Till Lindemann (Lipcse, 1963. január 4. –) német zenész és költő, a Rammstein együttes énekese.
Élete
Wendisch-Rambowban, Schwerinben (Kelet Németország) nőtt fel. Édesapja, Werner Lindemann és édesanyja, Brigitte (Gitta) Lindemann társ-írók. Az NDK-ban híres gyermekkönyv-írónak számítottak. Egy nála 6 évvel fiatalabb húga van. Lindemann gyermekkorában sikeres úszó volt, akit neveztek az 1980. évi nyári olimpiai játékokra is, ám végül mégsem indulhatott, mert az előtte megrendezett római Európa-Bajnokság során engedély nélkül elhagyta a csapat szállodáját. Persze úszó karrierjét tovább folytatta, ám 1988-ban végleg felhagyott az úszással egy hasizom sérülés miatt. Szülei elváltak fiatalkorában, majd Till 12 éves korában édesanyja újraházasodott egy amerikai férfival. Apja 1992-ben az alkoholizmus következtében elhunyt, de Till még nem látta a sírját. Jelenleg Berlinben él.
Pályafutása
Asztalosnak és kosárfonónak tanult. Zenei pályafutását a First Arsch nevű punk-zenekarban kezdte dobosként, majd miután Berlinbe költözött, öt zenésztársával, Richard Z. Kruspe-vel együtt megalapította a Rammstein nevű zenekart.
1991 óta ír rendszeresen verseket, amelyek a zenekar dalaitól függetlenül is megjelennek. 2002-ben jelent meg Messer című verseskötete Gert Hof német rendezővel közösen, aki többek között a Rammstein színpadi előadásiért felelős. A kötetben található versek 1995 és 2002 között születtek.
Család
Elvált, két gyermeke van (hivatalosan, felvállalt gyerekek) - két lány Nele (1985-ben született) és Marie-Louise (1995). Miután első lánya megszületett, Nele édesanyjával összeházasodtak, de hamar elváltak. Ettől kezdve egyedül nevelte lányát. Kosárfonással, saját üzletének vezetésével tartotta fenn magukat. Később megismerkedett második gyermekének édesanyjával, Anja Köslinggel. 1997-ben Till-t 1200 márka pénzbírságra ítélték, mivel Anja állítása szerint egy drezdai hotelben Till orron vágta őt 1997 októberében. Egyes híresztelések szerint van további két fia is, ám őket nem ismerte el.
Érdekességek
- Elmondása szerint utálja a popzenét.
- Dohányzik, és iszik is. Halat tart kisállatként.
- A Rammstein Sehnsucht nevű album amerikai kiadásán Till nevét tévesen írták le: Lindermann-nak van nyomtatva.
- Megtagadta a katonai szolgálatot, és majdnem börtönbe is került emiatt.
Tovább a Rammstein oldalára.
Forrás: wikipédia
Facebook kommentek