Sunstroke, Enemy Efforts, Niyazov, Gravecrusher, Shed Riot koncertek - Szentes, 2014. december 27.

Innen visszagondolva, nem is tudom mikor vettem részt egy ilyen kvalitású buliban, tán ezer éve is, hogy Szentes egyik hétvégéjén, szombaton Szentesen, valaki koncertet szervezzen 5 fellépő zenekarral. Ilyenkor (december 27-én) az emberek többsége a két év végi ünnepünk közt otthon maradva, vagy a rokonoknál enyhén szólva punnyad, vagy mondjuk, valami kocsmában múlatja az időt. Emellett, persze lehet néha mozogni is, a bejgli és töltött káposzta okozta plusz kilók könnyen ledolgozhatók bármilyen mai, modern, saját-testsúlyos tornagyakorlat, vagy mondjuk 12 nagy-liget kör lefutásának a segítségével. Akár. Őszintén szólva, ennek a koncertnek a létrejöttéért sokat tettünk, mind zenekarilag (mint Sunstroke) és emberileg egyaránt, nagyon sok ismerős segített még, hogy mindez gördülékenyen menjen. Rengeteg régi barát, cimbora tette tiszteletét a rendezvényen és járult hozzá valamilyen formában az estéhez. Nekik itt szeretném még egyszer megköszönni a támogatást és respekt mindenkinek.

Az első banda a helyi, nekem idáig teljesen ismeretlen Shed Riot volt, de mint később kiderült a dobos régi motoros a szakmában (Szia, Frank!) és az énekes is régi cimbora. Pár ember számára biztos ismerős lehetett az olyan formációkból, mint a Mana, Living Dead Army vagy az Orlok & The Rockin’ Ghouls. Négyes felállás, semmi túljátszott dolog, laza punk zenét toltak a srácok, de nem azt a butított fajtát, amit itthon megpróbálnak lenyomni az ember torkán, hanem volt benne némi Misfits jelleg meg rock and roll íz is. Kb. 15-20 percet muzsikáltak, a közönség meg vígan ropta a táncparketten velük együtt. Aranyos hangulatot csinált a Shed Riot, volt közös énekeltetés is, teljesen jó volt így első fellépőnek.

Shed Riot

Utánuk a szintén helyi Enemy Efforts lépett a deszkákra és a szélvész-gyors tuka-tuka hardcore-thrash zenéjükben most se csalódtam. Az „Örökölt Gyűlölet”- lemezről, az „Elég volt”- ról meg a demókról játszott a csapat (ha emlékeim nem csalnak), a klasszikus Sepultura és Iron Maiden feldolgozásokkal pedig tovább színesítették a programjukat.

A közönség vette a lapot, intenzív pogózásba és táncba kezdett minden nótánál. Az Enemy Efforts koncertje már szinte klasszikus és egyben nosztalgikus érzéseket keltett bennem. Négy tagot számlált a zenekar, a régi kétgitáros felállás eltűnt, viszont nem éreztem hiányát a másik gitárosnak. Egy új anyagot már nagyon meghallgatnék tőlük vagy egy teljes lemezt. Remélem, hogy kiadnak a közeljövőben valamit.

Enemy Efforts

Kis átszerelés következett, ekkor már kezdett igazán remekké válni az este: egyre több ember jelent meg, igazi „sporis” hangulat alakult ki, sokan kíváncsian várták a következő fellépőt, mely egyenesen Új-vidékről érkezett hozzánk. A szerb Niyazov hardcore, crust és grindcore elemekkel átszőtt zenét játszott, ismét négyes felállásban. Elég fain módon ledarálták a programot, a dobos Martin pedig aprította a cájgot rendesen. Rövid 1-2 perces dalok és feszes játék jellemezte őket, az igazi pattogós tuka-tuka témák váltogatták egymást a grind és punk zene ismert elemeivel. Rövid set-jük alatt ment a sörlocsolás + headbanging, kommandózás, sürgés-forgás. Szemmel láthatóan mindenki kölcsönösen jól érezte magát. Hiteles, őszinte zenekar, a koncertjük után sikerült velük váltanom pár szót (egész éjszaka rohanásban voltam, hogy minden flottul menjen) és személyükben szimpatikus embereket ismertem meg.

