Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Nagy szakállak éjszakája" - Crowbar, Apey And The Pea, Nadir beszámoló, 2014 június 16., A38 hajó

Felettébb izgatottan vártam június 16-át, ami elég ambivalensre sikeredett. Álmos, hűvös hétfő este volt, így ha már New Orleans, akkor a melodikus, trombitás muzsika jutna eszünkbe, helyette azonban kaptunk egy jó kis stoner-doom-sludge melegítőt. Az Nadirról sajnos lecsúsztunk, az utolsó két dalt láttuk talán (pedig a kötelező alapozás el is maradt, hogy lássuk is a koncertet, ne csak vakon agonizáljunk), viszont egyik személyes kedvencemet, az Apey & The Pea-t elcsíptük.

 

Nadir

 

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a bandáról, lemezminőséget kaptunk, pörgést, szenvedélyt abban a 45 percben, amíg előmelegítették a terepet a sludge ősembereinek. Áron Andris egyszerűen olyan zseniális énekes, a stílusskála minden fokán úgy fokán brillírozik, hogy az izzadtságtól gyöngyöző bőrödre kicsücsül a libabőr. Zseni. Egyebet nem tudok mondani. Hallani+látni kell.

 

Apey And The Pea

 


Nem sokkal 10 óra után pedig Kirk Windstein és csapata vette birtokába az A38 színpadát, aki viszont szemfüles volt, az találkozhatott velük a merch pultban, természetes kedvességgel fotózkodtak mindenkivel, aki odamerészkedett. A Crowbar, azon belül Kirk Windstein énekes, gitáros mostanában arról volt leginkább híres, hogy fejberúgott egy rajongót a Baltimore-i koncerten, amelyről itt olvashattok bővebben és egy videót is megtekinthettek.

Ha néhány szóban kellene leírnom a koncertet, akkor a szakállak, komoly bólogatás és mocsármély gitár leírással élnék, és ez talán mindent el is mond. Igaz rájöttem, hogy nekem ehhez a zenéhez, bár imádom, hangulat kell, és ez a hétfő este nem igazán ezé a hangulaté volt. Legszívesebben lefeküdtem volna valahova a sörömmel, nézve a plafont és a lábbal dobbantani a ritmust, de nyilván ez kivitelezhetetlen volt a csurig tömött hajón. Épp ez volt az oka is annak, hogy a falakról is folyt az izzadtság, levegő nulla, bent 45 fok, kint meg kb. 15, úgyhogy muszáj volt kimenni cigizni is gyakran, jobban el tudtam volna viselni ezt egy szabadtéri fesztiválon, ahol lehet ugrálni sört locsolva és üvölteni.

 


De mindez mit sem vett el az amúgy óriási élményből, azt a súlyos, mély, mocskos metalt kaptam bele a pofámba, amit vártam, ami azonban meglepő volt, a számok közötti átvezetések. Úgy gondoltam, hogy szigorú csöndben, tőmondatokkal, vagy annyival sem tuszkolják majd a kőkemény dalokat sorban egymás után, pihenő nélkül, durván darálva, ehelyett egy laza, közönséggel beszélgetős, sztorizós, átkötőszövegekkel mosolygó Kirk vezette a koncertet. Igazából olyan érzés volt, mintha a próbatermükbe tömörült volna be az a hajónyi ember, olyan közvetlenek és viccesek voltak a srácok – mindemellett azonban mégis halálos pontossággal és komolysággal, morcossággal adták elő a zenét magát, ahogy azt kell. Aki nem kezd el erre a muzsikára automatikusan összevont szemöldökkel bólogatni, annak komolyan mondom, nem is vér folyik az ereiben. :) Mi bólogattunk kolleginával, igen lelkesen, el is gondolkodtam, hogy előre megyek, ahol a kötelező zúzás ment, de azért hát mégiscsak lány vagyok, nem is szeretem annyira ezt, de annyira állat volt a hangulat, meg a zene, hogy néha-néha meginogtam, tán előre kéne menni rombolni egy jót. :) Főleg, ha már az ivararány ilyen gyászos, a hímnem javára… (Néztek is a mellettünk elhaladó srácok, mikor Apey-n intenzíven headbangeltem, a mellettem álló barátnőm pedig hangos füttyel nyugtázta tetszését.)

 


A hangosítás alapvetően jó volt, bár meg merem kockáztatni, hogy az előzenekaroké jobb, viszont itt a minőség kicsit vesztett a hangerő javára, volt néhány torzság, elől pedig dobhártyaszaggató basszus szólt a ládákból. Ami viszont igazán zavaró volt, azok a fények, telibe, szembe, folyamatosan villogva, hát nem diszkóban vagyunk, kéremszépen – alig lehetett látni valamit a világító, vakító reflektoroktól.

Maga a felhozatal dalilag hálistennek vegyes volt, egyaránt halhattunk ismerős dallamokat a régi lemezekről, és finom csemegéket az új Symmetry in Black-ről, és természetesen kihagyhatatlanul előkerült a Planets Collide is, ami (ha élhetek ezzel a szóval ezesetben) a „sláger”. Libabőr, úgyszintén.

Én azt mondom, hogy aki Rob Zombie és a Scorpions helyett a negyedévszázados ünneplést választotta mocsokmetál-falván, biztosan nem csalódott, nagyon kellemes kis bál volt, dacára az álmos, hűvös hétfő estének.

 

A koncertől további fotók itt megtekinthetők.

 

 

Szeszti

 

Fotók: Erdős Júlia
 

Címkék: 
Crowbar
Nadir
Apey And The Pea