megoldani mindig. :)

Rockbook: Fordult veled már olyan elő, hogy egy másik zenekar dalát kezdted el játszani?

Puccer: Arra gondolsz, hogy egy Invader koncerten mondjuk egy EGO (Ego Projekt zenekar, amiben szintén gitározik Puccer, a szerk.) számba kezdtem volna bele? Nem, ilyen nem volt még szerencsére, bár érdekes lenne, biztos megoldanánk valahogy… Olyan viszont volt már, hogy két olyan zenekar, amiben  pl. Josha úr (Jósa Tamás – ének), neaggyisten Joki úr (Mezőfi József –bőgő) vagy akár én is képviseltetjük magunkat, egyazon, több zenekaros rendezvényen lépett fel. Ez logisztikailag mindenképpen jó, reméljük, másnak, máshogy is! :)

Rockbook: Mik a terveitek a nyárra? Erre az évre?

Puccer: A cél, hogy koncertezzünk minél többet, minél több helyen. Nyilván a legtöbb zenekarnak ez a célja, így ez sem könnyű. Vannak már most fix dátumok, egy-két fesztivál. Szeretnék minél több lehetőséget kihasználni, hogy megmutassuk magunk, hisz hiába vagyunk jók a próbateremben, a zsűrinek kell úgyis eldönteni, hogy kellünk-e vagy nem. Mi abban bízunk, hogy igen. :)

Rockbook: Végül mit üzennél a Rockbook olvasóinak?

Puccer: Jöjjenek sok Invader koncertre, mert tök jó. És hallgassanak sok élő, magyar rock zenét. No meg az is fontos, hogy legyen egészség és térerő!

 

 

 



Interjú: Máthé Kriszta

Képek:

https://picasaweb.google.com/113104780257979030375/InvaderKoncertInterju20140201PetofiCafe?authkey=Gv1sRgCKTP7aCeyaWypQE

További koncertekről a zenekar oldalán értesülhettek:  http://www.facebook.com/Invaderzenekar
 

Címkék: 
Invader