Niyazov

A klub terme aztán szépen megtelt emberekkel. Rengeteg ismerős régi és új arc várta a következő banda fellépését. A szentesi Sunstroke nem egy mai zenekar, jelenleg második fénykorát éli, ami részben nekem is köszönhető, mivel az újjáalakulást követően 2008-tól én (Canis) vagyok a banda frontembere. Tudom, kicsit furának hat, hogy most saját magunkról írok, de megpróbálok szubjektív lenni, (bármennyire nehéz a feladat) ezért csak azt fogom leírni, amit magam is tapasztaltam, illetve amilyen visszajelzéseket kaptam a buli után.


Úgy érzem, hogy lehettem volna jobb is, de próbáltam a maximumot kihozni magamból. Szerencsére egy lelkes és tomboló közönség fogadott, ami csak tovább fokozta az energiákat, oda és vissza. A fellépésünk után rengetegen jöttek oda hozzám köszönetet mondani vagy hálájukat kifejezni, hogy végre egy igazán fasza buliban vehettek részt, hogy kaptak tőlünk valamit, valami pluszt, amit mástól még talán soha. És ez számít. Számít az, hogy adtunk egy „érzést” az embereknek, hogy „átjött” nekik. Ez az egyik legfontosabb dolog.

Sunstroke

Majd végül, de nem utolsó sorban, az estét a szegedi illetőségű (négy tagra redukálódott) Gravecrusher zárta, megkoronázva ezzel az egész LCTD bulit. Nyers, bárdolatlan zenéjük az old-school death metal bűzös katakombáiban fogant, semmi modernkedés meg agyon technikázás, mert az Ős-erőn volt a hangsúly. A dobosuk talán sokak számára ismerős a halasi Yack zenekarból, úgyhogy a sebességre itt sem lehetett panasz. Ha valaki, akkor Mutilator az, aki tényleg csépelte a dobot, mint a gép. A basszeros Nebel Úr is sokak számára ismerős lehetett, az olyan bandákból, mint a Lepra vagy a Dunkelheit. Pengetett ám bőszen. A második számnál Disemboweler gitáros, a brutális riffelésének köszönhetően húrt szakított becses hangszerén. Szerencsére, mivel egy olajozottan működő zenekarról van szó, a Sin Of God bandában is vokalizáló Revenger addig szóval tartotta a fanatikus egybegyűlteket. („Húr-cse-re! Húr-cse-re!”) Mikor újra megszólalt a gyilkos bárd, dicsőségesen hörgött tovább a súlyos zenére. A közönség végig kitartott még e kései órákban is, volt crowdsurfing, pogó, hajazás, ahogy azt kell. Jól zúztak Gravecrusher-ék, a hangzás kellőképpen horzsolóra sikeredett még úgy is, hogy Disguster gitáros nélkül léptek föl. Egy egész nagylemeznyi anyagot szívesen meghallgatnék tőlük, ugyanis ők az egyik legígéretesebb hazai zenekar az underground színtéren.

Gravecrusher

Még egyszer köszönet mindenkinek, akik bármit is tettek annak érdekében, hogy 2014 utolsó szombatján ilyen jól sikerüljön minden. Úgy gondolom Szentes underground-ja történelmet írt és újból bizonyított, hogy igenis van igény a súlyosabb zenékre és az ehhez kapcsolódó szórakozási lehetőségekre városunkban. Menni kell, csinálni kell, mert máshogy nem működik. A hetedik Last Chance To Dance ékes példája ennek a közös szervezésnek és összefogásnak, sajnálhatja, aki kihagyta. Becsüljük meg az ilyen hozzáállást mindenki részéről, mely példaértékű és ritka, mint a fehér holló a hóesésben.

Lupus Canis

Külön köszönet a fényképekért Szilágyi Gergelynek, hogy megörökítette számunkra e szombati napot. A további képek ide kattintva tekinthetőek meg.