Bejelentkezés

x
Search & Filters

Koncertbeszámoló: Black-Out, Frogshow - 2013. október 5. Debrecen, Roncsbár

Még nyáron - a Campus fesztivál idején - Debrecen belvárosában sétálgatva fedeztük fel a Roncsbárt. Már akkor lenyűgözött minket, mennyire dizájnos a hely, pedig akkor a kora délutáni órákban néptelen volt. Ez szórakozóhely szolgált az idén 20 éves jubileumát ünneplő Black-Out zenekar 3 állomásos koncertsorozatának egyik helyszínéül. Így remek alkalom nyílt, hogy működés közben is bepillantást nyerjünk a klub életébe. Az egész hely elég szürrealisztikus: kalitkába zárt plüss mackókat, középen kettéfűrészelt régi autókat, padlásra mászó fél embert, óriás szobrokat, horrorisztikus mosdókat láthatsz. Minden olyan, mintha egy Tarantino filmbe csöppennél bele. Képzelj el egy kocsmát, ahol az asztalok fölött kiteregetett bugyik és melltartók csüngnek a szárítókötélen, ahol a wc ajtón véres játékbaba lóg. Aztán már meg sem lepődsz, hogy egy valódi repülőgép lóg a fejed fölött, vagy hogy egy torzó vigyorog rád a bárpult mellől. Ám ez még mind semmi ahhoz képest, hogy a hosszú belső udvar is a bárhoz tartozik. A hidegre forduló időjárás miatt fedett, fűtött teraszként szolgál az egész tér, ami külön koncerttermet is rejt magában. Az udvaron több italpult, ételbár is üzemel, itt találhatóak a bokszokként funkcionáló autók, vagy egy egész falat elfoglaló gitárgyűjtemény is. Az árak a hely kvalitásának megfelelőek. Rengetegen töltik itt a hétvégi estéket, és nem csak olyanok, akik az aktuális koncertekre kíváncsiak, hiszen csak a koncert terem látogatásához kell külön belépőt váltani. Találkozhatsz itt Nikki Sixx hasonmással, a Tankcsapda vagy a Replika zenészeivel, esetleg a Flúg énekesével is. Az egész egy nagy, színes kavalkád, rengeteg emberrel. A hangfalakból rockzene szól, de éppen olyan hangerővel, hogy mellette simán lehet még beszélgetni is. Ha eltöltesz itt egy estét, az az érzésed támad, mintha egy mini fesztiválon lennél. Aki nem volt még a Roncsbárban, az -ha Debrecenben jár-, egyszer mindenképpen látogasson el oda.

 

Roncsbár

 



Nem csak a Black-Out ünnepelte jubileumát ezen az estén, hanem a vendég Frogshow is. Az idén 15 éves zenekar sok inspirációt kapott a Black-Out-tól, mint azt Rábold Ákos, a csapat frontembere meg is jegyezte. És valóban. Zenéjüket ugyanaz a vokál-centrikusság hatja át, s ehhez precíz dob+basszus alap, zúzós, grunge-os gitárok társulnak, amiről ti is megyőződhettek itt, vagy ha ellátogattok egy Frogshow koncertre. Végig jól szóltak, meg merem kockáztatni, hogy jobban mint az utánuk következő Black-Out. Saját számaik mellett- Tiltott város, Névtelen bátor, Körbezárt tér, a két videoklipes Titkot súg, Egy szó – olyan elő adók dalaival is igyekeztek feldobni a hangulatot, mint az Alice in Chains, az Adema, vagy a Three days Grace. Az utóbbi zenekartól két számot is játszottak: a Break-et és a The Good Life-ot, valamint a Shinedown-tól a Bully-t, Ezeknek a zenekaroknak a hatása is érződik a saját dalokon, így kiválóan passzoltak a koncertprogramba . Viszont az egyik szemem sír a másik meg nevet, mert igaz, hogy végig jó hangulat volt a koncerten, de szerintem több saját dalt is játszhattak volna. A koncert végén egy szülinapi tortával is meglepték őket a rajongók.

 

Frogshow

 


 

A Black-Out kezdésére, szinte színültig telt a terem. Nem csoda, hiszen a 20 éves zenekart mostanában nagyon keveset látni a színpadon. Ez a jubileumi koncertsorozat is csak 3 állomásból áll. Jómagam is már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis Black Out koncertre. Legutóbb vagy két éve láttam őket a Hegyalja Fesztiválon, ott Csányi Zoli nem volt velük. Most ezen a 3 koncerten viszont teljes a csapat, Kowávwl az élen. Azért esett a választás a debreceni bulira, mert hát ez volt a legközelebb (120 km). A srácok ezen a 3 helyszínen, egy plusz gitárossal is kiegészültek Nagy Dávid (Pokolgép) személyében, hogy vastagítsák a hangzást. Sajnos azonban a hangzás végig hullámzó volt, leginkább a dobot, a basszust és az éneket lehetett hallani, a két gitárból gyakran semmit. Ennek ellenére nagyon jó hangulatú koncert volt. A Ne hidd el-lel kezdtek, aztán olyan dalok következtek, mint az Ami érted összetört, Ami vagy, Esőnap, és a személyes kedvenc a Gyönyörű zombi. Aztán jött az Olyan az élet és a Lepketánc.

 

Black-Out

 

 

A koncerten két új dalt is eljátszottak Kowáék. Az egyik a Jónak lenni a másik a Repülő viharban. A Szabadlábon után, egyetlen lassú nótaként a Ma. Majd jött a  Zöld kedd, a Legyen, és a 10 éves jubileumra írt Black-Out és a Spirál. Ráadásként pedig a Fekete kék. Sajnos csak ennyi fért bele a koncertprogramba, ami miatt csalódott vagyok, mert úgy 2 órás koncertre számítottam, tekintve hogy mennyi jó dalt hoztak össze a srácok a 20 év alatt, és hogy csak 3 helyszínen mutatják be a Jubileumi műsort. De mint kiderült, a nyíregyházi és debreceni koncertek, csak bemelegítésként szolgálnak a november 16.-i, Barba Negrás nagy szülinapi koncert előtt. Mindezek ellenére jó volt látni a zenekart, és reméljük a koncerten játszott két új dal előfutára egy új Black-out albumnak, és hogy a srácok többet fognak a közeljövőben koncertezni valamint, hogy az itt kimaradt megannyi slágert is eljátsszák majd nekünk.

Frogshow: http://www.frogshow.hu/, https://www.facebook.com/Frogshow?fref=ts
Black Out: http://black-out.hu/, https://www.facebook.com/blackout.hu?fref=ts

Bodzilla/Bej
 

Címkék: 
Black-Out
Roncsbár